Növény-örökbefogadási kampányt indított a Füvészkert

Növény-örökbefogadási kampányt indított a Füvészkert alapításának 250.  évfordulója alkalmából, amelyet jövőre ünnepelnek.Az ELTE botanikus kertjének szerdai közleménye szerint online is lehet örökbe fogadni növényeket az intézmény zárva tartása alatt. A Füvészkert gyűjteményeiben több mint 8000 növény van, és mindegyik örökbe fogadható. Az örökbefogadók adományaikkal  támogatják.

    
Három kategóriában lehet örökbe fogadni. Az Orchidea fokozatú támogató kisebb növények örökbefogadásával, a Magnolia fokozatú támogató a kisebb növények mellett növénycsoportok örökbefogadással támogatja a kiemelten közhasznú Füvészkertért Alapítványt. A Ginkgo fokozatú támogató pedig nagyobb fákat, illetve egész területek fenntartását támogathatja az örökbefogadással.
    

Az örökbefogadó oklevelet kap és nevét feltüntetik a honlapon, az örökbefogadók napján pedig díjmentesen látogathatja a kertet, és részt vehet a díjmentes szakvezetésen. Mindezek mellett a Ginkgo fokozatú támogatók éves bérletet is kapnak, valamint nevüket emléktábla örökíti majd meg a Füvészkert bejáratánál. További részletek a Füvészkert honlapján érhetők el.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Kelta kereszt jelent meg egy ír erdő közepén

Kelta kereszt jelent meg egy ír erdő közepén

Repülőből vették észre a különleges látványt.

Hasznos célok, amelyekre felhasználhatjuk az őszi faleveleket

Hasznos célok, amelyekre felhasználhatjuk az őszi faleveleket

Nem érdemes kidobni az összes lehullott levelet.

Európa természeti csodái, amelyeket egyszer látni kell!

Európa természeti csodái, amelyeket egyszer látni kell!

A The Telegraph nevezte meg a tizenöt kihagyhatatlan helyszínt.

Hatalmas városi erdőket hoz létre Lengyelország

Hatalmas városi erdőket hoz létre Lengyelország

Milliók kerülhetnek közelebb a természethez.

Kritikusnak ígérkezik a Velencei-tónál a következő egy hét

Kritikusnak ígérkezik a Velencei-tónál a következő egy hét

Kritikusnak nevezte a Velencei-tónál a következő egy hetet a halgazdálkodás szempontjából a Magyar Országos Horgász Szövetség (MOHOSZ) Velencei-tavi kirendeltségének vezetője az MTI-nek szerdán.

Európa új túraútvonala hat ország lenyűgöző tájain vezet keresztül

Európa új túraútvonala hat ország lenyűgöző tájain vezet keresztül

Újabb különleges hosszútávú túraútvonallal gazdagodott a kontinens.

Rendőrség: megkezdődött a Tisza virágzása, tilos a védett állatok élő vagy elhullott példányainak gyűjtése

Rendőrség: megkezdődött a Tisza virágzása, tilos a védett állatok élő vagy elhullott példányainak gyűjtése

Megkezdődött a Tisza virágzása, a jogszabályok értelmében tilos a védett kérészek élő vagy elhullott példányainak gyűjtése, befogása, elpusztítása, valamint a rajzás szándékos megzavarása.

Barlangtúrát indít az Aggteleki Nemzeti Park vasárnap a Kossuth-barlangba

Barlangtúrát indít az Aggteleki Nemzeti Park vasárnap a Kossuth-barlangba

Barlangtúrát indít az Aggteleki Nemzeti Park vasárnap a Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyei Jósvafőn található Kossuth-barlangban.

A fák ultrahanggal jeleznek, ha stressz éri őket

A fák ultrahanggal jeleznek, ha stressz éri őket

Alapjaiban forgatja fel az erdőkről alkotott elképzelésünket egy új tanulmány.

Vonattal is eljuthatsz a Szász-Svájc Nemzeti Parkba

Vonattal is eljuthatsz a Szász-Svájc Nemzeti Parkba

Négy európai nemzeti park, ahol már a vonatút is igazi élmény.

http://ujhazak.com