35 éves az első lombikbébi

1978. július 25-én megszületett a világ első lombikbébije, Louise Joy Brown.

25-Juli-1978-Louise-BrownBár a meddőség kezelését száz évvel korábban, 1878-ben kezdték, de az első élve születésre pontosan egy évszázadot kellett várni.

Anyja, Lesley Brown és férje, John kilenc éven át sikertelenül próbálkoztak gyermek nemzésével, szülésével. 30 éves volt, petevezeték elzáródás következtében nem lehetett természetes úton gyermeke.

A beavatkozás során a petesejtet "in vitro", az anya testén kívül termékenyítették meg, tenyésztés után 2 és fél nappal visszaültették a méhbe. A terhesség 39. hetében az anya egészséges, 2608 grammos lánygyermeknek adott életet. A szülés tervezett császármetszéssel, közjegyző jelenlétében zajlott az angliai Oldhamben. Négy évvel később újabb lánygyermekük, Nathalie született, ugyancsak mesterséges megtermékenyítés segítségével. Ő a világ negyedik lombikbébije. Nathalie volt az első nő, aki lombikbébiként természetesen úton esett teherbe és természetes úton szülte meg kislányát. 2004-ben Louise is természetes úton adott életet gyermekének.Louise Brown

John Brown a két lombiklány édesapja 2006-ban, édesanya, Lesley Brown tavaly júniusban, 64 éves korában hunyt el.
A szervezeten kívüli megtermékenyítés (IVF, in vitro fertilizáció) módját tíz éven át kutatták az orvosok Louise Brown születése előtt.

A módszer kidolgozói, Robert Edwards és Patrick Steptoe közül Robert Edwards 2010-ben orvosi Nobel-díjat kaptak a módszer kifejlesztéséért. A "lombikbébik atyja", Edwards 2013 áprilisában hunyt el.

Az első lombikbébi megszületése óta több mint négymillió gyermek születhetett meg a világon. Egyes országokban az újszülöttek akár 2-6%-a is születhet a lombikprogram segítségével.

Bár a program új távlatokat nyitott a meddő pároknak, a lombikgyermekek születése etikai, vallási kérdéseket is felvetettek kezdetben, s egyes közösségekben még ma is. Nem sikerült még azóta sem megnyugtatóan választ adni olyan kérdésekre, hogy mi legyen azoknak az embrióknak a sorsa, amelyek nem kerülnek beültetésre.

Magyarországon 1993 júliusában a budapesti Szent János Kórházban született meg az első magyar lombikbébi, Veronika.

Hozzászólások

Környezetvédelmi problémákat okoznak a karácsonyfák?

Környezetvédelmi problémákat okoznak a karácsonyfák?

Ünnepi tévhitek és az igazság.

A vírusok és gazdaszervezetek kölcsönhatásának eddig ismeretlen elemét vizsgálták szegedi kutatók

A vírusok és gazdaszervezetek kölcsönhatásának eddig ismeretlen elemét vizsgálták szegedi kutatók

A vírusok és gazdaszervezetek kölcsönhatásának eddig ismeretlen elemét vizsgálták a Szegedi Biológiai Kutatóközpont szakemberei, kimutatták, hogy bizonyos vírusmutációk az immunrendszer munkáját segítik - közölte a Magyar Kutatási Hálózathoz (HUN-REN) tartozó intézet honlapján.

A Hold és a Szaturnusz különleges együttállásban lesz szombat éjjel

A Hold és a Szaturnusz különleges együttállásban lesz szombat éjjel

Különleges égi jelenséget lehet megfigyelni szombat éjjel, amikor szabad szemmel is látható közelségbe kerül majd a Hold és a Szaturnusz - tájékoztatta a Svábhegyi Csillagvizsgáló az MTI-t kedden.

Új típusú molekuláris szerkezet kifejlesztéséért három tudós kapja idén a kémiai Nobel-díjat

Új típusú molekuláris szerkezet kifejlesztéséért három tudós kapja idén a kémiai Nobel-díjat

Kitagava Szuszumu japán, Richard Robson brit és Omar M. Yaghi jordániai születésű amerikai tudós kapja a fémorganikus térhálók kifejlesztésében elért eredményeiért az idei kémiai Nobel-díjat a Svéd Királyi Tudományos Akadémia szerdai stockholmi bejelentése szerint.

Két amerikai és egy japán tudós kapja idén az orvosi-élettani Nobel-díjat

Két amerikai és egy japán tudós kapja idén az orvosi-élettani Nobel-díjat

Mary E. Brunkow és Fred Ramsdell amerikai, valamint Szakagucsi Simon japán tudós kapja az idei orvosi-élettani Nobel-díjat a perifériás immuntoleranciával kapcsolatos felfedezéseikért - jelentették be hétfőn a stockholmi Karolinska Intézetben.

A héten jelentik be a Nobel-díjak nyerteseit

A héten jelentik be a Nobel-díjak nyerteseit

Október 6. és 13. között jelentik be, hogy kik kapják idén a Nobel-díjakat.

Ig Nobelt kaptak az olasz kutató, akik rájöttek, hogy hogyan lehet a cacio e pepe szószt igazán krémessé tenni

Ig Nobelt kaptak az olasz kutató, akik rájöttek, hogy hogyan lehet a cacio e pepe szószt igazán krémessé tenni

Az olasz Max Planck Intézet, a Barcelonai Egyetem és az Osztrák Tudományos és Technológiai Intézet kutatói együtt fejtették meg a titkot.

Pénteken lesz az év egyetlen bolygófedése

Pénteken lesz az év egyetlen bolygófedése

Pénteken napközben lesz az év egyetlen hazánkból megfigyelhető bolygófedése, a különleges jelenség során a Hold vékony sarlója eltakarja majd a Vénuszt - tájékoztatta a Svábhegyi Csillagvizsgáló az MTI-t kedden.

Kétmilliárd év alatt változott a Föld légköre oxigénszegényből oxigéngazdaggá egy új tanulmány szerint

Kétmilliárd év alatt változott a Föld légköre oxigénszegényből oxigéngazdaggá egy új tanulmány szerint

Mintegy kétmilliárd év alatt változott a Föld légköre oxigénszegényből oxigéngazdaggá - állapította meg egy nemzetközi tudóscsoport tanulmánya, amely a Nature folyóiratban jelent meg.

Elhagyta Kapu Tibor az űrkapszulát

Elhagyta Kapu Tibor az űrkapszulát

Elhagyta az Axiom-4 küldetés legénysége, köztük Kapu Tibor magyar kutatóűrhajós a SpaceX Dragon űrkapszulát, amely magyar idő szerint kedden 11 óra 31 perckor szállt le Kalifornia partjainál.

http://ujhazak.com