Tunguzka hipotézisek

Sokunk számára nem ismeretlen a Tunguzka története, ami körül nagyon sok hipotézis, tudományos elméletek, és összeesküvés elmélet is született.


tanbal300Az események szerint 1908. június 17-én a reggeli időben hatalmas erejű robbanás rázta meg a szibériai Jakutaföld nyugati területét. A robbanást egy vakító fényjelenség is kísérte. A robbanás maga körül 20-40 kilométeres körzetben több millió fát tarolt le. Az állatvilágba is brutális pusztítás történt. Több rénszarvascsorda is áldozatul esett az eseménynek, és csak az összeégett, szétszóródott állattetemeket, csonkokat találták meg a pusztítást követően.
[divider]Szerinted vannak összeesküvések???

A pusztítás alakja lapos szögben becsapódó objektumra utal. Idők elteltével a helyszínen, és a pálya pereme körül hirtelen mutációk jelentek meg. A Richter skála szerint 4,5-5-ös erősségű földrengésnek megfelelő rezgés jött létre, és a hirosimai atomrobbanás ezerszeresével csapódott be a valami a földbe. A légnyomás meghaladta a 100 km/h sebességet.

tungtarolásközép

Egy irkutszki obszervatóriumban mágneses anomáliákat véltek felfedezni. A légkörbe jutó nagy mennyiségű nitrogén-oxid nagyban rongálta az ózonpajzsot.

A helyszínen nem találtak semmilyen tárgyi bizonyítékot, ami egyértelműen okozhatta az eseményeket, viszont a talaj kémiai összetételében kozmikus anyagot találtak.

A húszas évektől sok expedíció meglátogatta már a helyszínt, hogy mi okozhatta Jakutaföldön ezt a nagy pusztítást. Az expedíciók eredményeiből csupán elméletek születtek, íme itt olvasható néhány:

1. Meteorit-elmélet: 

Leonyid Alekszejevics Kulin szovjet geológus négy expedíciót szervezett, hogy bebizonyítsa, illetve kizárja a földön kívüli szikla becsapódását. Ám az expedíciók során egyszer sem sikerült találni, még meteorbecsapódásra utaló nyomot sem. Az a lehetőség, hogy az objektum elégett a Föld légkörében a belépéskor a kutatók szerint nem releváns.

meteorit

2. Az üstökös elmélet:

Francis John Whipple a londoni Kew obszervatórium kutatója 1934-ben indított expedíciót, és arra jutott, hogy azért nincs a helyszínen nyom, mert gáz halmazállapotú üstökös csapódott be. 1954-ben ezt az elméletet tartotta szem előtt Kiril Florenszkij szovjet geokémikus is, majd a hetvenes években David Huhges brit kutató is. Azonban az elméletnek rengeteg cáfolója is akadt elismert tudományos körökből, így jól összezavarva ezt az elméletet.

üstökösköz

3. Az aszteroida elmélet:

A Tunguzkai történetnek miért is ne lehetne kiváltó oka egy aszteroida, ami ezt a gigantikus pusztítást végezte? Akik ezen az elméleten lovagolnak, azzal érvelnek, hogy elég sok választási lehetőség van arra, hogy aszteroida becsapódjon a Földbe. Itt is ez történhetett. A bizonyítékot állítólag a Tunguzka- folyó mentén találták meg.

aste

4. Black-hole elmélet:

A Nature magazinban 1973-ban egy olyan teória született, mely szerint a pusztítást egy fekete lyuk okozta. Ez azonban azért nem áll meg, mert egy fekete lyuk nem tarolt, és égetett volna, hanem egyszerűen beszippantotta volna magába a fákat, és állati tetemeket. Különben is, aki írta ezt az elméletet a lapban, az nem elismert személy, és ilyen ötlettel bárki előállhat.

feklyuk

5. Az anti-anyag elmélet:

Felvetődött az antianyag kérdése is. Viszont az ilyen hipotéziseket nyilván sci-fi írók agyából pattanhat ki, bár teljesen nem elvetendő ötlet. A CERN is előállított már ellenőrzött körülmények mellett nagyon kis mennyiségű antianyagot. Valahol tudjuk, hogy létezik ilyen anyag, de a tudomány még nem határozza meg azt. Fontos szem előtt tartani, hogy természetes körülmények között azonban létrejöhet anyag-antianyag kölcsönhatás, és létre hozhat ilyen nagy erőt, de ennek az esélye nagyon kicsi.

