Az orchideák lakásban tartásáról lesz szó a tavaszi orchidea kiállításon

A Magyar Orchidea Társaság tavaszi, március 9-től 12-ig tartó, a Vajdahunyadvárban rendezett kiállításán a látogatók választ kaphatnak a növények lakásban tartásával kapcsolatos kérdéseikre. A társaság közleménye szerint az orchideák az elmúlt néhány évben az egyik legnépszerűbb szobanövénnyé váltak, mert tartásuk egyszerű, könnyen és hosszú ideig virágoznak, a virágaik színesek, látványosak. Otthoni gondozásuk nem nehéz, de több figyelmet igényel mint egy átlagos szobanövény. A szakértők például azt tanácsolják, hogy az orchideákat érdemes olyan helyre tenni, ahol legalább naponta 2-3 órán át éri őket fény, locsolni télen 7-10 naponta, nyáron pedig hetente kétszer érdemes.


Cserepük alatt nem jó ha víz van, az ültetőanyagnak azonban mindig nedvesnek kell lennie. Legalább kétévente érdemes az orchideát átültetni speciális ültetőanyagba és új cserépbe, illetve ideális, ha a nappali és az éjszakai hőmérséklet között néhány fokos különbség van, mert ez megindítja a virágszárak fejlődését.


Az orchideák számára fontos a légmozgás a levelek körül, de nem szeretik a huzatos helyeket, kedvelik továbbá a párás levegőt, ezért fontos, hogy legyen körülöttük néhány szobanövény vagy egy szobai párásító készülék. A kiállításon számos egyéb ötlettel is várják a látogatókat a bel- és külföldi kereskedők, akiknek hatalmas orchidea-választékából vásárolhatnak is az érdeklődők.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Erdőterületek közös ellenőrzése

Erdőterületek közös ellenőrzése

A rendőrök és az erdészek közösen ellenőrizték a Veszprém és Várpalota környéki erdőket.

Európa legszebb őszi túrahelyei

Európa legszebb őszi túrahelyei

Ezek a helyek kerültek be a The Times friss összeállításába.

És tényleg nem bántja a szemét!

És tényleg nem bántja a szemét!

E napokban zajlik az Erdők Hete programsorozat, amely az erdők fontosságára, klímavédelemben betöltött szerepére, szépségére, értékeire hívja fel a figyelmet.

Visit Hungary: a Balaton-felvidéki lett a magyarok kedvenc nemzeti parkja

Visit Hungary: a Balaton-felvidéki lett a magyarok kedvenc nemzeti parkja

Hazánk tíz nemzeti parkja közül a Balaton-felvidékit tartják a legszebbnek a magyarok - ez derül ki a Csodásmagyarország.hu online felméréséből - közölte kedden a Visit Hungary Zrt az MTI-vel.

A gazdák sorompóval tették fizetőssé Európa legkedveltebb túraútvonalát

A gazdák sorompóval tették fizetőssé Európa legkedveltebb túraútvonalát

Drasztikus lépésre szánták el magukat a helyi földtulajdonosok.

Közép-Európa legnagyobb virágzó indiailótusz-állománya várja a látogatókat Szegeden

Közép-Európa legnagyobb virágzó indiailótusz-állománya várja a látogatókat Szegeden

Közép-Európa legnagyobb virágzó indiailótusz-állománya (Nelumbo nucifera), valamint a Távol-Kelet íz-, illat- és dallamvilágát bemutató programok, tánc-, jóga- és harcművészeti bemutatók várják a látogatókat a hétvégén a Szegedi Tudományegyetem (SZTE) füvészkertjében a Lótusz napokon.

Közösen az erdők védelméért

Közösen az erdők védelméért

Társszervekkel hajtottak végre ellenőrzést a dorogi rendőrök a Gerecsében.

12 meseszép erdő

12 meseszép erdő

Melyik erdőben sétálnál a legszívesebben?

Rendőr segített nekik hazajutni

Rendőr segített nekik hazajutni

Egy hétvégi családi kirándulás csaknem rémálommá vált, amikor egy fiatal házaspár két kisgyermekével túrázni indult a Bakonyba, de eltévedtek. A vége szerencsére happy end lett, de kellett hozzá egy tapasztalt túrázó rendőr lélekjelenléte.

Határral védekezhetsz a kullancsok ellen a kertedben

Határral védekezhetsz a kullancsok ellen a kertedben

Hat tanács, ami segíthet csökkenteni a kullancsok jelenlétét a kertedben.

http://ujhazak.com