Nyár közepén részlegesen megnyílik a Biodóm Budapesten

Nyár közepén megnyílik a Fővárosi Állat- és Növénykert Biodómjának központi csarnoka, ahol egy egész évben látogatható városi oázis várja majd a közönséget – közölte az intézmény az MTI-vel szerdán.A tájékoztatás szerint az 1,7 hektár alapterületű építmény közel egyhektáros központi részét vehetik birtokba a látogatók. Az új látványosság négy évszakos, az időjárástól független élményt kínál majd, elsősorban egzotikus növényekkel és különleges állatfajokkal.

A Biodómban mintegy 13 ezer trópusi és szubtrópusi növényt telepítenek, emellett hulmánokkal, kritikusan veszélyeztetett bali seregélyekkel és sarkantyús teknősökkel is találkozhat a közönség. A központi csarnok hangulatát a több szinten elhelyezkedő zoológiai és botanikai látnivalók mellett egy 14 és fél méter magasról lezúduló vízesés teszi majd teljessé - olvasható a tájékoztatóban. A közlemény szerint a városi oázis egy nettó 350 millió forintos projekt részeként jön létre. Ebből 300 millió forint az intézmény tavalyi saját működési bevételéből származik, további 50 millió forintot pedig a Fővárosi Önkormányzat nyújtott támogatásként.

A tájékoztató szerint a Biodóm fejlesztésén már hónapok óta dolgoznak. A csaknem 3 ezer négyzetméternyi ültetőfelületen több ezer növény kap helyet, emellett zöldfal, műszikla-dekoráció és egyéb látványelemek is készülnek.

Az intézmény közleményében felidézte: az elmúlt években több időszaki rendezvényt tartottak a Biodóm területén, köztük lampionfesztivált, fényművészeti tárlatot, fotókiállítást és dinoszaurusz-kiállítást. A Biodóm belső és külső tereit 2023 decembere óta összesen 311 ezren keresték fel - áll a közleményben.

(Forrás: MTI)

 

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Tanulj meg védekezni a halott hullámok ellen!

Tanulj meg védekezni a halott hullámok ellen!

Soha ne becsüld alá a tenger erejét!

Sziklaomlás pusztította el a Pogány leány sziklaalakzatot a szlovén Júliai-Alpokban

Sziklaomlás pusztította el a Pogány leány sziklaalakzatot a szlovén Júliai-Alpokban

Sziklaomlás következtében megsemmisült a Pogány leány néven ismert sziklaalakzat a Júliai-Alpokban emelkedő Prisojnik északi falában, a Vrsic-hágó közelében - közölte a szlovén közszolgálati televízió.

A világ egyik legkülönlegesebb búvárhelye található Francia Polinéziában

A világ egyik legkülönlegesebb búvárhelye található Francia Polinéziában

Ezeken a helyeken igazán csodás élmény a merülés.

100 kilométeres túraútvonal nyílt Mallorca keleti partvidékén

100 kilométeres túraútvonal nyílt Mallorca keleti partvidékén

A sziget egyik legváltozatosabb táján vezet keresztül a Gran Recorrido del Llevant.

Természetvédelmi szemléletformáló projektet indítanak civil szervezetek

Természetvédelmi szemléletformáló projektet indítanak civil szervezetek

Természetvédelmi szemléletformáló projektet indít három civil szervezet Otthonunk a természet: Ismerd! Szeresd! Védd! címmel.

Tíz hely, ahol csodálatos lesz a cseresznyevirágzás

Tíz hely, ahol csodálatos lesz a cseresznyevirágzás

Ismét rózsaszínbe borul a táj.

Jéghelyzet a Balatonon

Jéghelyzet a Balatonon

Jelenleg a déli part jege teljesen, az északi korlátozottan alkalmas a jégen tartózkodásra.

A homoki árvalányhaj lett az év vadvirága

A homoki árvalányhaj lett az év vadvirága

A leadott szavazatok alapján a homoki árvalányhaj (Stipa borysthenica) lett az év vadvirága - közölte a Vadonlesők Közössége Természetvédelmi Egyesület csütörtökön az MTI-vel.

Fenyőfa-kisokos

Fenyőfa-kisokos

Ezt kell tudnod, mielőtt fenyőfát választasz karácsonyra!

Erdőterületek közös ellenőrzése

Erdőterületek közös ellenőrzése

A rendőrök és az erdészek közösen ellenőrizték a Veszprém és Várpalota környéki erdőket.

http://ujhazak.com