Megmondom kire gondolsz
Tudós szakemberek felfedezték a módját, hogy hogyan lehetséges képalkotási technológia segítségével megmondani, kire gondolunk. Az emberi agy fMRI leképezését követően olyan egyedi agyi aktivitási mintákat találtak, melyek azon egyéni karakterekhez vagy személyiségekhez köthetők, akikre a vizsgálati alanyok épp gondoltak.
A gondolatok leképezését célzó kutatások egyre nagyobb eredményeket képesek elérni. Tudósok agyi szkennerek segítségével sikeresen lefordítottak olyan közvetlen agyi képeket, melyek arra vonatkoztak, hogy az alany hány embert látott az imént vagy hogy mely emlékkép bukkant fel előtte. A szakemberek még arra is képesek, hogy pusztán az agyi aktivitás alapján sikeresen rekonstruálják azt a videót, amelyet az alany nézett. Nathan Sprang neurológus kutató és csapata arra volt kíváncsi, hogy képesek-e továbbvinni ezt a kutatási irányt: lehetséges-e a mentális képek alapján arra következtetni, hogy pontosan mit idéznek fel az alanyok a fejükben. A kísérlet célja az volt, hogy megértsék azt a fizikai mechanizmust, mely képessé teszi az embert arra, hogy belső világgal rendelkezzen, és ennek részeként, hogyan reprezentáljuk embertársainkat gondolatainkban.
A kísérlet a következőképpen zajlott: az önként jelentkező kísérleti alanyoknak négy személyleírást adtak a kutatók, olyan emberekről, akik valójában nem léteznek. Ezek a karakterek jellegzetes pozitív illetve negatív tulajdonságokkal rendelkeztek, kialakítva ezáltal jól elkülöníthető személyiségtípusokat. A képzeletbeli emberek még neveket is kaptak, hogy a lehető legvalósághűbbek legyenek. Ezt követően a kísérleti alanyokat arra kérték, hogy próbálják megjósolni, hogy ezek az elképzelt karakterek hogyan viselkednének különböző szituációkban, mint például amikor a bárban véletlenül kiborul az ital, vagy ha egy hajléktalan pénzt kér tőlük. Ezalatt a kísérleti alanyok agyát funkcionális mágnesen rezonancia képalkotási (fMRI) vizsgálatnak vetették alá, mely a véráramlás alapján méri az agyi aktivitást.
A kutatók felfedezték, hogy mindegyik kitalált személyiségtípus egyedi agyi aktivitást váltott ki az agy azon részében, melyet mediális prefrontális kéregnek neveznek. Más szóval, a kutatók képesek voltak megmondani, hogy az alanyok kire gondoltak, s ezáltal ez az első olyan tanulmány, mely megmutatta, hogy lehetséges dekódolni az emberi gondolatot.
A mediális prefrontális kéreg az a régió, melynek segítségével képesek vagyunk következtetéseket levonni másokról. A kutatások alapján elmondható, hogy ez az a régió, ahol a személyiségmodellek kódolva vannak s ahol összegyűjtésre és felülírásra kerülnek. Így e régió segítségével képesek vagyunk megérteni és kiszámítani társaink lehetséges viselkedését, valamint felkészülni a jövőre.
Az elülső mediális prefrontális kéregnek továbbá köze van az autizmushoz és más olyan rendellenességekhez, melyek a szociális interakcióban okoznak problémát. A kutatás alapján a tudósok arra következtetnek, hogy az ilyen rendellenességekkel rendelkezők nem képesek szabályos személyiségmodelleket felállítani embertársaikról. A kutatók azt állítják, hogy e terület további vizsgálata nem csupán e rendellenességek diagnosztizálását hanem gyógyítását is elősegíti.
A kutatást a Cerebral Cortex című folyóiratban publikálták.
Forrás: www.scientificamerican.com
A gondolatok leképezését célzó kutatások egyre nagyobb eredményeket képesek elérni. Tudósok agyi szkennerek segítségével sikeresen lefordítottak olyan közvetlen agyi képeket, melyek arra vonatkoztak, hogy az alany hány embert látott az imént vagy hogy mely emlékkép bukkant fel előtte. A szakemberek még arra is képesek, hogy pusztán az agyi aktivitás alapján sikeresen rekonstruálják azt a videót, amelyet az alany nézett. Nathan Sprang neurológus kutató és csapata arra volt kíváncsi, hogy képesek-e továbbvinni ezt a kutatási irányt: lehetséges-e a mentális képek alapján arra következtetni, hogy pontosan mit idéznek fel az alanyok a fejükben. A kísérlet célja az volt, hogy megértsék azt a fizikai mechanizmust, mely képessé teszi az embert arra, hogy belső világgal rendelkezzen, és ennek részeként, hogyan reprezentáljuk embertársainkat gondolatainkban.
A kísérlet a következőképpen zajlott: az önként jelentkező kísérleti alanyoknak négy személyleírást adtak a kutatók, olyan emberekről, akik valójában nem léteznek. Ezek a karakterek jellegzetes pozitív illetve negatív tulajdonságokkal rendelkeztek, kialakítva ezáltal jól elkülöníthető személyiségtípusokat. A képzeletbeli emberek még neveket is kaptak, hogy a lehető legvalósághűbbek legyenek. Ezt követően a kísérleti alanyokat arra kérték, hogy próbálják megjósolni, hogy ezek az elképzelt karakterek hogyan viselkednének különböző szituációkban, mint például amikor a bárban véletlenül kiborul az ital, vagy ha egy hajléktalan pénzt kér tőlük. Ezalatt a kísérleti alanyok agyát funkcionális mágnesen rezonancia képalkotási (fMRI) vizsgálatnak vetették alá, mely a véráramlás alapján méri az agyi aktivitást.
A kutatók felfedezték, hogy mindegyik kitalált személyiségtípus egyedi agyi aktivitást váltott ki az agy azon részében, melyet mediális prefrontális kéregnek neveznek. Más szóval, a kutatók képesek voltak megmondani, hogy az alanyok kire gondoltak, s ezáltal ez az első olyan tanulmány, mely megmutatta, hogy lehetséges dekódolni az emberi gondolatot.
A mediális prefrontális kéreg az a régió, melynek segítségével képesek vagyunk következtetéseket levonni másokról. A kutatások alapján elmondható, hogy ez az a régió, ahol a személyiségmodellek kódolva vannak s ahol összegyűjtésre és felülírásra kerülnek. Így e régió segítségével képesek vagyunk megérteni és kiszámítani társaink lehetséges viselkedését, valamint felkészülni a jövőre.
Az elülső mediális prefrontális kéregnek továbbá köze van az autizmushoz és más olyan rendellenességekhez, melyek a szociális interakcióban okoznak problémát. A kutatás alapján a tudósok arra következtetnek, hogy az ilyen rendellenességekkel rendelkezők nem képesek szabályos személyiségmodelleket felállítani embertársaikról. A kutatók azt állítják, hogy e terület további vizsgálata nem csupán e rendellenességek diagnosztizálását hanem gyógyítását is elősegíti.
A kutatást a Cerebral Cortex című folyóiratban publikálták.
Forrás: www.scientificamerican.com
Hozzászólások