Tízezer fát ültetnek el tavasszal országszerte

A Településfásítási program keretében 19 megye 364 településén összesen 10 ezer fát ültetnek el tavasszal - mondta Farkas Sándor, az Agrárminisztérium parlamenti államtitkára kedden a Csongrád-Csanád megyei Pusztaszeren.A tavaszi ültetési időszak végére, májusra a Településfásítási programnak köszönhetően 1350 településen összesen 36 ezer sorfacsemete díszíti majd a köztereket - tette hozzá. Az államtitkár emlékeztetett: az Agrárminisztérium egész országra kiterjedő mozgalmát, a Településfásítási programot 2020-ban hirdette meg először a 10 ezer fő alatti kistelepüléseken, mintegy másfél milliárd forint keretösszeggel.     


Mint mondta, a magyar kormány 2050-re célul tűzte ki a karbonsemlegesség elérését. Ennek érdekében az Agrárminisztérium 2019-ben elindította az Országfásítási programot, amelynek célja, hogy 2030-ra 27 százalékra nőjön az ország fával borított területe. Az elmúlt több mint két évben a Vidékfejlesztési program keretében az új erdők telepítésére benyújtott támogatási kérelmek meghaladták a 42 ezer hektárt, ami komoly előrelépést jelent - fogalmazott.     


Az államtitkár hangsúlyozta: a fák ültetésével egyrészt jó minőségű levegőt lehet biztosítani, másrészt javítható az ország környezeti állapota. Máté Gábor, Pusztaszer polgármestere a faültetést követően az MTI-nek elmondta: a Településfásítási program keretében községük harminc fát kapott. A földlabdás nyírfákból jutott a templomhoz vezető út szélére, az óvoda közelébe, valamint a piac és a játszótér mellé is.
    

Kiemelte: a program mellett az önkormányzat parkerdejéből származó, különféle fafajtákat is telepítenek Pusztaszer köztereire, főként a kiöregedett vagy betegség miatt kivágott fák pótlására.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Erdőterületek közös ellenőrzése

Erdőterületek közös ellenőrzése

A rendőrök és az erdészek közösen ellenőrizték a Veszprém és Várpalota környéki erdőket.

Európa legszebb őszi túrahelyei

Európa legszebb őszi túrahelyei

Ezek a helyek kerültek be a The Times friss összeállításába.

És tényleg nem bántja a szemét!

És tényleg nem bántja a szemét!

E napokban zajlik az Erdők Hete programsorozat, amely az erdők fontosságára, klímavédelemben betöltött szerepére, szépségére, értékeire hívja fel a figyelmet.

Visit Hungary: a Balaton-felvidéki lett a magyarok kedvenc nemzeti parkja

Visit Hungary: a Balaton-felvidéki lett a magyarok kedvenc nemzeti parkja

Hazánk tíz nemzeti parkja közül a Balaton-felvidékit tartják a legszebbnek a magyarok - ez derül ki a Csodásmagyarország.hu online felméréséből - közölte kedden a Visit Hungary Zrt az MTI-vel.

A gazdák sorompóval tették fizetőssé Európa legkedveltebb túraútvonalát

A gazdák sorompóval tették fizetőssé Európa legkedveltebb túraútvonalát

Drasztikus lépésre szánták el magukat a helyi földtulajdonosok.

Közép-Európa legnagyobb virágzó indiailótusz-állománya várja a látogatókat Szegeden

Közép-Európa legnagyobb virágzó indiailótusz-állománya várja a látogatókat Szegeden

Közép-Európa legnagyobb virágzó indiailótusz-állománya (Nelumbo nucifera), valamint a Távol-Kelet íz-, illat- és dallamvilágát bemutató programok, tánc-, jóga- és harcművészeti bemutatók várják a látogatókat a hétvégén a Szegedi Tudományegyetem (SZTE) füvészkertjében a Lótusz napokon.

Közösen az erdők védelméért

Közösen az erdők védelméért

Társszervekkel hajtottak végre ellenőrzést a dorogi rendőrök a Gerecsében.

12 meseszép erdő

12 meseszép erdő

Melyik erdőben sétálnál a legszívesebben?

Rendőr segített nekik hazajutni

Rendőr segített nekik hazajutni

Egy hétvégi családi kirándulás csaknem rémálommá vált, amikor egy fiatal házaspár két kisgyermekével túrázni indult a Bakonyba, de eltévedtek. A vége szerencsére happy end lett, de kellett hozzá egy tapasztalt túrázó rendőr lélekjelenléte.

Határral védekezhetsz a kullancsok ellen a kertedben

Határral védekezhetsz a kullancsok ellen a kertedben

Hat tanács, ami segíthet csökkenteni a kullancsok jelenlétét a kertedben.

http://ujhazak.com