Darules, Márton-napi vadludászat és állatparki szezonzáró a Körös-Maros Nemzeti Parkban

Novemberben minden hétvégén darulesre várja a természet kedvelőit a Körös-Maros Nemzeti Park Igazgatósága, amely szezonzáró szakvezetéses túrát is szervez a szarvasi állatparkban, és Márton-napi programmal is kedveskedik a családoknak - tájékoztatta az intézmény közleményben az MTI-t.Novemberben minden szombaton 14.30-kor kezdődik a darules a kardoskúti Fehértónál, ahol napnyugtáig lehet megnézni az éjszakázóhelyre behúzó darvakat és nagy lilikeket. A Kardoskúti Fehértó évszázadok óta olyannyira kedvelt természetes megálló a darvak számára, hogy olyankor is leszállnak itt, ha nincs víz a mederben.


    
A darvak esti behúzása az éjszakázóhelyre igen látványos. Mielőtt a tóra leszállnának, előbb annak 3-5 kilométeres körzetében, előgyülekező-helyeken csoportosulnak. Amikor már majdnem teljesen besötétedik, egyszerre több ezer daru hangos krúgatásokkal behúz a tóra. A madarak egészen az első kemény hidegekig, illetve addig maradnak Magyarországon, amíg táplálékot találnak a környező kukoricatáblákon. Ha útra kelnek, igen hamar, egy-két nap alatt elérik az észak-afrikai partokat. Enyhébb teleken előfordul, hogy sok daru nem megy tovább, hanem a Dél-Alföldön tölti a hideg évszakot.
    

Most vasárnap délelőtt Szunnyad a park címmel szezonzáró szakvezetéses túrát tartanak Szarvason a Körösvölgyi Állatparkban. Megfigyelhető lesz a dámszarvas bika barcogása, amelyet olykor még megtör az állatpark gímszarvas "királyának" bőgése. Boróka és Liza, a park rókái már téli bundát öltöttek, ahogy az európai bölények is elkezdték növeszteni a vastag, téli szőrzetet - olvasható a programajánlóban.
   

November 9-én, szombaton Márton-napi kézműves foglalkozásokat és egy Sinka István életéről szóló előadást szerveznek a Bihari Madárvártán. Ugyaninnen indul szakvezetéses túra, amely során a vadludakat lehet megfigyelni 10 és 12 óra között, amikor a környező falvakból visszatérnek inni és pihenni a Begécsi- vagy az Ugrai-halastavakra.
    

Idén a meleg ősz miatt később kezdtek beáramlani a területre az északon költő vadludak. Első csapataik október 20-a körül, mintegy háromhetes késéssel jelentek meg. A vadludak legnagyobb tömegét a nagy lilikek alkotják, melyekből október végén 4-5 ezer példányt figyeltek meg a nemzeti park területén. A várható lehűléssel számuk november elején jelentősen megnövekszik. Emellett mintegy 2000-2500 nyári lúd is tartózkodik a térségben, és 15-20 rétisast is láttak a természetvédelmi szakemberek a tavak környékén.
    

November utolsó hétvégéjén közös adventi készülődés és játszóház lesz Biharugrán. Részletes információk a www.kmnp.hu oldalon olvashatók.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Erdőterületek közös ellenőrzése

Erdőterületek közös ellenőrzése

A rendőrök és az erdészek közösen ellenőrizték a Veszprém és Várpalota környéki erdőket.

Európa legszebb őszi túrahelyei

Európa legszebb őszi túrahelyei

Ezek a helyek kerültek be a The Times friss összeállításába.

És tényleg nem bántja a szemét!

És tényleg nem bántja a szemét!

E napokban zajlik az Erdők Hete programsorozat, amely az erdők fontosságára, klímavédelemben betöltött szerepére, szépségére, értékeire hívja fel a figyelmet.

Visit Hungary: a Balaton-felvidéki lett a magyarok kedvenc nemzeti parkja

Visit Hungary: a Balaton-felvidéki lett a magyarok kedvenc nemzeti parkja

Hazánk tíz nemzeti parkja közül a Balaton-felvidékit tartják a legszebbnek a magyarok - ez derül ki a Csodásmagyarország.hu online felméréséből - közölte kedden a Visit Hungary Zrt az MTI-vel.

A gazdák sorompóval tették fizetőssé Európa legkedveltebb túraútvonalát

A gazdák sorompóval tették fizetőssé Európa legkedveltebb túraútvonalát

Drasztikus lépésre szánták el magukat a helyi földtulajdonosok.

Közép-Európa legnagyobb virágzó indiailótusz-állománya várja a látogatókat Szegeden

Közép-Európa legnagyobb virágzó indiailótusz-állománya várja a látogatókat Szegeden

Közép-Európa legnagyobb virágzó indiailótusz-állománya (Nelumbo nucifera), valamint a Távol-Kelet íz-, illat- és dallamvilágát bemutató programok, tánc-, jóga- és harcművészeti bemutatók várják a látogatókat a hétvégén a Szegedi Tudományegyetem (SZTE) füvészkertjében a Lótusz napokon.

Közösen az erdők védelméért

Közösen az erdők védelméért

Társszervekkel hajtottak végre ellenőrzést a dorogi rendőrök a Gerecsében.

12 meseszép erdő

12 meseszép erdő

Melyik erdőben sétálnál a legszívesebben?

Rendőr segített nekik hazajutni

Rendőr segített nekik hazajutni

Egy hétvégi családi kirándulás csaknem rémálommá vált, amikor egy fiatal házaspár két kisgyermekével túrázni indult a Bakonyba, de eltévedtek. A vége szerencsére happy end lett, de kellett hozzá egy tapasztalt túrázó rendőr lélekjelenléte.

Határral védekezhetsz a kullancsok ellen a kertedben

Határral védekezhetsz a kullancsok ellen a kertedben

Hat tanács, ami segíthet csökkenteni a kullancsok jelenlétét a kertedben.

http://ujhazak.com