Föld méretű bolygókra "vadászik" majd a NASA új csillagászati műholdja

Több mint félmillió csillagot figyel meg 2017-ben kezdődő kétéves küldetése során a NASA új bolygóvadász űrteleszkópja, a TESS (Transiting Exoplanet Survey Satellite), amely a legkisebb és legfényesebb csillagok körül keringő égitesteket keresi.

A 2009-ben pályára állított bolygóvadász Kepler űrteleszkóphoz hasonlóan a TESS is úgynevezett tranzit módszerrel végzi majd a megfigyeléseket, vagyis azokat a parányi elhalványulásokat méri, amelyeket egy-egy elhaladó bolygó okoz a csillagok fényében.

1

Ám míg a Kepler csupán egyetlen szegmenset figyel, az elliptikus pályán keringő TESS négy kamerájával az egész csillagos égboltot pásztázza, amelynek minden egyes "darabkáját" átlagosan egy-egy hónapon át "fixíroz" majd. További különbség, hogy a Kepler az összes bolygót igyekszik "meglesni", míg az új űrteleszkóp csupán a legfényesebb csillagok planétáit kutatja.

"A kis, fényes csillagok a legmegfelelőbb objektumok a Föld méretű exobolygók felfedezéséhez" - hangsúlyozta George Richer, a TESS-program vezető kutatója.

E csillagok fényessége lehetővé teszi, hogy a felfedezett bolygókat földi telepítésű teleszkópokkal is megfigyeljék, megállapítva tömegüket és légkörük összetételét.

"A Kepler által felfedezett bolygók közül sok olyan halvány csillag körül kering, hogy lehetetlen földi telepítésű teleszkópokkal megfigyelni őket" - fogalmazott a kutató.

A tudósok feltételezései szerint a TESS segítségével több mint 3000 új exobolygót fedezhetnek fel. A kutatók legalább 200 "Földet" és úgynevezett szuperföldet remélnek találni, utóbbiak tömege kétszerese bolygónk tömegének. Az ily módon felfedezett égitestek között körülbelül 10-20 helyezkedhet el napja lakhatósági zónájában, azaz e bolygók felszíni hőmérséklete folyékony víz jelenlétének kedvez.

A TESS felvételei alapján választják majd ki azokat a csillagokat és bolygórendszereiket, amelyek ideálisak a NASA 2018-ban felbocsátandó James Webb infravörös űrteleszkópja által végzett megfigyelésekhez.
http://www.space.com/27287-nasa-tess-mission-earth-size-exoplanets.html

MTI

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Igazi baktériumtelep a bőrönd

Igazi baktériumtelep a bőrönd

Sokkoló eredményre jutott az InsureandGo 2025-ös elemzése.

Még rejtélyesebb lett a neandervölgyiek kihalása

Még rejtélyesebb lett a neandervölgyiek kihalása

DNS-vizsgálat cáfolhatja az egyik legnépszerűbb elméletet.

Két meteorraj is érkezik július utolsó éjszakáján

Két meteorraj is érkezik július utolsó éjszakáján

Július 30-ról 31-re virradó éjszaka érik el aktivitásuk csúcsát a Déli Delta Aquaridák és az Alfa Capricornidák, óránként 10-15 hullócsillag felvillanása várható az égbolton - közölte a Svábhegyi Csillagvizsgáló kedden az MTI-vel.

Nem biztos, hogy a luxusbunker a legjobb búvóhely, ha itt a világvége

Nem biztos, hogy a luxusbunker a legjobb búvóhely, ha itt a világvége

A tudomány szerint árnyaltabb a kép.

Több ezer éves emberi DNS-t találtak barlangfalakon

Több ezer éves emberi DNS-t találtak barlangfalakon

Egy nemzetközi kutatócsoport munkájának köszönhetően közelebb kerülhetünk az őskori művészek azonosításához.

A hőhullámok és a többlethalálozás összefüggéseit elemezték megyénként az ELTE kutatói

A hőhullámok és a többlethalálozás összefüggéseit elemezték megyénként az ELTE kutatói

Nem a legforróbb megyékben a legnagyobb a többlethalálozás, annak mértékét a helyi tényezők, így az egészségügyi ellátás, a lakáskörülmények és a felkészültség is jelentősen befolyásolják, ami fontos szempont lehet a közegészségügyi felkészülésben.

A demencia korai jele lehet a lassabb séta

A demencia korai jele lehet a lassabb séta

A kutatások szerint oda kell figyelni a gyalogtempóra.

A Mars és az Uránusz találkozását lehet megfigyelni majd július elején

A Mars és az Uránusz találkozását lehet megfigyelni majd július elején

A Mars és az Uránusz ritka bolygóegyüttállását lehet majd megfigyelni a Fiastyúk csillaghalmaza alatt július 4-én, a hajnali égen.

A turisták kedvéért eltüntettet barna növényhalmok miatt gyorsulhatnak fel a strandok pusztulása

A turisták kedvéért eltüntettet barna növényhalmok miatt gyorsulhatnak fel a strandok pusztulása

Ami korábban esztétikai problémának tűnt, ma már a partok egyik legfontosabb természetes védelmi vonalaként jelenik meg.

Magyar kutatók feltárták, hogyan szabályozzák a sejtek a felesleges váladékszemcsék lebontását

Magyar kutatók feltárták, hogyan szabályozzák a sejtek a felesleges váladékszemcsék lebontását

Az ELTE és a Szegedi Biológiai Kutatóközpont (SZBK) munkatársai közös kutatásukban azonosították azt a molekuláris mechanizmust, amellyel az élő sejtek kijelölik a feleslegessé vagy hibássá vált váladékszemcséiket a lebontásra.

http://ujhazak.com