Működik a gondolattal irányított műláb - videó

Az újfaja eljárás nagy segítségére lett egy férfiak, aki elvesztette egyik lábát, amelyet térdtől amputáltak.


alműA szerencsétlenül járt férfi precízen és zökkenőmentesen tudja irányítani mozgását az új műlábával, amelyet egy bizonyos nemrég kidolgozott technológiának köszönhet.

Tudnunk kell, hogy a hagyományos amputációk során a jelentős érzőidegeket elvágják, így azok működőképességüket elvesztik. A Chicagói Rehabilitációs Intézetben 2006-ban Todd Kuiken és munkatársai rájöttek arra, hogy az idegvégződéseknek meg lehet őrizni egyes funkcióit. A felfedezés csak akkor működik, ha ügyelve a test másik területeire átirányítják.

A robotláb használatához pedig az átirányított idegeket fel tudják használni.

Kuiken csoportja első sorban elvesztett karú embertársainkon hajtották végre az „irányított izom újrabeidegződés” (targeted muscle reinnervation, röviden TMR) technológiát.

Az amputált lábú férfi esetében az orvosok az idegeket a combba irányították. Ezek az idegek azért fontosak az eljárás során, mert a végződések egyik csoportja a lábikra és a láb, a másik láb külső oldalán futó izmok funkcióiért felelős.

Az eljárást követő négy hónap után a férfi a meg tudta tanulni a combizmait úgy irányítani, hogy az amputált lába használatára gondolt.

A jelenlegi tudomány kifejlesztett egy olyan eljárást, amely nagyon komoly műlábat igényel. A segítő láb számos érzékelővel rendelkezik, amely a mozgást tudja produkálni. Ezek az érzékelők nagyon okosak, hiszen meg tudják tanulni azt is, hogy az egyén milyen stílusban jár. Így tanult meg a férfi járni 98%-os pontossággal. A legnagyobb problémát is kiküszöbölték, méghozzá az egyensúly elvesztésének lehetőségét.

mkö

Az újfaja eljárás nagy segítségére lett egy férfiak, aki elvesztette egyik lábát, amelyet térdtől amputáltak.
A szerencsétlenül járt férfi precízen és zökkenőmentesen tudja irányítani mozgását az új műlábával, amelyet egy bizonyos nemrég kidolgozott technológiának köszönhet.

Tudnunk kell, hogy a hagyományos amputációk során a jelentős érzőidegeket elvágják, így azok működőképességüket elvesztik. A Chicagói Rehabilitációs Intézetben 2006-ban Todd Kuiken és munkatársai rájöttek arra, hogy az idegvégződéseknek meg lehet őrizni egyes funkcióit. A felfedezés csak akkor működik, ha ügyelve a test másik területeire átirányítják. A robotláb használatához pedig az átirányított idegeket fel tudják használni.

Kuiken emberei első sorban elvesztett karú embertársainkon hajtották végre az „irányított izom újrabeidegződés” (targeted muscle reinnervation, röviden TMR) technológiát.

kezko

Az amputált lábú férfi esetében az orvosok az idegeket a combba irányították. Ezek az idegek azért fontosak az eljárás során, mert a végződések egyik csoportja a lábikra és a láb, a másik láb külső oldalán futó izmok funkcióiért felelős.
Az eljárást követő négy hónap után a férfi a meg tudta tanulni a combizmait úgy irányítani, hogy az amputált lába használatára gondolt.

A jelenlegi tudomány kifejlesztett egy olyan eljárást, amely nagyon komoly műlábat igényel. A segítő láb számos érzékelővel rendelkezik, amely a mozgást tudja produkálni. Ezek az érzékelők nagyon okosak, hiszen meg tudják tanulni azt is, hogy az egyén milyen stílusban jár. Így tanult meg a férfi járni 98%-os pontossággal. A legnagyobb problémát is kiküszöbölték, méghozzá az egyensúly elvesztésének lehetőségét.



Forrás: Idők jelei

 

Hozzászólások

Környezetvédelmi problémákat okoznak a karácsonyfák?

Környezetvédelmi problémákat okoznak a karácsonyfák?

