Megmenekült a pusztulástól az Óratorony-szikla

Állami és civil összefogással megmenekült a pusztulástól a Csobánka melletti Óratorony-szikla, melyet több mint száz éve gyakorlóterepként használnak a sziklamászók - közölte az MTI-vel a Pilisi Parkerdő Zrt..A társaság tájékoztatása szerint a természetes erózió következtében életveszélyessé vált mészkőtornyot ipari alpinista technikával erősítették meg és a sziklában több mérőpontot is kialakítottak, hogy évente figyelemmel kísérhessék a kőzet esetleges mozgását.
    

A munkálatok során a torony alján egy beton tömböt alakítottak ki, majd a két toronyrész közötti rést szintén vasalt betonnal töltötték ki. Ezután a tornyokat habarcsba ágyazott, acélmenetes szárakkal kötötték össze - olvasható a Magyar Hegy- és Sportmászó Szövetség honlapján. A Csobánka déli részén, az Oszoly-csúcs alatt ágaskodó Óratoronyra már több mint száz éve másznak. Nevét onnan kapta, hogy amikor nyugatról süt a nap, az önálló szikla árnyéka egy napórához hasonlóan vetül rá a mögötte lévő sziklafalra.
    

A munkálatokat a Magyar Hegy- és Sportmászó Szövetség által indított és a Csobánkai Értékőrző és Községszépítő Egyesület közreműködésével lebonyolított civil adománygyűjtésből fedezték. A helyreállítást a Pilisi Parkerdő irányította a Duna-Ipoly Nemzeti Park Igazgatóságának természetvédelmi felügyeletével.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Jéghelyzet a Balatonon

Jéghelyzet a Balatonon

Jelenleg a déli part jege teljesen, az északi korlátozottan alkalmas a jégen tartózkodásra.

A homoki árvalányhaj lett az év vadvirága

A homoki árvalányhaj lett az év vadvirága

A leadott szavazatok alapján a homoki árvalányhaj (Stipa borysthenica) lett az év vadvirága - közölte a Vadonlesők Közössége Természetvédelmi Egyesület csütörtökön az MTI-vel.

Fenyőfa-kisokos

Fenyőfa-kisokos

Ezt kell tudnod, mielőtt fenyőfát választasz karácsonyra!

Erdőterületek közös ellenőrzése

Erdőterületek közös ellenőrzése

A rendőrök és az erdészek közösen ellenőrizték a Veszprém és Várpalota környéki erdőket.

Európa legszebb őszi túrahelyei

Európa legszebb őszi túrahelyei

Ezek a helyek kerültek be a The Times friss összeállításába.

És tényleg nem bántja a szemét!

És tényleg nem bántja a szemét!

E napokban zajlik az Erdők Hete programsorozat, amely az erdők fontosságára, klímavédelemben betöltött szerepére, szépségére, értékeire hívja fel a figyelmet.

Visit Hungary: a Balaton-felvidéki lett a magyarok kedvenc nemzeti parkja

Visit Hungary: a Balaton-felvidéki lett a magyarok kedvenc nemzeti parkja

Hazánk tíz nemzeti parkja közül a Balaton-felvidékit tartják a legszebbnek a magyarok - ez derül ki a Csodásmagyarország.hu online felméréséből - közölte kedden a Visit Hungary Zrt az MTI-vel.

A gazdák sorompóval tették fizetőssé Európa legkedveltebb túraútvonalát

A gazdák sorompóval tették fizetőssé Európa legkedveltebb túraútvonalát

Drasztikus lépésre szánták el magukat a helyi földtulajdonosok.

Közép-Európa legnagyobb virágzó indiailótusz-állománya várja a látogatókat Szegeden

Közép-Európa legnagyobb virágzó indiailótusz-állománya várja a látogatókat Szegeden

Közép-Európa legnagyobb virágzó indiailótusz-állománya (Nelumbo nucifera), valamint a Távol-Kelet íz-, illat- és dallamvilágát bemutató programok, tánc-, jóga- és harcművészeti bemutatók várják a látogatókat a hétvégén a Szegedi Tudományegyetem (SZTE) füvészkertjében a Lótusz napokon.

Közösen az erdők védelméért

Közösen az erdők védelméért

Társszervekkel hajtottak végre ellenőrzést a dorogi rendőrök a Gerecsében.

http://ujhazak.com