Rácz András: egyre nagyobb az igény a természetvédelmi helyek megismerésére

Egyre nagyobb az igény a természetvédelmi területek megismerésére Magyarországon: egy kutatás szerint az emberek 75 százaléka aktív kikapcsolódásra vágyik, mert érdekli a természetjárás - közölte az Agrárminisztérium környezetügyért felelős államtitkára csütörtökön az M1 aktuális csatornán.Rácz András kiemelte, hogy Magyarország tíz százaléka védett terület, de az ország területének harmada természetközeli állapotban maradt meg. Ez nagy nemzeti örökség, és mivel nem egybefüggő területről van szó, fenntartása, megóvása állandó munkát igényel - tette hozzá.

    
Ismertette: jelenleg hétszáz ökoturisztikai létesítményt - például tanösvényt, erdei iskolát, tájházat, barlangot - tartanak nyilván, ahol évente 1,6 millió látogató fordul meg, és a különböző környezeti nevelési programokban körülbelül 200 ezer gyermek vesz részt. Az államtitkár beszélt arról is, hogy Mit jelent számodra a táj? címmel fotópályázatot hirdettek a 14-18 éves korosztálynak. A fiatalok november 8-ig pályázhatnak három képpel.


A pályázat célja, hogy kivigye a gyerekeket a szabadba, és erősítse nemzeti identitásukat a lakókörnyezetük, tájegységek felfedezésével. A pályázaton a többi közt tárgynyereményeket, nemzeti parki belépőket, látogatási lehetőségeket lehet nyerni - mondta Rácz András.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Jéghelyzet a Balatonon

Jéghelyzet a Balatonon

Jelenleg a déli part jege teljesen, az északi korlátozottan alkalmas a jégen tartózkodásra.

A homoki árvalányhaj lett az év vadvirága

A homoki árvalányhaj lett az év vadvirága

A leadott szavazatok alapján a homoki árvalányhaj (Stipa borysthenica) lett az év vadvirága - közölte a Vadonlesők Közössége Természetvédelmi Egyesület csütörtökön az MTI-vel.

Fenyőfa-kisokos

Fenyőfa-kisokos

Ezt kell tudnod, mielőtt fenyőfát választasz karácsonyra!

Erdőterületek közös ellenőrzése

Erdőterületek közös ellenőrzése

A rendőrök és az erdészek közösen ellenőrizték a Veszprém és Várpalota környéki erdőket.

Európa legszebb őszi túrahelyei

Európa legszebb őszi túrahelyei

Ezek a helyek kerültek be a The Times friss összeállításába.

És tényleg nem bántja a szemét!

És tényleg nem bántja a szemét!

E napokban zajlik az Erdők Hete programsorozat, amely az erdők fontosságára, klímavédelemben betöltött szerepére, szépségére, értékeire hívja fel a figyelmet.

Visit Hungary: a Balaton-felvidéki lett a magyarok kedvenc nemzeti parkja

Visit Hungary: a Balaton-felvidéki lett a magyarok kedvenc nemzeti parkja

Hazánk tíz nemzeti parkja közül a Balaton-felvidékit tartják a legszebbnek a magyarok - ez derül ki a Csodásmagyarország.hu online felméréséből - közölte kedden a Visit Hungary Zrt az MTI-vel.

A gazdák sorompóval tették fizetőssé Európa legkedveltebb túraútvonalát

A gazdák sorompóval tették fizetőssé Európa legkedveltebb túraútvonalát

Drasztikus lépésre szánták el magukat a helyi földtulajdonosok.

Közép-Európa legnagyobb virágzó indiailótusz-állománya várja a látogatókat Szegeden

Közép-Európa legnagyobb virágzó indiailótusz-állománya várja a látogatókat Szegeden

Közép-Európa legnagyobb virágzó indiailótusz-állománya (Nelumbo nucifera), valamint a Távol-Kelet íz-, illat- és dallamvilágát bemutató programok, tánc-, jóga- és harcművészeti bemutatók várják a látogatókat a hétvégén a Szegedi Tudományegyetem (SZTE) füvészkertjében a Lótusz napokon.

Közösen az erdők védelméért

Közösen az erdők védelméért

Társszervekkel hajtottak végre ellenőrzést a dorogi rendőrök a Gerecsében.

http://ujhazak.com