AM: kezdődik az Erdők Hete országos rendezvénysorozat

Az idei Erdők Hete programjainak célja az erdők klímavédelemben betöltött szerepének bemutatása a társadalom, és főképp a fiatalok számára – mondta az Agrárminisztérium (AM) csütörtöki közleménye szerint a tárca erdőkért és földügyekért felelős államtitkára az Országos Erdészeti Egyesület budapesti klímakonferenciáján.Az "Erdő és víz – a klímaváltozás árnyékában" című szakmai eseményen, amely egyben az idén 29. alkalommal megrendezésre kerülő Erdők Hete nyitórendezvénye is, Zambó Péter kiemelte: az erdészeti vízgazdálkodás aktuális kérdései rámutatnak arra a szoros, mégis összetett viszonyrendszerre, amely az erdők, a víz és a klímaváltozás között fennállnak. Ez ma már nem elméleti kérdés, hanem napi gyakorlati kihívás – hangsúlyozta.

Hozzátette, hogy az erdők vízháztartásának megőrzése, javítása tudatos emberi beavatkozást igényel, szakmai alapokon, hosszú távra tervezve. Ez a feladat számos ágazat összefogását igényli, amelyben az erdészek szerepe megkerülhetetlen. Az ő felelősségük, hogy a jövő erdeit úgy alakítsák, hogy azok ne csak túléljenek, hanem aktívan segítsenek alkalmazkodni a változó klímaviszonyokhoz – a vízzel való bánásmódon keresztül is.

Zambó Péter köszöntőjében elmondta, hogy a klímavédelemben az erdő az egyik legfontosabb biológiai infrastruktúra, az ország 2,3 millió hektár fával borított területe pedig a nemzeti zöldvagyon alapja. Ennek jövője, megóvása érdekében alakult meg az Erdészeti Klímaadaptációs Fórum, amely széles együttműködésben tárja fel a meglévő problémákat, és alkot a gyakorlatban is alkalmazható cselekvési terveket. A fórum 8 munkacsoportjának tevékenységei közül az egyik kiemelt téma a vízgazdálkodás kérdése – húzta alá.

A 29. Erdők Hete országos rendezvénysorozat alkalmából jövő héten több mint 100 programmal készülnek a magyar erdészetek, köztük kiemelten az állami erdészeti társaságok. Az érdeklődők országszerte különböző terepi programokon vehetnek részt, így például vezetett túrákon és kirándulásokon kaphatnak betekintést az erdők szolgáltatásaiba - olvasható a közleményben.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Erdőterületek közös ellenőrzése

Erdőterületek közös ellenőrzése

A rendőrök és az erdészek közösen ellenőrizték a Veszprém és Várpalota környéki erdőket.

Európa legszebb őszi túrahelyei

Európa legszebb őszi túrahelyei

Ezek a helyek kerültek be a The Times friss összeállításába.

És tényleg nem bántja a szemét!

És tényleg nem bántja a szemét!

E napokban zajlik az Erdők Hete programsorozat, amely az erdők fontosságára, klímavédelemben betöltött szerepére, szépségére, értékeire hívja fel a figyelmet.

Visit Hungary: a Balaton-felvidéki lett a magyarok kedvenc nemzeti parkja

Visit Hungary: a Balaton-felvidéki lett a magyarok kedvenc nemzeti parkja

Hazánk tíz nemzeti parkja közül a Balaton-felvidékit tartják a legszebbnek a magyarok - ez derül ki a Csodásmagyarország.hu online felméréséből - közölte kedden a Visit Hungary Zrt az MTI-vel.

A gazdák sorompóval tették fizetőssé Európa legkedveltebb túraútvonalát

A gazdák sorompóval tették fizetőssé Európa legkedveltebb túraútvonalát

Drasztikus lépésre szánták el magukat a helyi földtulajdonosok.

Közép-Európa legnagyobb virágzó indiailótusz-állománya várja a látogatókat Szegeden

Közép-Európa legnagyobb virágzó indiailótusz-állománya várja a látogatókat Szegeden

Közép-Európa legnagyobb virágzó indiailótusz-állománya (Nelumbo nucifera), valamint a Távol-Kelet íz-, illat- és dallamvilágát bemutató programok, tánc-, jóga- és harcművészeti bemutatók várják a látogatókat a hétvégén a Szegedi Tudományegyetem (SZTE) füvészkertjében a Lótusz napokon.

Közösen az erdők védelméért

Közösen az erdők védelméért

Társszervekkel hajtottak végre ellenőrzést a dorogi rendőrök a Gerecsében.

12 meseszép erdő

12 meseszép erdő

Melyik erdőben sétálnál a legszívesebben?

Rendőr segített nekik hazajutni

Rendőr segített nekik hazajutni

Egy hétvégi családi kirándulás csaknem rémálommá vált, amikor egy fiatal házaspár két kisgyermekével túrázni indult a Bakonyba, de eltévedtek. A vége szerencsére happy end lett, de kellett hozzá egy tapasztalt túrázó rendőr lélekjelenléte.

Határral védekezhetsz a kullancsok ellen a kertedben

Határral védekezhetsz a kullancsok ellen a kertedben

Hat tanács, ami segíthet csökkenteni a kullancsok jelenlétét a kertedben.

http://ujhazak.com