Biztosító: eddig jóval kevesebb kárt okoztak a természeti csapások

Konsiczky Zoltán, az MTI különtudósítója jelenti: A viharos 2017 után 2018 első felében egyelőre viszonylag kevés kárt okoztak a világban a természeti csapások - állapította meg szerdai jelentésében a Munich Re német biztosítótársaság.A világ legnagyobb viszontbiztosítással foglalkozó cégének értékelése szerint 2018 januárjától június végéig világszerte mintegy 33 milliárd euró (10,7 ezermilliárd forint) kárt okoztak a természeti katasztrófák, ami elmarad a hosszú távú átlagtól.

    
"Mondhatjuk akár azt is, hogy ez a vihar utáni csend" - idézi a cég közleménye Ernst Rauchot, a Munich Re geológiai és klímakutató részlegének vezetőjét. Tavaly három hurrikán több százmilliárd dollár kárt okozott a Karib-tenger térségében és az Egyesült Államokban. Az idei év legnagyobb vihara, amely Németországban a Friederike, máshol a David nevet kapta, januárban 2,7 milliárd dollár kárt okozott Írországban, az Egyesült Királyságban, Franciaországban, a Benelux-államokban és Németországban.
    

A Munich Re rendszeresen közzéteszi becsléseit a világban természeti katasztrófák okozta károkról. Feljegyzéseik szerint 2005-ben volt legutóbb ilyen kevés kár az év első felében. Igaz, később minden idők legpusztítóbb vihara, a Kathrina hurrikán is abban az évben csapott le a Mexikói-öböl térségére, 125 milliárd dolláros kárt hagyva maga után.
    

Rauch most is arra figyelmeztet, hogy a trópusi viharok időszaka csak most kezdődik, és az év második felében várhatóan több kárt fog okozni a természet. A szakember a földrengésekre is kitért, amelyek ugyan váratlanul súlyos humanitárius helyzetet tudnak előidézni, de a gazdasági károknak csak mindössze tíz százalékát okozzák.
    

A Munich Re a természeti csapásokban meghalt emberekről is vezet statisztikát. A többéves átlag szerint a katasztrófák az év első felében mintegy 28 ezer emberéletet követelnek. Az idei ebből a szempontból is szerencsésebb az átlagnál, mert a halálos áldozatok száma mintegy 3 ezerrel marad alacsonyabb.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Erdőterületek közös ellenőrzése

Erdőterületek közös ellenőrzése

A rendőrök és az erdészek közösen ellenőrizték a Veszprém és Várpalota környéki erdőket.

Európa legszebb őszi túrahelyei

Európa legszebb őszi túrahelyei

Ezek a helyek kerültek be a The Times friss összeállításába.

És tényleg nem bántja a szemét!

És tényleg nem bántja a szemét!

E napokban zajlik az Erdők Hete programsorozat, amely az erdők fontosságára, klímavédelemben betöltött szerepére, szépségére, értékeire hívja fel a figyelmet.

Visit Hungary: a Balaton-felvidéki lett a magyarok kedvenc nemzeti parkja

Visit Hungary: a Balaton-felvidéki lett a magyarok kedvenc nemzeti parkja

Hazánk tíz nemzeti parkja közül a Balaton-felvidékit tartják a legszebbnek a magyarok - ez derül ki a Csodásmagyarország.hu online felméréséből - közölte kedden a Visit Hungary Zrt az MTI-vel.

A gazdák sorompóval tették fizetőssé Európa legkedveltebb túraútvonalát

A gazdák sorompóval tették fizetőssé Európa legkedveltebb túraútvonalát

Drasztikus lépésre szánták el magukat a helyi földtulajdonosok.

Közép-Európa legnagyobb virágzó indiailótusz-állománya várja a látogatókat Szegeden

Közép-Európa legnagyobb virágzó indiailótusz-állománya várja a látogatókat Szegeden

Közép-Európa legnagyobb virágzó indiailótusz-állománya (Nelumbo nucifera), valamint a Távol-Kelet íz-, illat- és dallamvilágát bemutató programok, tánc-, jóga- és harcművészeti bemutatók várják a látogatókat a hétvégén a Szegedi Tudományegyetem (SZTE) füvészkertjében a Lótusz napokon.

Közösen az erdők védelméért

Közösen az erdők védelméért

Társszervekkel hajtottak végre ellenőrzést a dorogi rendőrök a Gerecsében.

12 meseszép erdő

12 meseszép erdő

Melyik erdőben sétálnál a legszívesebben?

Rendőr segített nekik hazajutni

Rendőr segített nekik hazajutni

Egy hétvégi családi kirándulás csaknem rémálommá vált, amikor egy fiatal házaspár két kisgyermekével túrázni indult a Bakonyba, de eltévedtek. A vége szerencsére happy end lett, de kellett hozzá egy tapasztalt túrázó rendőr lélekjelenléte.

Határral védekezhetsz a kullancsok ellen a kertedben

Határral védekezhetsz a kullancsok ellen a kertedben

Hat tanács, ami segíthet csökkenteni a kullancsok jelenlétét a kertedben.

http://ujhazak.com