Agrárminisztérium: százezer gyerek tanulja meg a természet tiszteletét az erdei iskolákban a tárca támogatásával

Évente százezernél is több gyerek kerül kapcsolatba a természettel az erdészeti erdei iskoláknak köszönhetően, amelyek működését az Agrárminisztérium kiemelten támogatja - mondta Zambó Péter erdőkért és földügyekért felelős államtitkár az idén Visegrádon rendezett 19. Európai Erdőpedagógus Kongresszus megnyitóján.Az Agrárminisztériumnak az MTI-hez szerdán eljuttatott közleménye szerint Zambó Péter azt mondta, a gyerekek számára a természettel való találkozás egész életre szóló élményeket nyújt.

Az állami és magán erdészeti társaságok országszerte közel 40 minősített erdészeti erdei iskolát működtetnek, ahol jól felépített módszertan alapján nevelnek a természettel való együttélésre. 2010 óta a legtöbb intézményt felújították, fejlesztették és évente több mint 100 ezer gyermeket fogadnak erdőpedagógiai programokon.

Az erdei iskolák működtetése mellett az Agrárminisztérium a Miniszterelnökséggel és az Energiaügyi Minisztériummal együttműködve útjára indította és támogatja az Iskolában az erdő, és a Hátizsákban az erdő programokat, valamint az erdei vándortábor programot, melyek az Országos Erdészeti Egyesület koordinálásával zajlanak. Kiemelte azt a kezdeményezést is, melynek keretében az állami erdészeti társaságok lapjának, A mi erdőnk magazinnak a tematikus különszáma eljuthatott az ország minden harmadik osztályos tanulójához.

A közlemény szerint az államtitkár a kongresszusról azt mondta, 2006-ban az első ilyen esemény Sopronban zajlott, és míg akkor nyolc európai ország képviseltette magát, addig most közel 20 év távlatában már 16 ország résztvevői látogattak el Magyarországra.

A magyar szakemberek számára mindig is kiemelten fontos volt a tapasztalatok, a szakmai tudás megosztása. A helyszín is szimbolikus, hiszen Visegrád az a hely, ahonnan közel négy évtizede útjára indult a magyar erdőpedagógiai mozgalom és itt alakult az ország első minősített erdészeti erdei iskolája is - fűzte hozzá.

A háromnapos rendezvényen workshopokkal, előadásokkal, terepi programokkal készülnek. Az évente megrendezésre kerülő esemény tavaly Bulgáriában volt, jövőre pedig Ausztria látja vendégül az erdőpedagógus közösséget - közölte az Agrárminisztérium.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Erdőterületek közös ellenőrzése

Erdőterületek közös ellenőrzése

A rendőrök és az erdészek közösen ellenőrizték a Veszprém és Várpalota környéki erdőket.

Európa legszebb őszi túrahelyei

Európa legszebb őszi túrahelyei

Ezek a helyek kerültek be a The Times friss összeállításába.

És tényleg nem bántja a szemét!

És tényleg nem bántja a szemét!

E napokban zajlik az Erdők Hete programsorozat, amely az erdők fontosságára, klímavédelemben betöltött szerepére, szépségére, értékeire hívja fel a figyelmet.

Visit Hungary: a Balaton-felvidéki lett a magyarok kedvenc nemzeti parkja

Visit Hungary: a Balaton-felvidéki lett a magyarok kedvenc nemzeti parkja

Hazánk tíz nemzeti parkja közül a Balaton-felvidékit tartják a legszebbnek a magyarok - ez derül ki a Csodásmagyarország.hu online felméréséből - közölte kedden a Visit Hungary Zrt az MTI-vel.

A gazdák sorompóval tették fizetőssé Európa legkedveltebb túraútvonalát

A gazdák sorompóval tették fizetőssé Európa legkedveltebb túraútvonalát

Drasztikus lépésre szánták el magukat a helyi földtulajdonosok.

Közép-Európa legnagyobb virágzó indiailótusz-állománya várja a látogatókat Szegeden

Közép-Európa legnagyobb virágzó indiailótusz-állománya várja a látogatókat Szegeden

Közép-Európa legnagyobb virágzó indiailótusz-állománya (Nelumbo nucifera), valamint a Távol-Kelet íz-, illat- és dallamvilágát bemutató programok, tánc-, jóga- és harcművészeti bemutatók várják a látogatókat a hétvégén a Szegedi Tudományegyetem (SZTE) füvészkertjében a Lótusz napokon.

Közösen az erdők védelméért

Közösen az erdők védelméért

Társszervekkel hajtottak végre ellenőrzést a dorogi rendőrök a Gerecsében.

12 meseszép erdő

12 meseszép erdő

Melyik erdőben sétálnál a legszívesebben?

Rendőr segített nekik hazajutni

Rendőr segített nekik hazajutni

Egy hétvégi családi kirándulás csaknem rémálommá vált, amikor egy fiatal házaspár két kisgyermekével túrázni indult a Bakonyba, de eltévedtek. A vége szerencsére happy end lett, de kellett hozzá egy tapasztalt túrázó rendőr lélekjelenléte.

Határral védekezhetsz a kullancsok ellen a kertedben

Határral védekezhetsz a kullancsok ellen a kertedben

Hat tanács, ami segíthet csökkenteni a kullancsok jelenlétét a kertedben.

http://ujhazak.com