Meghalt Tuschák Róbert Széchenyi-díjas gépész- és villamosmérnök
Az akadémikust november 22-én érte a halál. Tuschák Róbert 1927-ben született Salgótarjánban. Szakmai életútja a Budapesti Műszaki Egyetemen tanársegédjeként indult. Ipari praxisát a Ganz Villamossági Művek tervezőjeként, majd az Automatizálási Osztály vezetőjeként alapozta meg.A Ganzban töltött másfél évtized alatt a tömör forgórészű villamos gépek indukciós és örvényáram-eloszlásának meghatározásában ért el új eredményeket, valamint szinkron gépek indító és csillapító kalickájának tulajdonságait tárta fel.
A későbbiekben megszervezte és vezette a gyár automatizálási laboratóriumát. A laboratórium legnagyobb jelentőségű fejlesztése a nagy szinkron gépek gerjesztő rendszerének kialakítása és a mozgó alkatrész nélküli feszültség-gyorsszabályozó létrehozása volt. 1966-ban egyetemi tanárnak nevezték ki a Folyamatszabályozási Tanszékre, majd 1979-től kezdődően az Automatizálási Tanszéket vezette 17 éven át. Hat éven keresztül szolgálta dékánként a Villamosmérnöki Kart, majd hat évig volt a BME tudományos rektorhelyettese. 1998 óta professor emeritusként vett részt a tanszék munkájában.
Több publikációja is megjelent, köztük a Frigyes Andorral, Szita Ivánnal és Schnell Lászlóval közösen jegyzett Elektrotechnika című mű, amely széles rétegek számára bírt reveláló erővel. Dékánként fő kezdeményezője volt a C képzés bevezetésének, ami a PhD-képzés közvetlen előfutára volt. Állami támogatást szerzett a BME számára kutatási célprogramokban való részvételre. Aktív nemzetközi tudományos és felsőoktatási együttműködési kapcsolatokat ápolt.
1982-ben az MTA levelező, majd 1990-ben rendes tagjává választották. Elnöke és tagja volt az MTA számos bizottságának. Elnökké választotta az IFAC Magyar Nemzeti Bizottsága is. Több tisztséget viselt a Magyar Elektrotechnikai és a Magyar Méréstechnikai, Automatizálási és Informatikai Tudományos Egyesületben. Tagja volt az Alapítvány a Magyar Felsőoktatásért és a Kutatásért Kuratóriumoknak, ezenkívül a Pro Renovanda vendégoktatókat támogató alapítvány kuratóriumának is.
1987-ben a Munkaérdemrend arany fokozatával, 1991-ben a Magyar Köztársaság Csillagrendjével, 1992-ben a Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztjével, 1995-ben Széchenyi-díjjal tüntették ki. 1957-ben Zipernowszky-díjat vehetett át, 1969-ben megkapta az Akadémiai Díj I. fokozatát, 1989-ben elnyerte a Magyar Elektrotechnikai Egyesület (MEE) Csáki-díját.
Mint írják, egész munkásságával a gyakorlati alkalmazások igényei szerint alkotó, ismereteit folyamatosan gyarapító, tudását rendszerezetten továbbadó, mérnökgenerációk szemléletét alakító tudóstípust valósította meg. Ipari és tudományos grémiumokban egyaránt mértékadó jelenlétével, vezetőként végzett irányító- és szervezőmunkájával, több mint 25 szabadalom kidolgozásában való részvételével hozzájárulása kiemelkedőnek minősül a technikai alkalmazások létrehozásában.
(Forrás: MTI)
Hozzászólások