Egymillió facsemetét ültetett a Vértesi Erdő Zrt.

A Vértesi Erdő Zrt. a lezárult erdőfelújítási és -telepítési munkák során négy erdészeti igazgatóságánál egymillió facsemetét ültettek el, összesen 280 hektáron újították fel az erdőket - közölte a társaság az MTI-vel.Az erdőgazdaság tájékoztatása szerint a meglévő erdőterületeken 220 hektáron végeztek telepítést, 60,5 hektáron pedig teljesen új erdőt telepítettek, a facsemeték kiültetése mellett 340 mázsa makkot vetettek el.

    
Dunaalmás és Tata határában mintegy 30 hektárnyi új erdőt telepítettek, mintegy 166 ezer csemete került a földbe. Hasonló nagyságú, 25 hektár új erdőt ültettek Bábolna és Tárkány körzetében. Több helyszínen pusztuló, összetört fenyvesek helyére kerültek lombos őshonos fafajok, tölgy és cser állományok. A társaság tájékoztatása során 2020 őszén és 2021 tavaszán további 48 hektár új erdő telepítését tervezik.
    

A Vértesi Erdő Zrt. a Vértes hegység, a Gerecse, a Császári-dombság és a Bakonyalja tájegységeken belül 46 ezer hektáron gazdálkodik. A nyilvánosan elérhető adatok szerint a cég éves árbevétele 2018-ban 4,9 milliárd, 2019-ben 5,4 milliárd forint volt. A társaság 217 főt foglalkoztat.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Barlangtúrát indít az Aggteleki Nemzeti Park vasárnap a Kossuth-barlangba

Barlangtúrát indít az Aggteleki Nemzeti Park vasárnap a Kossuth-barlangba

Barlangtúrát indít az Aggteleki Nemzeti Park vasárnap a Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyei Jósvafőn található Kossuth-barlangban.

A fák ultrahanggal jeleznek, ha stressz éri őket

A fák ultrahanggal jeleznek, ha stressz éri őket

Alapjaiban forgatja fel az erdőkről alkotott elképzelésünket egy új tanulmány.

Vonattal is eljuthatsz a Szász-Svájc Nemzeti Parkba

Vonattal is eljuthatsz a Szász-Svájc Nemzeti Parkba

Négy európai nemzeti park, ahol már a vonatút is igazi élmény.

Tanulj meg védekezni a halott hullámok ellen!

Tanulj meg védekezni a halott hullámok ellen!

Soha ne becsüld alá a tenger erejét!

Sziklaomlás pusztította el a Pogány leány sziklaalakzatot a szlovén Júliai-Alpokban

Sziklaomlás pusztította el a Pogány leány sziklaalakzatot a szlovén Júliai-Alpokban

Sziklaomlás következtében megsemmisült a Pogány leány néven ismert sziklaalakzat a Júliai-Alpokban emelkedő Prisojnik északi falában, a Vrsic-hágó közelében - közölte a szlovén közszolgálati televízió.

A világ egyik legkülönlegesebb búvárhelye található Francia Polinéziában

A világ egyik legkülönlegesebb búvárhelye található Francia Polinéziában

Ezeken a helyeken igazán csodás élmény a merülés.

100 kilométeres túraútvonal nyílt Mallorca keleti partvidékén

100 kilométeres túraútvonal nyílt Mallorca keleti partvidékén

A sziget egyik legváltozatosabb táján vezet keresztül a Gran Recorrido del Llevant.

Természetvédelmi szemléletformáló projektet indítanak civil szervezetek

Természetvédelmi szemléletformáló projektet indítanak civil szervezetek

Természetvédelmi szemléletformáló projektet indít három civil szervezet Otthonunk a természet: Ismerd! Szeresd! Védd! címmel.

Tíz hely, ahol csodálatos lesz a cseresznyevirágzás

Tíz hely, ahol csodálatos lesz a cseresznyevirágzás

Ismét rózsaszínbe borul a táj.

Jéghelyzet a Balatonon

Jéghelyzet a Balatonon

Jelenleg a déli part jege teljesen, az északi korlátozottan alkalmas a jégen tartózkodásra.

http://ujhazak.com