A szelektív gyűjtés fontosságára figyelmeztetnek környezetvédők

Dobd be magad címmel játékos formában kívánják felhívni a környezetvédők a fiatalok figyelmét az alumínium dobozok szelektív visszagyűjtésének fontosságára a Föld napján.Az akció szervezőinek közleménye szerint Magyarországon évente 800-900 millió darab sörös és üdítős alumínium italdoboz kerül forgalomba, de ennek a felét, mintegy 450 millió darab aludobozt nem hasznosítják újra. Ez környezetvédelmi és gazdasági szempontból is óriási pazarlás, hiszen az alumínium minőségromlás nélkül szinte 100 százalékban és akárhányszor újrahasznosítható.

Ahogy Európa más országaiban is, Magyarországon is számos lehetőség áll rendelkezésre az alumínium dobozok szelektív gyűjtésére, ennek egyik módja a számos üzletben telepített visszaváltó automata, de választható a házhoz menő szelektív gyűjtés is. Azonban míg Magyarországon csupán 30-50 százalékos a visszagyűjtés, addig a szomszédos Szlovákiában 69, Ausztriában 70, Belgiumban pedig 98 százalék.


Az dobozok újrahasznosításának nemcsak környezetvédelmi, de gazdasági előnye is van, hiszen mivel az alumínium majdnem teljesen újrahasznosítható, a folyamat közben keletkezett elsődleges nyersanyagokból készülő fémhez képest az újrahasznosított alapanyagból előállított alumíniumhoz 95 százalékkal kevesebb energia szükséges. Egyetlen aludoboz esetében annyi energia spórolható, amely egy laptop három órás működéséhez is elegendő. A visszagyűjtött alumínium dobozokból sokféle értékes termék készülhet, például autókarosszéria, bicikliváz, de még repülőgép-alkatrész is.


A kampányhoz játék is kapcsolódik, amelynek részletei a dobdbemagad.com oldalon érhetők el.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Jéghelyzet a Balatonon

Jéghelyzet a Balatonon

Jelenleg a déli part jege teljesen, az északi korlátozottan alkalmas a jégen tartózkodásra.

A homoki árvalányhaj lett az év vadvirága

A homoki árvalányhaj lett az év vadvirága

A leadott szavazatok alapján a homoki árvalányhaj (Stipa borysthenica) lett az év vadvirága - közölte a Vadonlesők Közössége Természetvédelmi Egyesület csütörtökön az MTI-vel.

Fenyőfa-kisokos

Fenyőfa-kisokos

Ezt kell tudnod, mielőtt fenyőfát választasz karácsonyra!

Erdőterületek közös ellenőrzése

Erdőterületek közös ellenőrzése

A rendőrök és az erdészek közösen ellenőrizték a Veszprém és Várpalota környéki erdőket.

Európa legszebb őszi túrahelyei

Európa legszebb őszi túrahelyei

Ezek a helyek kerültek be a The Times friss összeállításába.

És tényleg nem bántja a szemét!

És tényleg nem bántja a szemét!

E napokban zajlik az Erdők Hete programsorozat, amely az erdők fontosságára, klímavédelemben betöltött szerepére, szépségére, értékeire hívja fel a figyelmet.

Visit Hungary: a Balaton-felvidéki lett a magyarok kedvenc nemzeti parkja

Visit Hungary: a Balaton-felvidéki lett a magyarok kedvenc nemzeti parkja

Hazánk tíz nemzeti parkja közül a Balaton-felvidékit tartják a legszebbnek a magyarok - ez derül ki a Csodásmagyarország.hu online felméréséből - közölte kedden a Visit Hungary Zrt az MTI-vel.

A gazdák sorompóval tették fizetőssé Európa legkedveltebb túraútvonalát

A gazdák sorompóval tették fizetőssé Európa legkedveltebb túraútvonalát

Drasztikus lépésre szánták el magukat a helyi földtulajdonosok.

Közép-Európa legnagyobb virágzó indiailótusz-állománya várja a látogatókat Szegeden

Közép-Európa legnagyobb virágzó indiailótusz-állománya várja a látogatókat Szegeden

Közép-Európa legnagyobb virágzó indiailótusz-állománya (Nelumbo nucifera), valamint a Távol-Kelet íz-, illat- és dallamvilágát bemutató programok, tánc-, jóga- és harcművészeti bemutatók várják a látogatókat a hétvégén a Szegedi Tudományegyetem (SZTE) füvészkertjében a Lótusz napokon.

Közösen az erdők védelméért

Közösen az erdők védelméért

Társszervekkel hajtottak végre ellenőrzést a dorogi rendőrök a Gerecsében.

http://ujhazak.com