Rendőrök vigyázzák a kérészek táncát a Tiszán és mellékfolyóin

Fokozottan ellenőrzik a kérészek biztonságát tiszavirágzás idején. A tiszavirág (Palingenia longicauda) védett kérészfaj, természetvédelmi értéke egyedenként tízezer forint.A Tiszai Vízi Rendészeti Rendőrkapitányság természetvédelmi őrökkel, a polgárőrség vízi tagozatával és halászati őrökkel közösen folyamatosan és visszatérően ellenőrzi a területet - tájékoztatta a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság kedden az MTI-t.

    
A közlemény szerint a kérészek már csak a Tiszán és egy-két mellékfolyóján, főként a Körösön lelhetők fel. A természet védelméről szóló törvény kimondja: tilos a védett állatfajok elpusztítása, engedély szükséges a gyűjtésükhöz, a befogásukhoz, a birtokban tartásukhoz is. A védett rovarok elpusztítója szabálysértést követ el, és 150 ezer forintig terjedő pénzbírsággal sújtható.
    

Természetkárosítást is elkövethet, aki a rovarok telepét károsítja meg vagy jelentős mennyiségű egyedet gyűjt - írták. Felelnie kell annak is, aki a rajzásba kisgéphajóval belehajt és megzavarja, elpusztítja a kérészeket - közölte a rendőrség. A Jász-Nagykun-Szolnok megyei folyószakaszon ezen a héten várható a tiszavirágzás.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Tanulj meg védekezni a halott hullámok ellen!

Tanulj meg védekezni a halott hullámok ellen!

Soha ne becsüld alá a tenger erejét!

Sziklaomlás pusztította el a Pogány leány sziklaalakzatot a szlovén Júliai-Alpokban

Sziklaomlás pusztította el a Pogány leány sziklaalakzatot a szlovén Júliai-Alpokban

Sziklaomlás következtében megsemmisült a Pogány leány néven ismert sziklaalakzat a Júliai-Alpokban emelkedő Prisojnik északi falában, a Vrsic-hágó közelében - közölte a szlovén közszolgálati televízió.

A világ egyik legkülönlegesebb búvárhelye található Francia Polinéziában

A világ egyik legkülönlegesebb búvárhelye található Francia Polinéziában

Ezeken a helyeken igazán csodás élmény a merülés.

100 kilométeres túraútvonal nyílt Mallorca keleti partvidékén

100 kilométeres túraútvonal nyílt Mallorca keleti partvidékén

A sziget egyik legváltozatosabb táján vezet keresztül a Gran Recorrido del Llevant.

Természetvédelmi szemléletformáló projektet indítanak civil szervezetek

Természetvédelmi szemléletformáló projektet indítanak civil szervezetek

Természetvédelmi szemléletformáló projektet indít három civil szervezet Otthonunk a természet: Ismerd! Szeresd! Védd! címmel.

Tíz hely, ahol csodálatos lesz a cseresznyevirágzás

Tíz hely, ahol csodálatos lesz a cseresznyevirágzás

Ismét rózsaszínbe borul a táj.

Jéghelyzet a Balatonon

Jéghelyzet a Balatonon

Jelenleg a déli part jege teljesen, az északi korlátozottan alkalmas a jégen tartózkodásra.

A homoki árvalányhaj lett az év vadvirága

A homoki árvalányhaj lett az év vadvirága

A leadott szavazatok alapján a homoki árvalányhaj (Stipa borysthenica) lett az év vadvirága - közölte a Vadonlesők Közössége Természetvédelmi Egyesület csütörtökön az MTI-vel.

Fenyőfa-kisokos

Fenyőfa-kisokos

Ezt kell tudnod, mielőtt fenyőfát választasz karácsonyra!

Erdőterületek közös ellenőrzése

Erdőterületek közös ellenőrzése

A rendőrök és az erdészek közösen ellenőrizték a Veszprém és Várpalota környéki erdőket.

http://ujhazak.com