Áder: a természet által létrehozott infrastruktúrára is figyelni kell!

Nemcsak a mesterséges infrastruktúra fejlesztésére kell gondot fordítanunk, hanem a természet által létrehozottakra is - hívta fel a figyelmet Áder János államfő a Három Tenger Kezdeményezés hétfői virtuális csúcstalálkozóján, amelyet a térség helyzetéről folytattak Észtország szervezésében.A magyar köztársasági elnök az online konferencián hangsúlyozta, hogy a Három Tenger Kezdeményezésben részt vevő 13 országot kisebb-nagyobb folyók kapcsolják össze, így különös jelentősége van a határokon átnyúló szennyezésnek.

    
Jelentsen ez kommunális, ipari-, vagy mezőgazdasági eredetű szennyezést, és jelenti a folyók műanyag szeméttel való lassú telítődését - mondta. Áder János felhívta a figyelmet, hogy a hulladék gyűjtése, szelektálása, feldolgozása, vizeink minőségének megóvása legalább olyan fontos feladat, mint a közlekedési, energetikai digitális infrastruktúra fejlesztése.
  

Jó minőségű víz nélkül sem a lakosság ellátása, sem mezőgazdasági és ipari célú felhasználása a víznek nem lehetséges - emelte ki Áder János. Az államfő hozzászólásában utalt az épp a múlt heti tiszai árhullámmal Ukrajnából és Romániából ismételten érkező nagymennyiségű műanyag szemétre. A cél ne a szennyezés, hanem a szennyezés megelőzését célzó együttműködés legyen! - fogalmazott Áder János.
  

A Három Tenger Kezdeményezés keretében visszatérő téma a 13 országot összekapcsoló infrastruktúra kérdése. A villamoshálózatok és gázfolyosók bővítése, a közúti és a vasúti kapcsolatok erősítése, és a legalább ennyire fontos digitális hálózatok összekapcsolása és fejlesztése.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Kelta kereszt jelent meg egy ír erdő közepén

Kelta kereszt jelent meg egy ír erdő közepén

Repülőből vették észre a különleges látványt.

Hasznos célok, amelyekre felhasználhatjuk az őszi faleveleket

Hasznos célok, amelyekre felhasználhatjuk az őszi faleveleket

Nem érdemes kidobni az összes lehullott levelet.

Európa természeti csodái, amelyeket egyszer látni kell!

Európa természeti csodái, amelyeket egyszer látni kell!

A The Telegraph nevezte meg a tizenöt kihagyhatatlan helyszínt.

Hatalmas városi erdőket hoz létre Lengyelország

Hatalmas városi erdőket hoz létre Lengyelország

Milliók kerülhetnek közelebb a természethez.

Kritikusnak ígérkezik a Velencei-tónál a következő egy hét

Kritikusnak ígérkezik a Velencei-tónál a következő egy hét

Kritikusnak nevezte a Velencei-tónál a következő egy hetet a halgazdálkodás szempontjából a Magyar Országos Horgász Szövetség (MOHOSZ) Velencei-tavi kirendeltségének vezetője az MTI-nek szerdán.

Európa új túraútvonala hat ország lenyűgöző tájain vezet keresztül

Európa új túraútvonala hat ország lenyűgöző tájain vezet keresztül

Újabb különleges hosszútávú túraútvonallal gazdagodott a kontinens.

Rendőrség: megkezdődött a Tisza virágzása, tilos a védett állatok élő vagy elhullott példányainak gyűjtése

Rendőrség: megkezdődött a Tisza virágzása, tilos a védett állatok élő vagy elhullott példányainak gyűjtése

Megkezdődött a Tisza virágzása, a jogszabályok értelmében tilos a védett kérészek élő vagy elhullott példányainak gyűjtése, befogása, elpusztítása, valamint a rajzás szándékos megzavarása.

Barlangtúrát indít az Aggteleki Nemzeti Park vasárnap a Kossuth-barlangba

Barlangtúrát indít az Aggteleki Nemzeti Park vasárnap a Kossuth-barlangba

Barlangtúrát indít az Aggteleki Nemzeti Park vasárnap a Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyei Jósvafőn található Kossuth-barlangban.

A fák ultrahanggal jeleznek, ha stressz éri őket

A fák ultrahanggal jeleznek, ha stressz éri őket

Alapjaiban forgatja fel az erdőkről alkotott elképzelésünket egy új tanulmány.

Vonattal is eljuthatsz a Szász-Svájc Nemzeti Parkba

Vonattal is eljuthatsz a Szász-Svájc Nemzeti Parkba

Négy európai nemzeti park, ahol már a vonatút is igazi élmény.

http://ujhazak.com