Felújítja a területén lévő forrásokat a Pilisi Parkerdő

A Visegrádi-hegységben található Lajos-forrás rendbetételével kezdődött meg a héten a Pilisi Parkerdő forrásfelújítási programja, mely további 23 erdei vízvételi helyet érint - közölte a társaság szóvivője csütörtökön az MTI-vel.Mészáros Péter tájékoztatása szerint a felújítás két hétig tart, ebben az időben a Szentendre határában fakadó forrásból reggel 8 és délután 3 óra között nem lehet vizet vételezni. A munkálatok során megtisztítják a terméskőfalat, kijavítják a fugákat, kicserélik a kerítést és a kiskaput, és a forrás közvetlen környezetét is rendbe teszik.

    
A Lajos-forrás felújítását a Magyar Természetjáró Szövetséggel konzorciumban megvalósuló fejlesztések részeként további 23 erdei forrás rendbe tétele követi, az év végéig megújul például a közelben található Salabasinai-kút, valamint a visegrádi Kaán-forrás és a Boglárka-forrás is. A Szentendre határában fakadó, bővizű Lajos-forrás népszerű kirándulóhely a Visegrádi-hegységben, számos turistaút érinti. Egyes hagyományok szerint a forrás már évszázadok óta Nagy Lajos király nevét viseli, aki szeretett vadászni ezen a környéken.
   

A forrásból kifolyó víz a Jóvízű-patakot táplálja, de az arra járók is gyakran oltják belőle szomjukat. Fontos tudni, hogy a forrásvíz minősége a vízhozamtól, évszaktól függően gyorsan változhat, így vizét mindenki csak saját felelősségére fogyaszthatja. A Pilisi Parkerdő az ország egyetlen parkerdőgazdasága, 65 ezer hektárt kezel Pest és Komárom-Esztergom megyében a Gerecse, a Pilis, a Visegrádi és a Budai-hegység, a Gödöllői-dombság, valamint a Csepeli-síkság területén.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Kelta kereszt jelent meg egy ír erdő közepén

Kelta kereszt jelent meg egy ír erdő közepén

Repülőből vették észre a különleges látványt.

Hasznos célok, amelyekre felhasználhatjuk az őszi faleveleket

Hasznos célok, amelyekre felhasználhatjuk az őszi faleveleket

Nem érdemes kidobni az összes lehullott levelet.

Európa természeti csodái, amelyeket egyszer látni kell!

Európa természeti csodái, amelyeket egyszer látni kell!

A The Telegraph nevezte meg a tizenöt kihagyhatatlan helyszínt.

Hatalmas városi erdőket hoz létre Lengyelország

Hatalmas városi erdőket hoz létre Lengyelország

Milliók kerülhetnek közelebb a természethez.

Kritikusnak ígérkezik a Velencei-tónál a következő egy hét

Kritikusnak ígérkezik a Velencei-tónál a következő egy hét

Kritikusnak nevezte a Velencei-tónál a következő egy hetet a halgazdálkodás szempontjából a Magyar Országos Horgász Szövetség (MOHOSZ) Velencei-tavi kirendeltségének vezetője az MTI-nek szerdán.

Európa új túraútvonala hat ország lenyűgöző tájain vezet keresztül

Európa új túraútvonala hat ország lenyűgöző tájain vezet keresztül

Újabb különleges hosszútávú túraútvonallal gazdagodott a kontinens.

Rendőrség: megkezdődött a Tisza virágzása, tilos a védett állatok élő vagy elhullott példányainak gyűjtése

Rendőrség: megkezdődött a Tisza virágzása, tilos a védett állatok élő vagy elhullott példányainak gyűjtése

Megkezdődött a Tisza virágzása, a jogszabályok értelmében tilos a védett kérészek élő vagy elhullott példányainak gyűjtése, befogása, elpusztítása, valamint a rajzás szándékos megzavarása.

Barlangtúrát indít az Aggteleki Nemzeti Park vasárnap a Kossuth-barlangba

Barlangtúrát indít az Aggteleki Nemzeti Park vasárnap a Kossuth-barlangba

Barlangtúrát indít az Aggteleki Nemzeti Park vasárnap a Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyei Jósvafőn található Kossuth-barlangban.

A fák ultrahanggal jeleznek, ha stressz éri őket

A fák ultrahanggal jeleznek, ha stressz éri őket

Alapjaiban forgatja fel az erdőkről alkotott elképzelésünket egy új tanulmány.

Vonattal is eljuthatsz a Szász-Svájc Nemzeti Parkba

Vonattal is eljuthatsz a Szász-Svájc Nemzeti Parkba

Négy európai nemzeti park, ahol már a vonatút is igazi élmény.

http://ujhazak.com