A NASA új kutatóműholdat indít

A NASA, vagyis az amerikai űrkutatási ügynökség egy olyan műhold indítását tervezi, amely a Nap felszínéhez közeli légréteget tanulmányozná.594641main_solar_orbiter-satellite-orig_full


A szakemberek úgy tervezik, hogy a napfigyelő műholdat június 26.-án küldik fel az űrbe egy Pegazus XL nevű űrrakétával, amit a Közép-Kaliforniában található Vandenberg légibázisról indítanak majd útjára.

A műhold eszközei között megtalálható az Interface Region Imaging Spectrograph, rövidebb nevén IRIS, amely egy különleges naptávcső. Érdekessége, hogy segítségével nyomon követhető a naplégkör gázanyagának mozgása és viselkedése, valamint az a folyamat, mely során a gáztömeg energiát vesz fel a Nap alacsonyabb légköri rétegéből.

A naptávcső ultraibolya érzékeny detektorral rendelkezik, ezért is képes az imént felsorolt megfigyeléseket maximálisan végrehajtani. A berendezés továbbá képes mindössze néhány másodperc leforgása alatt nagy felbontású képeket készíteni az eddigiekhez képest kicsinek mondható, 240 kilométer átmérőjű területeiről az égitestnek.

A kutatás jelentőségének megértéséhez érdemes tisztában lenni a ténnyel, hogy az égitest napkoronának nevezett külső légköre, és a látható felszín között kerül kibocsátásra a legnagyobb mennyiségű ultraibolya sugárzás. Ennek azért van ekkora jelentősége, mivel ez a kibocsátott sugárzás befolyásolja a Föld éghajlatát.

"Most először áll a rendelkezésükre megfelelő felszerelés ahhoz, hogy megérthessék a millió fokos külső napkorona energiájának képződését és a napszél hajtóerejének keletkezését." - nyilatkozta Jeffry Newmark, a NASA IRIS-programjának kutatója.

A műhold missziójának tervezett időtartama egyelőre két év lesz, ez idő alatt Föld körüli pályára áll majd, és szinte pontosan a sarkvidékek felett fog elhaladni mindennap ugyanabban az időpontban keresztezve az egyenlítőt. A műhold tartózkodási magassága 627-675 kilométer lesz, hiszen innen szinte folyamatos megfigyelés alatt tudja majd tartani a Napot.

Forrás: index.hu

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Még rejtélyesebb lett a neandervölgyiek kihalása

Még rejtélyesebb lett a neandervölgyiek kihalása

DNS-vizsgálat cáfolhatja az egyik legnépszerűbb elméletet.

Két meteorraj is érkezik július utolsó éjszakáján

Két meteorraj is érkezik július utolsó éjszakáján

Július 30-ról 31-re virradó éjszaka érik el aktivitásuk csúcsát a Déli Delta Aquaridák és az Alfa Capricornidák, óránként 10-15 hullócsillag felvillanása várható az égbolton - közölte a Svábhegyi Csillagvizsgáló kedden az MTI-vel.

Nem biztos, hogy a luxusbunker a legjobb búvóhely, ha itt a világvége

Nem biztos, hogy a luxusbunker a legjobb búvóhely, ha itt a világvége

A tudomány szerint árnyaltabb a kép.

Több ezer éves emberi DNS-t találtak barlangfalakon

Több ezer éves emberi DNS-t találtak barlangfalakon

Egy nemzetközi kutatócsoport munkájának köszönhetően közelebb kerülhetünk az őskori művészek azonosításához.

A hőhullámok és a többlethalálozás összefüggéseit elemezték megyénként az ELTE kutatói

A hőhullámok és a többlethalálozás összefüggéseit elemezték megyénként az ELTE kutatói

Nem a legforróbb megyékben a legnagyobb a többlethalálozás, annak mértékét a helyi tényezők, így az egészségügyi ellátás, a lakáskörülmények és a felkészültség is jelentősen befolyásolják, ami fontos szempont lehet a közegészségügyi felkészülésben.

A demencia korai jele lehet a lassabb séta

A demencia korai jele lehet a lassabb séta

A kutatások szerint oda kell figyelni a gyalogtempóra.

A Mars és az Uránusz találkozását lehet megfigyelni majd július elején

A Mars és az Uránusz találkozását lehet megfigyelni majd július elején

A Mars és az Uránusz ritka bolygóegyüttállását lehet majd megfigyelni a Fiastyúk csillaghalmaza alatt július 4-én, a hajnali égen.

A turisták kedvéért eltüntettet barna növényhalmok miatt gyorsulhatnak fel a strandok pusztulása

A turisták kedvéért eltüntettet barna növényhalmok miatt gyorsulhatnak fel a strandok pusztulása

Ami korábban esztétikai problémának tűnt, ma már a partok egyik legfontosabb természetes védelmi vonalaként jelenik meg.

Magyar kutatók feltárták, hogyan szabályozzák a sejtek a felesleges váladékszemcsék lebontását

Magyar kutatók feltárták, hogyan szabályozzák a sejtek a felesleges váladékszemcsék lebontását

Az ELTE és a Szegedi Biológiai Kutatóközpont (SZBK) munkatársai közös kutatásukban azonosították azt a molekuláris mechanizmust, amellyel az élő sejtek kijelölik a feleslegessé vagy hibássá vált váladékszemcséiket a lebontásra.

Több mint ötmillió éves bálnamaradvány is van az Indiai-óceán fenekén felfedezett bálnatemetőben

Több mint ötmillió éves bálnamaradvány is van az Indiai-óceán fenekén felfedezett bálnatemetőben

Több mint ötmillió éves bálnamaradvány is nyugszik abban a hatalmas bálnatemetőben, amelyet az India-óceán délkeleti részén, a Diamantina törészónában találtak meg - számolt be róla szerdán a BBC News.

http://ujhazak.com