Milyen szaga van a Holdnak?

Az űrhajósok szerint nem sajtra, hanem inkább lőporra emlékeztet az égi kísérőnk illata.moonA Holddal és a bolygókkal kapcsolatban a legtöbb embert az érdekli, hogy van-e élet rajta, és alkalmas-e az életre. Azon már kevesen elmélkedünk, hogy vajon milyen illat terjeng az égitesteken.

Most a Holdat másodikként megjárt Buzz Aldrin jellemezte a könyvében az égi kísérünk szagát.

Ő szúrós, fémes illatként írta le, ami a legjobban a puskapor, vagy a petárda után maradt levegőre hasonlít.

Neil Armstrong korábban azt mondta, hogy a nedves hamura emlékeztette a szag, míg az Apollo-17 geológus tagja, Harrison Schmidt egy interjúban Aldrin véleményén volt, mert szerinte is az elhasznált puskaporhoz hasonlít. A legénység bátrabb tagjai még azt is állították, hogy a holdpor íze is puskaporra emlékeztet.

Ezek után mindenki a NASA-tól várt magyarázatot, hogy ez miért van, ám a hivatalos közleményben bevallották, hogy elképzelésük sincs a válaszról. A szerves lőport ugyanis elsősorban nitro-cellulóz és nitroglicerin alkotja. A holdport viszont szilícium-dioxid és egyéb ásványokból álló üvegcseppecskék, amiket évmilliárdokon át tartó meteoritbombázás hozott létre.

Mivel még senki sem hozott légmenetesen zárt mintát a Holdról, ezért a szaggal kapcsolatos számos elmélet egyikét sem sikerült bizonyítani. Eddig csak annyit lehet tudni a finomszemcsés porról, hogy az űrhajósoknál szénanáthához hasonló tünetek jelentkeztek, amikor először találkoztak vele.

(Forrás: hír24.hu)

Hozzászólások

Környezetvédelmi problémákat okoznak a karácsonyfák?

Környezetvédelmi problémákat okoznak a karácsonyfák?

Ünnepi tévhitek és az igazság.

A vírusok és gazdaszervezetek kölcsönhatásának eddig ismeretlen elemét vizsgálták szegedi kutatók

A vírusok és gazdaszervezetek kölcsönhatásának eddig ismeretlen elemét vizsgálták szegedi kutatók

A vírusok és gazdaszervezetek kölcsönhatásának eddig ismeretlen elemét vizsgálták a Szegedi Biológiai Kutatóközpont szakemberei, kimutatták, hogy bizonyos vírusmutációk az immunrendszer munkáját segítik - közölte a Magyar Kutatási Hálózathoz (HUN-REN) tartozó intézet honlapján.

A Hold és a Szaturnusz különleges együttállásban lesz szombat éjjel

A Hold és a Szaturnusz különleges együttállásban lesz szombat éjjel

Különleges égi jelenséget lehet megfigyelni szombat éjjel, amikor szabad szemmel is látható közelségbe kerül majd a Hold és a Szaturnusz - tájékoztatta a Svábhegyi Csillagvizsgáló az MTI-t kedden.

Új típusú molekuláris szerkezet kifejlesztéséért három tudós kapja idén a kémiai Nobel-díjat

Új típusú molekuláris szerkezet kifejlesztéséért három tudós kapja idén a kémiai Nobel-díjat

Kitagava Szuszumu japán, Richard Robson brit és Omar M. Yaghi jordániai születésű amerikai tudós kapja a fémorganikus térhálók kifejlesztésében elért eredményeiért az idei kémiai Nobel-díjat a Svéd Királyi Tudományos Akadémia szerdai stockholmi bejelentése szerint.

Két amerikai és egy japán tudós kapja idén az orvosi-élettani Nobel-díjat

Két amerikai és egy japán tudós kapja idén az orvosi-élettani Nobel-díjat

Mary E. Brunkow és Fred Ramsdell amerikai, valamint Szakagucsi Simon japán tudós kapja az idei orvosi-élettani Nobel-díjat a perifériás immuntoleranciával kapcsolatos felfedezéseikért - jelentették be hétfőn a stockholmi Karolinska Intézetben.

A héten jelentik be a Nobel-díjak nyerteseit

A héten jelentik be a Nobel-díjak nyerteseit

Október 6. és 13. között jelentik be, hogy kik kapják idén a Nobel-díjakat.

Ig Nobelt kaptak az olasz kutató, akik rájöttek, hogy hogyan lehet a cacio e pepe szószt igazán krémessé tenni

Ig Nobelt kaptak az olasz kutató, akik rájöttek, hogy hogyan lehet a cacio e pepe szószt igazán krémessé tenni

Az olasz Max Planck Intézet, a Barcelonai Egyetem és az Osztrák Tudományos és Technológiai Intézet kutatói együtt fejtették meg a titkot.

Pénteken lesz az év egyetlen bolygófedése

Pénteken lesz az év egyetlen bolygófedése

Pénteken napközben lesz az év egyetlen hazánkból megfigyelhető bolygófedése, a különleges jelenség során a Hold vékony sarlója eltakarja majd a Vénuszt - tájékoztatta a Svábhegyi Csillagvizsgáló az MTI-t kedden.

Kétmilliárd év alatt változott a Föld légköre oxigénszegényből oxigéngazdaggá egy új tanulmány szerint

Kétmilliárd év alatt változott a Föld légköre oxigénszegényből oxigéngazdaggá egy új tanulmány szerint

Mintegy kétmilliárd év alatt változott a Föld légköre oxigénszegényből oxigéngazdaggá - állapította meg egy nemzetközi tudóscsoport tanulmánya, amely a Nature folyóiratban jelent meg.

Elhagyta Kapu Tibor az űrkapszulát

Elhagyta Kapu Tibor az űrkapszulát

Elhagyta az Axiom-4 küldetés legénysége, köztük Kapu Tibor magyar kutatóűrhajós a SpaceX Dragon űrkapszulát, amely magyar idő szerint kedden 11 óra 31 perckor szállt le Kalifornia partjainál.

http://ujhazak.com