A pécsi havihegyi mandulafa lett az év fája

A pécsi havihegyi mandulafa nyerte el 4779 szavazattal idén az év fája címet - közölte a kezdeményezést 2010-ben életre hívó Ökotárs Alapítvány a honlapján.Az online szavazáson győztes pécsi mandula egy csavarodott törzsű, több mint 100 éves fa, ami a Havihegy csúcsán álló, pécsi Havas Boldogasszony-templomnál fogadja az érkezőket - írták. Mint hozzátették, a Hős Fa címet a Római-parti fák, míg az Országos Erdészeti Egyesület különdíját pedig egy óriási tölgyfa, a szebényi nagy fa kapta ebben az évben.

   
Az Év fája versenybe idén 35 jelölés érkezett, amelyekből tizenkettőt juttatott a döntőbe az Ökotárs Alapítvány szakmai zsűrije. A közönség így a ceglédberceli falu fája, a kimlei hárs, a  Mária utcai mesefa, a Rómain álló fák, a mesebeli galagonya a pogányi Zsályaligetben, a Nagykovácsi templomkert odvas hársfája, a pécsi havi-hegyi mandulafa, a szebényi nagy fa, a kamuti tudás fája, a zalai dombokat vigyázó pacsai öreg hárs, a zuglói mezős fák és a békéscsabai égigérő gerlai vackor közül választhatta ki az Év fáját online szavazással az evfaja.okotars.hu/dontosfak oldalon július 9. és október 8. között.
    

A fákra összesen 16 423 szavazat érkezett az online szavazás keretében - jelezte az alapítvány. A 2018-as magyarországi győztes pécsi mandula a 2019 elején rendezendő európai versenyben is indul, amelynek győztese az Európai Év Fája címet nyeri el. A nemzetközi versenyen többször is második helyezést értek el, háromszor pedig elsőként végzett a magyar fa. Tavaly Zengővárkony hős szelídgesztenyéje a negyedik helyen végzett 13 ország fái között - ismertette az Ökotárs Alapítvány.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Kelta kereszt jelent meg egy ír erdő közepén

Kelta kereszt jelent meg egy ír erdő közepén

Repülőből vették észre a különleges látványt.

Hasznos célok, amelyekre felhasználhatjuk az őszi faleveleket

Hasznos célok, amelyekre felhasználhatjuk az őszi faleveleket

Nem érdemes kidobni az összes lehullott levelet.

Európa természeti csodái, amelyeket egyszer látni kell!

Európa természeti csodái, amelyeket egyszer látni kell!

A The Telegraph nevezte meg a tizenöt kihagyhatatlan helyszínt.

Hatalmas városi erdőket hoz létre Lengyelország

Hatalmas városi erdőket hoz létre Lengyelország

Milliók kerülhetnek közelebb a természethez.

Kritikusnak ígérkezik a Velencei-tónál a következő egy hét

Kritikusnak ígérkezik a Velencei-tónál a következő egy hét

Kritikusnak nevezte a Velencei-tónál a következő egy hetet a halgazdálkodás szempontjából a Magyar Országos Horgász Szövetség (MOHOSZ) Velencei-tavi kirendeltségének vezetője az MTI-nek szerdán.

Európa új túraútvonala hat ország lenyűgöző tájain vezet keresztül

Európa új túraútvonala hat ország lenyűgöző tájain vezet keresztül

Újabb különleges hosszútávú túraútvonallal gazdagodott a kontinens.

Rendőrség: megkezdődött a Tisza virágzása, tilos a védett állatok élő vagy elhullott példányainak gyűjtése

Rendőrség: megkezdődött a Tisza virágzása, tilos a védett állatok élő vagy elhullott példányainak gyűjtése

Megkezdődött a Tisza virágzása, a jogszabályok értelmében tilos a védett kérészek élő vagy elhullott példányainak gyűjtése, befogása, elpusztítása, valamint a rajzás szándékos megzavarása.

Barlangtúrát indít az Aggteleki Nemzeti Park vasárnap a Kossuth-barlangba

Barlangtúrát indít az Aggteleki Nemzeti Park vasárnap a Kossuth-barlangba

Barlangtúrát indít az Aggteleki Nemzeti Park vasárnap a Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyei Jósvafőn található Kossuth-barlangban.

A fák ultrahanggal jeleznek, ha stressz éri őket

A fák ultrahanggal jeleznek, ha stressz éri őket

Alapjaiban forgatja fel az erdőkről alkotott elképzelésünket egy új tanulmány.

Vonattal is eljuthatsz a Szász-Svájc Nemzeti Parkba

Vonattal is eljuthatsz a Szász-Svájc Nemzeti Parkba

Négy európai nemzeti park, ahol már a vonatút is igazi élmény.

http://ujhazak.com