Több mint száz programot rendeznek a Erdők Hetén

Országszerte több mint száz ingyenes szakmai és családi programmal várják az érdeklődőket az Erdők Hetén szeptember 30. és október 6.

között - közölte az Országos Erdészeti Egyesület (OEE) pénteken az MTI-vel.Az 1997 óta megrendezett programsorozat célja, hogy megismertesse a nagyközönséggel a Magyarország területének egyötödét borító erdőállomány páratlan gazdagságát, közjóléti és a nemzeti vagyonban betöltött szerepét - írták a közleményben.

Az Erdők Hete programsorozatot az OEE Erdészeti Erdei Iskola Szakosztálya indította útjára, ezért a programok alapját az erdészeti erdei iskolák ismeretanyaga és erdőpedagógiai módszertana adja - idézték fel a közleményben. A többnyire vidéki helyszíneken, erdei környezetben megrendezésre kerülő programok között vezetett túrák, sportversenyek, koncertek és hegyi kisvasutazások is szerepelnek.

A közleményben felhívták a figyelmet a Hátizsákban az erdő elnevezésű programra, amely az óvodák és óvodapedagógusok számára jelent pályázati lehetőséget. Célja, hogy a legkisebbek is megismerjék az erdei élet szépségeit. A tájékoztató szerint a pályázatra szeptember 30-tól lehet regisztrálni. A részletes program az erdokhete.hu oldalon olvasható, ahol az egyes eseményekkel kapcsolatos jelentkezési és egyéb részvételi információk is megtalálhatóak - áll a közleményben.

A 28. Erdők Hete központi rendezvénye október 1-jén a Ravazdi Erdészeti Erdei Iskolában lesz. Ebből az alkalomból erdőpedagógiai továbbképzésére várják a pedagógusokat, erdészeket, környezeti nevelőket.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Erdőterületek közös ellenőrzése

Erdőterületek közös ellenőrzése

A rendőrök és az erdészek közösen ellenőrizték a Veszprém és Várpalota környéki erdőket.

Európa legszebb őszi túrahelyei

Európa legszebb őszi túrahelyei

Ezek a helyek kerültek be a The Times friss összeállításába.

És tényleg nem bántja a szemét!

És tényleg nem bántja a szemét!

E napokban zajlik az Erdők Hete programsorozat, amely az erdők fontosságára, klímavédelemben betöltött szerepére, szépségére, értékeire hívja fel a figyelmet.

Visit Hungary: a Balaton-felvidéki lett a magyarok kedvenc nemzeti parkja

Visit Hungary: a Balaton-felvidéki lett a magyarok kedvenc nemzeti parkja

Hazánk tíz nemzeti parkja közül a Balaton-felvidékit tartják a legszebbnek a magyarok - ez derül ki a Csodásmagyarország.hu online felméréséből - közölte kedden a Visit Hungary Zrt az MTI-vel.

A gazdák sorompóval tették fizetőssé Európa legkedveltebb túraútvonalát

A gazdák sorompóval tették fizetőssé Európa legkedveltebb túraútvonalát

Drasztikus lépésre szánták el magukat a helyi földtulajdonosok.

Közép-Európa legnagyobb virágzó indiailótusz-állománya várja a látogatókat Szegeden

Közép-Európa legnagyobb virágzó indiailótusz-állománya várja a látogatókat Szegeden

Közép-Európa legnagyobb virágzó indiailótusz-állománya (Nelumbo nucifera), valamint a Távol-Kelet íz-, illat- és dallamvilágát bemutató programok, tánc-, jóga- és harcművészeti bemutatók várják a látogatókat a hétvégén a Szegedi Tudományegyetem (SZTE) füvészkertjében a Lótusz napokon.

Közösen az erdők védelméért

Közösen az erdők védelméért

Társszervekkel hajtottak végre ellenőrzést a dorogi rendőrök a Gerecsében.

12 meseszép erdő

12 meseszép erdő

Melyik erdőben sétálnál a legszívesebben?

Rendőr segített nekik hazajutni

Rendőr segített nekik hazajutni

Egy hétvégi családi kirándulás csaknem rémálommá vált, amikor egy fiatal házaspár két kisgyermekével túrázni indult a Bakonyba, de eltévedtek. A vége szerencsére happy end lett, de kellett hozzá egy tapasztalt túrázó rendőr lélekjelenléte.

Határral védekezhetsz a kullancsok ellen a kertedben

Határral védekezhetsz a kullancsok ellen a kertedben

Hat tanács, ami segíthet csökkenteni a kullancsok jelenlétét a kertedben.

http://ujhazak.com