Fényesebb üstökös halad el mellettünk, mint a telihold

A teliholdnál is fényesebb üstökös halad el jövő ősszel az égbolton


üstökös

A csillagászok most szeptember hónapban leltek rá az ISON üstökösre. Érdekessége, hogy majd szabad szemmel fényesebbnek láthatjuk a teliholdnál. Ez annak köszönhető, hogy az üstökös 1,2 millió km-re megközelíti a Nap látszó felszínét, a fotoszférát.

2013 októbere és 2014 januárja között szabad szemmel is látható lesz az üstökös...


Az igazi érdekesség az, hogy ez a jelenség majd a nappali égbolton lesz látható. Háromszor fordult elő hasonló 100 év alatt.

A legnagyobb fényességét sajnos éppen akkor éri majd el, amikor nálunk éjszaka lesz, néhány nappal előtte, illetve utána alkonyatkor és napkeltekor az üstökös feje pedig "csak" a legfényesebb csillag (Sirius) fényével ragyog majd.
Nem ismerjük az üstökös magjának összetételét, ezért előfordulhat, hogy még azelőtt szétesik, hogy közelebb kerülne.

A tudósok szerint 90% feletti az esély arra, hogy egy életreszóló élményben legyen mindenkinek része aki ezt a csodálatos képződményt megcsodálja majd.

Hozzászólások

Erdőterületek közös ellenőrzése

Erdőterületek közös ellenőrzése

A rendőrök és az erdészek közösen ellenőrizték a Veszprém és Várpalota környéki erdőket.

Európa legszebb őszi túrahelyei

Európa legszebb őszi túrahelyei

Ezek a helyek kerültek be a The Times friss összeállításába.

És tényleg nem bántja a szemét!

És tényleg nem bántja a szemét!

E napokban zajlik az Erdők Hete programsorozat, amely az erdők fontosságára, klímavédelemben betöltött szerepére, szépségére, értékeire hívja fel a figyelmet.

Visit Hungary: a Balaton-felvidéki lett a magyarok kedvenc nemzeti parkja

Visit Hungary: a Balaton-felvidéki lett a magyarok kedvenc nemzeti parkja

Hazánk tíz nemzeti parkja közül a Balaton-felvidékit tartják a legszebbnek a magyarok - ez derül ki a Csodásmagyarország.hu online felméréséből - közölte kedden a Visit Hungary Zrt az MTI-vel.

A gazdák sorompóval tették fizetőssé Európa legkedveltebb túraútvonalát

A gazdák sorompóval tették fizetőssé Európa legkedveltebb túraútvonalát

Drasztikus lépésre szánták el magukat a helyi földtulajdonosok.

Közép-Európa legnagyobb virágzó indiailótusz-állománya várja a látogatókat Szegeden

Közép-Európa legnagyobb virágzó indiailótusz-állománya várja a látogatókat Szegeden

Közép-Európa legnagyobb virágzó indiailótusz-állománya (Nelumbo nucifera), valamint a Távol-Kelet íz-, illat- és dallamvilágát bemutató programok, tánc-, jóga- és harcművészeti bemutatók várják a látogatókat a hétvégén a Szegedi Tudományegyetem (SZTE) füvészkertjében a Lótusz napokon.

Közösen az erdők védelméért

Közösen az erdők védelméért

Társszervekkel hajtottak végre ellenőrzést a dorogi rendőrök a Gerecsében.

12 meseszép erdő

12 meseszép erdő

Melyik erdőben sétálnál a legszívesebben?

Rendőr segített nekik hazajutni

Rendőr segített nekik hazajutni

Egy hétvégi családi kirándulás csaknem rémálommá vált, amikor egy fiatal házaspár két kisgyermekével túrázni indult a Bakonyba, de eltévedtek. A vége szerencsére happy end lett, de kellett hozzá egy tapasztalt túrázó rendőr lélekjelenléte.

Határral védekezhetsz a kullancsok ellen a kertedben

Határral védekezhetsz a kullancsok ellen a kertedben

Hat tanács, ami segíthet csökkenteni a kullancsok jelenlétét a kertedben.

http://ujhazak.com