Szakértő: több ezer utórengés is követheti a csütörtöki japán földrengést

Több ezer utórengés is követheti a Japán északi részén fekvő Hokkaidó szigetén történt 6,7-es erősségű csütörtöki földrengést - közölte Varga Péter szeizmológus az M1 aktuális csatornán pénteken.A sekélyfészkű földrengéseket több száz, akár több ezer utórengés követheti, ezek közül néhányat a lakosság is megérezhet, sőt akár további rombolások forrása is lehet - fűzte hozzá.

    
A földrengést egy tájfun előzte meg, a nagy esőzések miatt fellazult talajt a földrengés földcsuszamlás formájában zúdította rá a lakott területekre - magyarázta a szakértő. Elmondta: Japán egy földrengések által veszélyeztetett területen fekszik, főképp az ország Csendes-óceán felőli részén tapasztalhatók erős földmozgások. A csendes-óceáni tábla nyomást gyakorol az eurázsiai kéreglemezre, és ennek hatására tapasztalhatók az erős földrengések. A mostani földrengéstől délre, 2011-ben, Tohokuban volt Japán eddig legnagyobb, 9-es erősségű földrengése - tette hozzá Varga Péter.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Erdőterületek közös ellenőrzése

Erdőterületek közös ellenőrzése

A rendőrök és az erdészek közösen ellenőrizték a Veszprém és Várpalota környéki erdőket.

Európa legszebb őszi túrahelyei

Európa legszebb őszi túrahelyei

Ezek a helyek kerültek be a The Times friss összeállításába.

És tényleg nem bántja a szemét!

És tényleg nem bántja a szemét!

E napokban zajlik az Erdők Hete programsorozat, amely az erdők fontosságára, klímavédelemben betöltött szerepére, szépségére, értékeire hívja fel a figyelmet.

Visit Hungary: a Balaton-felvidéki lett a magyarok kedvenc nemzeti parkja

Visit Hungary: a Balaton-felvidéki lett a magyarok kedvenc nemzeti parkja

Hazánk tíz nemzeti parkja közül a Balaton-felvidékit tartják a legszebbnek a magyarok - ez derül ki a Csodásmagyarország.hu online felméréséből - közölte kedden a Visit Hungary Zrt az MTI-vel.

A gazdák sorompóval tették fizetőssé Európa legkedveltebb túraútvonalát

A gazdák sorompóval tették fizetőssé Európa legkedveltebb túraútvonalát

Drasztikus lépésre szánták el magukat a helyi földtulajdonosok.

Közép-Európa legnagyobb virágzó indiailótusz-állománya várja a látogatókat Szegeden

Közép-Európa legnagyobb virágzó indiailótusz-állománya várja a látogatókat Szegeden

Közép-Európa legnagyobb virágzó indiailótusz-állománya (Nelumbo nucifera), valamint a Távol-Kelet íz-, illat- és dallamvilágát bemutató programok, tánc-, jóga- és harcművészeti bemutatók várják a látogatókat a hétvégén a Szegedi Tudományegyetem (SZTE) füvészkertjében a Lótusz napokon.

Közösen az erdők védelméért

Közösen az erdők védelméért

Társszervekkel hajtottak végre ellenőrzést a dorogi rendőrök a Gerecsében.

12 meseszép erdő

12 meseszép erdő

Melyik erdőben sétálnál a legszívesebben?

Rendőr segített nekik hazajutni

Rendőr segített nekik hazajutni

Egy hétvégi családi kirándulás csaknem rémálommá vált, amikor egy fiatal házaspár két kisgyermekével túrázni indult a Bakonyba, de eltévedtek. A vége szerencsére happy end lett, de kellett hozzá egy tapasztalt túrázó rendőr lélekjelenléte.

Határral védekezhetsz a kullancsok ellen a kertedben

Határral védekezhetsz a kullancsok ellen a kertedben

Hat tanács, ami segíthet csökkenteni a kullancsok jelenlétét a kertedben.

http://ujhazak.com