Enyhe tél - Soha ilyen korán nem virágzott a Volgamenti hérics a Körös-Maros Nemzeti Parkban

Soha ilyen korán nem virágzott a Volgamenti hérics a Körös-Maros Nemzeti Parkban. A fokozott védelem alatt álló növényflóra a szokásosnál két héttel korábban borult virágba - tájékoztatta Tirják László, a Körös-Maros Nemzeti Park igazgatója az MTI-t.

A Volgamenti hérics a Dél-Tiszántúl egyik legritkább és legveszélyeztetettebb növénye, kizárólag a Körös-Maros Nemzeti Park területén található.

A különleges növény a kipusztulás közelébe került, ezért 1971-ben természeti oltalom alá helyezték. A védelmi munkának köszönhetően a különlegesen szép, sárgavirágú tövek száma évről évre emelkedik.

he

Az igazgató elmondta: a korai tavasz a madárvilágra is hat. A nemzeti park szimbólumát is jelképező túzokok a hét eleje óta folyamatosan foglalják el dürgő helyeiket Dévaványán, a túzok rezervátumban.

A park féltett ritkaságainak számító foglyok is költőhelyeiket keresik. Különleges élményt nyújt a Körös-Maros Nemzeti Parkban telelő darvak több ezres állománya. Az Észak-Európában költő madarak a következő hetekben csapatokban kelnek útra kedvelt telelőhelyükről, a kardoskúti és a kígyósi pusztákról.

MTI

Hozzászólások

Erdőterületek közös ellenőrzése

Erdőterületek közös ellenőrzése

A rendőrök és az erdészek közösen ellenőrizték a Veszprém és Várpalota környéki erdőket.

Európa legszebb őszi túrahelyei

Európa legszebb őszi túrahelyei

Ezek a helyek kerültek be a The Times friss összeállításába.

És tényleg nem bántja a szemét!

És tényleg nem bántja a szemét!

E napokban zajlik az Erdők Hete programsorozat, amely az erdők fontosságára, klímavédelemben betöltött szerepére, szépségére, értékeire hívja fel a figyelmet.

Visit Hungary: a Balaton-felvidéki lett a magyarok kedvenc nemzeti parkja

Visit Hungary: a Balaton-felvidéki lett a magyarok kedvenc nemzeti parkja

Hazánk tíz nemzeti parkja közül a Balaton-felvidékit tartják a legszebbnek a magyarok - ez derül ki a Csodásmagyarország.hu online felméréséből - közölte kedden a Visit Hungary Zrt az MTI-vel.

A gazdák sorompóval tették fizetőssé Európa legkedveltebb túraútvonalát

A gazdák sorompóval tették fizetőssé Európa legkedveltebb túraútvonalát

Drasztikus lépésre szánták el magukat a helyi földtulajdonosok.

Közép-Európa legnagyobb virágzó indiailótusz-állománya várja a látogatókat Szegeden

Közép-Európa legnagyobb virágzó indiailótusz-állománya várja a látogatókat Szegeden

Közép-Európa legnagyobb virágzó indiailótusz-állománya (Nelumbo nucifera), valamint a Távol-Kelet íz-, illat- és dallamvilágát bemutató programok, tánc-, jóga- és harcművészeti bemutatók várják a látogatókat a hétvégén a Szegedi Tudományegyetem (SZTE) füvészkertjében a Lótusz napokon.

Közösen az erdők védelméért

Közösen az erdők védelméért

Társszervekkel hajtottak végre ellenőrzést a dorogi rendőrök a Gerecsében.

12 meseszép erdő

12 meseszép erdő

Melyik erdőben sétálnál a legszívesebben?

Rendőr segített nekik hazajutni

Rendőr segített nekik hazajutni

Egy hétvégi családi kirándulás csaknem rémálommá vált, amikor egy fiatal házaspár két kisgyermekével túrázni indult a Bakonyba, de eltévedtek. A vége szerencsére happy end lett, de kellett hozzá egy tapasztalt túrázó rendőr lélekjelenléte.

Határral védekezhetsz a kullancsok ellen a kertedben

Határral védekezhetsz a kullancsok ellen a kertedben

Hat tanács, ami segíthet csökkenteni a kullancsok jelenlétét a kertedben.

http://ujhazak.com