Az "időgép"

Az egy billiós „időgép” amely talán a világűr legmélyebb titkait is feltérképezheti. A világ legnagyobb teleszkópját ma üzemelik be.

66 óriás antenna gyűjti az alacsony hullámhosszú rádióhullámokat és továbbítja egy szuperszámítógép számára feldolgozásra az adatokat. A neve az angol Atacama Large Millimeter Array szavak kezdőbetűiből áll össze, ATMA. Ez napjaink legjobb felbontású, legnagyobb és legdrágább teleszkópos rendszere. Az építés költsége megközelítőleg másfél billió dollár. A csillagászok reményei szerint ezzel az „időgéppel” megtudhatjuk majd múltunkat, egészen a kezdetekig visszatekintve, amikor az univerzum elkezdődött formálódni.

Az "időgép" egyszerűsített működési elve

Mélyen a világ egyik legszárazabb területén, az Atacama sivatagban, Chileben állították fel az obszervatóriumot. Tengerszint feletti magassága 5 kilométer. Ahelyett, hogy a látható fényt gyűjtené a teleszkóp, inkább rádióhullámokra kalibrálták, ezen tulajdonságánál fogva ugyanis átlát a sűrű csillagködökön, amelyen a fény megtörne és nem jutna el a készülékig. Ennek segítségével a tudósok olyan korai galaxisok nyomát igyekeznek felfedezni, amelyek közvetlenül a Nagy Bumm után keletkeztek. Természetesen emellett kutathatóvá válik számos bolygó illetve csillag keletkezésének mechanizmusa is. A felfedezés talán fényt gyújthat létezésünk homályában, és megtudhatjuk miként keletkezett maga a nagybetűs élet. Bizonyítást nyerhet a már ismert teória, miként az elpusztuló csillagok robbanásából szétszóródott anyagok újraszerveződéséből alakultak a bolygók, de akár a naprendszerünk is, sőt végső soron mi magunk is. Ebben segítségünkre lehet a víz alkotóelemeinek elemzése, amelyben ugyanúgy kódolva van származása, mint az ember esetében a DNS-ben. Brian Allison, a Technikai és Tudományos Tanács tagja valamint az ALMA projekt menedzsere szerint „végső soron mindannyian csillagporból származunk”. Ha az összes óriás parabola antenna működésbe lép, tízszer jobb felbontású képet kapunk majd, mint amit eddig a Hubble űrteleszkóp képes volt előállítani. Azért a chilei sivatagra esett a választás, mert ennél szárazabb és tisztább környezetet aligha találtak volna, ugyanis nagyon lényeges, hogy a fényszennyezés minimális legyen. A levegő szárazsága pedig azért szükséges, mert a nedves környezetben a páracseppek is zavarhatják a képalkotást, ugyanis elnyelik a rádióhullámok egy részét.

Az Atacama sivatag 5 km tengerszint feletti magas fennsíkja, ahol az állomás található

Habár nagyon kedvező a környezet a berendezések számára, ez már nem mondható el a munkaerő esetében. A tudósok és a személyzet ugyanis nehezen alkalmazkodik a magaslati levegőhöz és nyomásviszonyokhoz, ezért csak a legszükségesebb esetben mennek fel az antennákhoz. Minden egyéb műveletet egy mélyebben fekvő területen felállított kutatóállomáson végeznek, de még itt is szükséges lehet légzést támogató oxigénpalackokra, főleg a hosszú távon ott dolgozó tudósok esetében.

Éjszakai látkép az állomáson

(Forrás: Daily Mail)