Szabálytalanságokat talált az ÁSZ a nemzeti parkok ellenőrzésekor

Sorozatos szabálytalanságokat talált az Állami Számvevőszék (ÁSZ) a nemzeti parkok ellenőrzésekor - közölte a szervezet hétfőn az MTI-vel.A közlemény szerint az ÁSZ mind a tíz magyarországi nemzeti park ellenőrzését befejezte, és megállapította, a nemzeti vagyonnal való szabályszerű gazdálkodás, a pénzügyi és vagyongazdálkodás elszámoltathatóságának feltételei nem voltak biztosítottak a nemzeti park igazgatóságoknál. Az ÁSZ az agrárminiszternek öt, a nemzeti park igazgatóságok igazgatóinak pedig további 90 javaslatot fogalmazott meg a feltárt szabálytalanságok, hiányosságok kijavítása érdekében - tették hozzá.

    
Kifejtették, december 20-án fejeződött be az Aggteleki, a Fertő-Hanság, a Hortobágyi, a Kiskunsági és a Körös-Maros Nemzeti Park Igazgatóságának 2015-2017 közötti időszakra kiterjedő ellenőrzése. A második ütemben pedig a Balaton-felvidéki, a Bükki, a Duna-Dráva, a Duna-Ipoly és az Őrségi Nemzeti Park 2015-2017 közötti időszakra kiterjedő ellenőrzését zárta le az ÁSZ.
    

Az ÁSZ ellenőrzései megállapították, hogy a csopaki székhelyű Balaton-felvidéki, az egri székhelyű Bükki, a pécsi székhelyű Duna-Dráva, az esztergomi székhelyű Duna-Ipoly és az őriszentpéteri székhelyű Őrségi Nemzeti Park igazgatóságának belső kontrollrendszere, pénzügyi és vagyongazdálkodása nem volt szabályszerű, az igazgatóságoknál a nemzeti vagyonnal való szabályszerű gazdálkodás, a pénzügyi és vagyongazdálkodás elszámoltathatóságának feltételei nem voltak biztosítottak. Továbbá a korrupciós veszélyekkel szembeni védettség egyik nemzeti parknál sem nem volt biztosított.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Erdőterületek közös ellenőrzése

Erdőterületek közös ellenőrzése

A rendőrök és az erdészek közösen ellenőrizték a Veszprém és Várpalota környéki erdőket.

Európa legszebb őszi túrahelyei

Európa legszebb őszi túrahelyei

Ezek a helyek kerültek be a The Times friss összeállításába.

És tényleg nem bántja a szemét!

És tényleg nem bántja a szemét!

E napokban zajlik az Erdők Hete programsorozat, amely az erdők fontosságára, klímavédelemben betöltött szerepére, szépségére, értékeire hívja fel a figyelmet.

Visit Hungary: a Balaton-felvidéki lett a magyarok kedvenc nemzeti parkja

Visit Hungary: a Balaton-felvidéki lett a magyarok kedvenc nemzeti parkja

Hazánk tíz nemzeti parkja közül a Balaton-felvidékit tartják a legszebbnek a magyarok - ez derül ki a Csodásmagyarország.hu online felméréséből - közölte kedden a Visit Hungary Zrt az MTI-vel.

A gazdák sorompóval tették fizetőssé Európa legkedveltebb túraútvonalát

A gazdák sorompóval tették fizetőssé Európa legkedveltebb túraútvonalát

Drasztikus lépésre szánták el magukat a helyi földtulajdonosok.

Közép-Európa legnagyobb virágzó indiailótusz-állománya várja a látogatókat Szegeden

Közép-Európa legnagyobb virágzó indiailótusz-állománya várja a látogatókat Szegeden

Közép-Európa legnagyobb virágzó indiailótusz-állománya (Nelumbo nucifera), valamint a Távol-Kelet íz-, illat- és dallamvilágát bemutató programok, tánc-, jóga- és harcművészeti bemutatók várják a látogatókat a hétvégén a Szegedi Tudományegyetem (SZTE) füvészkertjében a Lótusz napokon.

Közösen az erdők védelméért

Közösen az erdők védelméért

Társszervekkel hajtottak végre ellenőrzést a dorogi rendőrök a Gerecsében.

12 meseszép erdő

12 meseszép erdő

Melyik erdőben sétálnál a legszívesebben?

Rendőr segített nekik hazajutni

Rendőr segített nekik hazajutni

Egy hétvégi családi kirándulás csaknem rémálommá vált, amikor egy fiatal házaspár két kisgyermekével túrázni indult a Bakonyba, de eltévedtek. A vége szerencsére happy end lett, de kellett hozzá egy tapasztalt túrázó rendőr lélekjelenléte.

Határral védekezhetsz a kullancsok ellen a kertedben

Határral védekezhetsz a kullancsok ellen a kertedben

Hat tanács, ami segíthet csökkenteni a kullancsok jelenlétét a kertedben.

http://ujhazak.com