Szeptember 29-én rendezik a kutatók éjszakáját

Szeptember utolsó péntekjén Magyarország ismét csatlakozik az egész Európában ünnepelt kutatók éjszakája elnevezésű fesztiválhoz, amely idén szeptember 29-én várja az érdeklődőket.A rendezvényen a látogatók beléphetnek máskülönben zárt laboratóriumokba, megismerkedhetnek a tudományos kutatás új eredményeivel, sok helyen játékos formában sajátíthatnak el tudományos ismereteket.

Bár a kezdeményezés elsősorban a kutatói pálya népszerűsítését szolgálja, ezért leginkább a tizen- és huszonévesekre számít, gyerekektől az idősebb korosztályig mindenki megtalálja az őt érdeklő programokat - közölték a szervezők az MTI-vel. Az első kutatók éjszakáján még csak néhány intézmény nyitotta meg kapuit, és szervezett érdekes programokat, tavaly már 46 város mintegy 200 helyszínén kétezernél is több program várta a sok tízezer érdeklődőt. Európa-szerte több mint egymillióan vettek részt az ünnepen csaknem félezer városban.


A tavalyi tapasztalatokra építve idén is szerveznek a rendezvényt megelőző héten gerillaakciót, amelynek keretében ismert tudománynépszerűsítő szakemberek Budapest egy forgalmas pontján próbálják bevonni a járókelőket tudományos kísérletekbe. Az Európai Bizottság Marie Sklodowska-Curie Akciója azért hirdeti meg és támogatja pályázattal is évről évre ezt az eseményt, mert Európa jövőbeli versenyképességének a tudományos kutatás és az innováció a záloga. Kiemelten fontos felhívni erre a fiatalok figyelmét, hiszen ők lesznek a jövő kutatói és fejlesztői.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Meddig élhetne az ember, ha sikerülne kiiktatni az öregedés összes betegségét?

Meddig élhetne az ember, ha sikerülne kiiktatni az öregedés összes betegségét?

A tudósok szerint még ebben az esetben is lenne egy végső határ.

Napi öt csésze kávé is jót tehet a szívnek egy új kutatás szerint

Napi öt csésze kávé is jót tehet a szívnek egy új kutatás szerint

Jó hír a kávérajongóknak!

Igazi baktériumtelep a bőrönd

Igazi baktériumtelep a bőrönd

Sokkoló eredményre jutott az InsureandGo 2025-ös elemzése.

Még rejtélyesebb lett a neandervölgyiek kihalása

Még rejtélyesebb lett a neandervölgyiek kihalása

DNS-vizsgálat cáfolhatja az egyik legnépszerűbb elméletet.

Két meteorraj is érkezik július utolsó éjszakáján

Két meteorraj is érkezik július utolsó éjszakáján

Július 30-ról 31-re virradó éjszaka érik el aktivitásuk csúcsát a Déli Delta Aquaridák és az Alfa Capricornidák, óránként 10-15 hullócsillag felvillanása várható az égbolton - közölte a Svábhegyi Csillagvizsgáló kedden az MTI-vel.

Nem biztos, hogy a luxusbunker a legjobb búvóhely, ha itt a világvége

Nem biztos, hogy a luxusbunker a legjobb búvóhely, ha itt a világvége

A tudomány szerint árnyaltabb a kép.

Több ezer éves emberi DNS-t találtak barlangfalakon

Több ezer éves emberi DNS-t találtak barlangfalakon

Egy nemzetközi kutatócsoport munkájának köszönhetően közelebb kerülhetünk az őskori művészek azonosításához.

A hőhullámok és a többlethalálozás összefüggéseit elemezték megyénként az ELTE kutatói

A hőhullámok és a többlethalálozás összefüggéseit elemezték megyénként az ELTE kutatói

Nem a legforróbb megyékben a legnagyobb a többlethalálozás, annak mértékét a helyi tényezők, így az egészségügyi ellátás, a lakáskörülmények és a felkészültség is jelentősen befolyásolják, ami fontos szempont lehet a közegészségügyi felkészülésben.

A demencia korai jele lehet a lassabb séta

A demencia korai jele lehet a lassabb séta

A kutatások szerint oda kell figyelni a gyalogtempóra.

A Mars és az Uránusz találkozását lehet megfigyelni majd július elején

A Mars és az Uránusz találkozását lehet megfigyelni majd július elején

A Mars és az Uránusz ritka bolygóegyüttállását lehet majd megfigyelni a Fiastyúk csillaghalmaza alatt július 4-én, a hajnali égen.

http://ujhazak.com