Zambó Péter: jövőre is folytatódik az Erdei Iránytű Program

Az Iskolában az Erdő Program részeként 2026-ban is folytatódik az Erdei Iránytű Program - közölte az Agrárminisztérium (AM) erdőkért és földügyekért felelős államtitkára a két éve útjára indított kezdeményezés eddigi tapasztalatairól csütörtökön tartott sajtótájékoztatón, Szilvásváradon.Zambó Péter kiemelte: az Agrárminisztérium és az Energiaügyi Minisztérium 2024-ben a fenntarthatóságra nevelés támogatására indította az Erdei Iránytű Programot, amelynek szervezésében a Magyar Máltai Szeretetszolgálat is közreműködik. Azóta a hátrányos helyzetű régiókból 250 csoport, összesen 8700 gyermek vesz részt a programban - tette hozzá.

Emlékeztetett: a kezdeményezést az Európai Unió emisszió-kereskedelmi rendszerének kvótafelhasználásából finanszírozzák, azaz a magyar erdők által megkötött szén gazdasági értékét használják fel, és fordítják környezeti nevelésre.

Teszik mindezt azért, mert az erdei iskolában elsajátított szemlélet az alapja az erdők megőrzésének - húzta alá, jelezve: mindez azért is fontos, mert az erdők megkötő képessége nélkül nem valósítható meg az ország klímasemlegessége.

Rámutatott: ehhez nélkülözhetetlen, hogy azok a fiatalok is kézzelfogható élményeket szerezzenek az erdőkről, a természetről, akiknek erre egyébként kevesebb lehetősége adódik.

Az Erdei Iránytű Program foglalkozásain megmutatják a diákoknak, mekkora értéket jelentenek az erdők, amelyek hazánk zöldvagyonának legfontosabb részét képezik, és mennyi mindennel járulnak hozzá a társadalom jólétéhez. Az államtitkár kiemelte: a kormánynak fontos a fiatalok sorsa, és a fenntarthatóságra épülő jövő, amely erdők nélkül sivárabb és szegényebb lenne.

Az állami erdészetek mindegyike működtet erdei iskolát, amelyek hálózata az egész országot lefedi - mondta, hozzátéve: ezek a társaságok a tulajdonos magyar állam elvárásának megfelelően az eredményük jelentős részét visszaforgatják a szemléletformálásra, rekreációs lehetőségek biztosítására, erdei iskolák működtetésére, évente több milliárd forintnyi szolgáltatást nyújtva a társadalomnak, amit így nem kell a központi költségvetésből finanszírozni.

Zambó Péter közlése szerint az erdészeti erdei iskolák módszertanát több mint negyven éve alakítják és alkalmazzák az állami erdészeteknél. Az itt megvalósuló programok középpontjában az élményalapú nevelés áll. Közülük az Erdei Iránytű Program egy még nagyobb kezdeményezés: az Iskolában az Erdő Program része, amelynek keretében az erdőpedagógusok viszik el az erdők üzenetét az oktatási intézményekbe.

Ez év végéig 1900 oktatási intézményben mintegy 140 ezer gyerek számára tartanak erdőpedagógiai foglalkozásokat, így az Iskolában az Erdő Program az elmúlt 35 év legnagyobb környezeti nevelési akciója - emelte ki az államtitkár.

Szólt arról is, hogy az erdészeti szemléletformáló programokat az Országos Erdészeti Egyesület koordinálja, és abban hangsúlyos részt vállalnak az állami erdészeti társaságok. Nemcsak helyszínt biztosítanak és erdőpedagógusaik tudását adják, hanem a fenntarthatóságra neveléshez különböző oktatási segédanyagokat is biztosítanak - jegyezte meg, példaként említve, hogy szeptemberben minden harmadik osztályos tanuló megkapta az állami erdészetek újságja, A mi erdőnk magazin különszámát.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Erdőterületek közös ellenőrzése

Erdőterületek közös ellenőrzése

A rendőrök és az erdészek közösen ellenőrizték a Veszprém és Várpalota környéki erdőket.

Európa legszebb őszi túrahelyei

Európa legszebb őszi túrahelyei

Ezek a helyek kerültek be a The Times friss összeállításába.

És tényleg nem bántja a szemét!

És tényleg nem bántja a szemét!

E napokban zajlik az Erdők Hete programsorozat, amely az erdők fontosságára, klímavédelemben betöltött szerepére, szépségére, értékeire hívja fel a figyelmet.

Visit Hungary: a Balaton-felvidéki lett a magyarok kedvenc nemzeti parkja

Visit Hungary: a Balaton-felvidéki lett a magyarok kedvenc nemzeti parkja

Hazánk tíz nemzeti parkja közül a Balaton-felvidékit tartják a legszebbnek a magyarok - ez derül ki a Csodásmagyarország.hu online felméréséből - közölte kedden a Visit Hungary Zrt az MTI-vel.

A gazdák sorompóval tették fizetőssé Európa legkedveltebb túraútvonalát

A gazdák sorompóval tették fizetőssé Európa legkedveltebb túraútvonalát

Drasztikus lépésre szánták el magukat a helyi földtulajdonosok.

Közép-Európa legnagyobb virágzó indiailótusz-állománya várja a látogatókat Szegeden

Közép-Európa legnagyobb virágzó indiailótusz-állománya várja a látogatókat Szegeden

Közép-Európa legnagyobb virágzó indiailótusz-állománya (Nelumbo nucifera), valamint a Távol-Kelet íz-, illat- és dallamvilágát bemutató programok, tánc-, jóga- és harcművészeti bemutatók várják a látogatókat a hétvégén a Szegedi Tudományegyetem (SZTE) füvészkertjében a Lótusz napokon.

Közösen az erdők védelméért

Közösen az erdők védelméért

Társszervekkel hajtottak végre ellenőrzést a dorogi rendőrök a Gerecsében.

12 meseszép erdő

12 meseszép erdő

Melyik erdőben sétálnál a legszívesebben?

Rendőr segített nekik hazajutni

Rendőr segített nekik hazajutni

Egy hétvégi családi kirándulás csaknem rémálommá vált, amikor egy fiatal házaspár két kisgyermekével túrázni indult a Bakonyba, de eltévedtek. A vége szerencsére happy end lett, de kellett hozzá egy tapasztalt túrázó rendőr lélekjelenléte.

Határral védekezhetsz a kullancsok ellen a kertedben

Határral védekezhetsz a kullancsok ellen a kertedben

Hat tanács, ami segíthet csökkenteni a kullancsok jelenlétét a kertedben.

http://ujhazak.com