A migrén kutatásáért ítélték oda idén az Agy-díjat

Négy migrénkutatással foglalkozó tudós kapta idén az idegtudomány legnagyobb presztízsű kitüntetését, az Agy-díjat.A dániai Lundbeck Alapítvány csütörtökön jelentette be, hogy a brit Peter Goadsby, az amerikai Michael Moskowitz, a svéd Lars Edvinsson és a dán Jes Olesen nyerte el megosztva az 1,1 millió euróval (403 millió forinttal) járó Agy-díjat.

   
A négy tudós felfedezett egy kulcsfontosságú mechanizmust, amely migrént okoz, és ezzel megnyitották az utat az agyi rendellenesség új, megelőző kezelései előtt. A díjnyertes kutatás a lüktető fejfájással, hányingerrel, hányással, szédüléssel, valamint rendkívüli hang-, fény-, érintés- és szagérzékenység-szimptómákkal jelentkező migrén idegi alapjának vizsgálatával foglalkozott. A migrén világszerte minden hetedik embert érinti, nagyjából háromszor gyakoribb a nőknél, mint a férfiaknál.
    

Goadsby, a King's College London neurológiaprofesszora a bejelentés előtti sajtókonferencián elmondta: nagyon örül neki, hogy a migrénkutatás megfelelő elismerésben részesült. A Lundbeck Alapítvány által adományozott egymillió eurós díjat olyan tudósoknak ítélik oda évente, akik az idegtudományban érnek el rendkívüli eredményt.
       

2011-ben, az elismerés első díjazottja három magyar idegtudós volt. Buzsáki György, Freund Tamás és Somogyi Péter a memóriafolyamatokban kulcsszerepet játszó agyi ideghálózatok feltárásáért vehette át az Agy-díjat. Az idei díjak átadását október 25-én rendezik meg Koppenhágában. A díjat Frigyes dán koronaherceg adja át.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Élvezik a madarak a repülést?

Élvezik a madarak a repülést?

A kutatók kiderítették, hogy örömöt okoz-e a szárnyalás.

MTA: Nem volt reális esély a győzelemre a legújabb kutatások szerint

MTA: Nem volt reális esély a győzelemre a legújabb kutatások szerint

Nem volt reális esélye a győzelemre a magyar seregnek az 1526-os mohácsi csatában a legújabb történeti, régészeti és antropológiai kutatások tükrében.

Erre vezethetett Hannibál útja az elefántjaival

Erre vezethetett Hannibál útja az elefántjaival

Több mint kétezer éve próbálják megfejteni, pontosan melyik hágón keresztül vezette Hannibál a seregét az Alpokon át.

Lila kukoricából készülhet a mesterséges vörös ételfestékek természetes alternatívája

Lila kukoricából készülhet a mesterséges vörös ételfestékek természetes alternatívája

A növény olyan természetes pigmentek forrása lehet, amelyek az élelmiszeriparban is felvehetik a versenyt a mesterséges színezékekkel.

Meddig élhetne az ember, ha sikerülne kiiktatni az öregedés összes betegségét?

Meddig élhetne az ember, ha sikerülne kiiktatni az öregedés összes betegségét?

A tudósok szerint még ebben az esetben is lenne egy végső határ.

Napi öt csésze kávé is jót tehet a szívnek egy új kutatás szerint

Napi öt csésze kávé is jót tehet a szívnek egy új kutatás szerint

Jó hír a kávérajongóknak!

Igazi baktériumtelep a bőrönd

Igazi baktériumtelep a bőrönd

Sokkoló eredményre jutott az InsureandGo 2025-ös elemzése.

Még rejtélyesebb lett a neandervölgyiek kihalása

Még rejtélyesebb lett a neandervölgyiek kihalása

DNS-vizsgálat cáfolhatja az egyik legnépszerűbb elméletet.

Két meteorraj is érkezik július utolsó éjszakáján

Két meteorraj is érkezik július utolsó éjszakáján

Július 30-ról 31-re virradó éjszaka érik el aktivitásuk csúcsát a Déli Delta Aquaridák és az Alfa Capricornidák, óránként 10-15 hullócsillag felvillanása várható az égbolton - közölte a Svábhegyi Csillagvizsgáló kedden az MTI-vel.

Nem biztos, hogy a luxusbunker a legjobb búvóhely, ha itt a világvége

Nem biztos, hogy a luxusbunker a legjobb búvóhely, ha itt a világvége

A tudomány szerint árnyaltabb a kép.

http://ujhazak.com