Ünnepi tévhitek és az igazság.

A vírusok és gazdaszervezetek kölcsönhatásának eddig ismeretlen elemét vizsgálták szegedi kutatók

A vírusok és gazdaszervezetek kölcsönhatásának eddig ismeretlen elemét vizsgálták szegedi kutatók

A vírusok és gazdaszervezetek kölcsönhatásának eddig ismeretlen elemét vizsgálták a Szegedi Biológiai Kutatóközpont szakemberei, kimutatták, hogy bizonyos vírusmutációk az immunrendszer munkáját segítik - közölte a Magyar Kutatási Hálózathoz (HUN-REN) tartozó intézet honlapján.

A Hold és a Szaturnusz különleges együttállásban lesz szombat éjjel

A Hold és a Szaturnusz különleges együttállásban lesz szombat éjjel

Különleges égi jelenséget lehet megfigyelni szombat éjjel, amikor szabad szemmel is látható közelségbe kerül majd a Hold és a Szaturnusz - tájékoztatta a Svábhegyi Csillagvizsgáló az MTI-t kedden.

Új típusú molekuláris szerkezet kifejlesztéséért három tudós kapja idén a kémiai Nobel-díjat

Új típusú molekuláris szerkezet kifejlesztéséért három tudós kapja idén a kémiai Nobel-díjat

Kitagava Szuszumu japán, Richard Robson brit és Omar M. Yaghi jordániai születésű amerikai tudós kapja a fémorganikus térhálók kifejlesztésében elért eredményeiért az idei kémiai Nobel-díjat a Svéd Királyi Tudományos Akadémia szerdai stockholmi bejelentése szerint.

Két amerikai és egy japán tudós kapja idén az orvosi-élettani Nobel-díjat

Két amerikai és egy japán tudós kapja idén az orvosi-élettani Nobel-díjat

Mary E. Brunkow és Fred Ramsdell amerikai, valamint Szakagucsi Simon japán tudós kapja az idei orvosi-élettani Nobel-díjat a perifériás immuntoleranciával kapcsolatos felfedezéseikért - jelentették be hétfőn a stockholmi Karolinska Intézetben.

A héten jelentik be a Nobel-díjak nyerteseit

A héten jelentik be a Nobel-díjak nyerteseit

Október 6. és 13. között jelentik be, hogy kik kapják idén a Nobel-díjakat.

Ig Nobelt kaptak az olasz kutató, akik rájöttek, hogy hogyan lehet a cacio e pepe szószt igazán krémessé tenni

Ig Nobelt kaptak az olasz kutató, akik rájöttek, hogy hogyan lehet a cacio e pepe szószt igazán krémessé tenni

Az olasz Max Planck Intézet, a Barcelonai Egyetem és az Osztrák Tudományos és Technológiai Intézet kutatói együtt fejtették meg a titkot.

Pénteken lesz az év egyetlen bolygófedése

Pénteken lesz az év egyetlen bolygófedése

Pénteken napközben lesz az év egyetlen hazánkból megfigyelhető bolygófedése, a különleges jelenség során a Hold vékony sarlója eltakarja majd a Vénuszt - tájékoztatta a Svábhegyi Csillagvizsgáló az MTI-t kedden.

Kétmilliárd év alatt változott a Föld légköre oxigénszegényből oxigéngazdaggá egy új tanulmány szerint

Kétmilliárd év alatt változott a Föld légköre oxigénszegényből oxigéngazdaggá egy új tanulmány szerint

Mintegy kétmilliárd év alatt változott a Föld légköre oxigénszegényből oxigéngazdaggá - állapította meg egy nemzetközi tudóscsoport tanulmánya, amely a Nature folyóiratban jelent meg.

Elhagyta Kapu Tibor az űrkapszulát

Elhagyta Kapu Tibor az űrkapszulát

Elhagyta az Axiom-4 küldetés legénysége, köztük Kapu Tibor magyar kutatóűrhajós a SpaceX Dragon űrkapszulát, amely magyar idő szerint kedden 11 óra 31 perckor szállt le Kalifornia partjainál.

http://ujhazak.com