antianyag

6. Tüköranyag elmélet:

1957-ben két kínai úriember Nobel-díjat kapott a bizonyos tükörszimmetria-sértés elméletére. A lényege az, hogy az antianyag elméletével ellentétben a tüköranyag nem töltésében, hanem perdületében különbözik az anyagtól, és az anyag forgási iránya teljesen más. Az anyag-antianyag kölcsönhatásakor, akár irdatlan mennyiségű energia is felszabadulhat, de az anyag-tüköranyag találkozásánál elméletileg nem jöhet létre kölcsönhatás. Viszont van egy ausztrál fizikus, aki ezt megcáfolja Robert Foot személyében. Szerinte a Tunguzkai- eseményeket egy 90-100 m átmérőjű anyag okozta. Erről könyvet is írt, ahol a választ kifejti.

tükör

7. A gömbvillám-elmélet:

Minden megmagyarázhatatlan jelenséget a legegyszerűbb ráfogni az elég gyakorian előforduló gömbvillámra. Ezzel az elmélettel hamar elő is hozakodott Jack Stoneley 1977-ben kiadott könyvében. Szerinte a tunguzkai pusztítást egy gömbvillám hozta létre, melynek átmérője 1 km volt. Írását a korabeli tanúk, megfigyeléseire alapozza, akik nagy fényjelenségről beszéltek. A megfigyelések szerint a fény szökdécselő, és vízszintes mozgást is végzett.

gömvköz

8. Az ufó-elmélet:

Ezt a konteót nem hagyhatjuk ki, hiszen lépten-nyomon egy különös eseménykor könnyen összehozhatjuk az ufókkal az eseményeket. Az ufó hívők szerint egy olyan idegen űrhajó csapódott be a területre, amely antianyaggal működött. Erről a szovjet kormányzás azonban mélyen hallgat, mert az idegen járművet, valami titkos objektumban őrizhetik. Ezzel párhuzamot is állítottak az amerikai Roswell esettel. Majd olyan elképzelés is született, hogy a ránk vigyázó, és rólunk gondoskodó földönkívüliek tudtak a nagy égi objektum becsapódásáról, csak megvárták, hogy közel érjen a Földhöz, és kilőtték, hogy bolygónkat megmentsék. A tunguzkai tarolás csupán a légnyomás eredménye, ezért nem találnak nyomot a kutatók.

Tunguzkaköz2ufo

9. A Tesla-elmélet:

Ha Tesla megtudná, hogy találmányával milyen eseményt hoztak össze, nagyot derülne rajta. Néhány elmélet szerint ezen a területen tesztelték a váltóáram alapon működő Tesla találmányt, és ez okozta a nagy pusztítást. Az elmélet alkotói nem adják meg kilétüket. Persze ezt is meg lehet érteni, merte ettől pihent agyúbb történetet, még nem agyalt ki senki az eseménnyel kapcsolatban.

teslaközép2

Komolyra fordítva a szót a tanguzkai esemény bárhol megtörténhet. Valójában ilyen eseményre 100-1000 évente kerül sor. Bármilyen érveket, és teóriákat gyártanak a tudósok, és az emberek az esettel kapcsolatban, mindegyiknek meg van a maga rajongója. Az emberek képesek sok pénzt is belefektetni, hogy ilyen helyekre elmenjenek akár tudósként, akár magánemberként. Közülük mindegyik megpróbálja felállítani saját elképzelését. Talán valakinek egyszer összejön az igazság felderítése?

(Galaktika)
Szerinted vannak összeesküvések???

Hozzászólások

Meglepő faj uralkodhat az ember után a Földön

Meglepő faj uralkodhat az ember után a Földön

Tim Coulson professzor állt elő a megdöbbentő elmélettel.

Ig Nobel-díjat ért a felfedezés, amely szerint az emberek is képesek lehetnek a fenekükön keresztül lélegezni

Ig Nobel-díjat ért a felfedezés, amely szerint az emberek is képesek lehetnek a fenekükön keresztül lélegezni

Ezeket az elsőre vicces, de elgondolkodtató kutatásokat díjazták az idén.

Agresszívvá tesz a hőség

Agresszívvá tesz a hőség

A kutatások szerint rossz hatással van az emberek viselkedésére a kánikula.

Egyre hosszabbak lesznek a napok a klímaváltozás miatt

Egyre hosszabbak lesznek a napok a klímaváltozás miatt

A sarkvidéki jégsapkák olvadása miatt forog egyre lassabban a Föld.

Már embereken fogják tesztelni a fogakat újranövesztő gyógyszert

Már embereken fogják tesztelni a fogakat újranövesztő gyógyszert

Ha jól alakulnak a klinikai vizsgálatok, akkor akár már 2030-ra megjelenhet a készítmény.

A szülőktől örökölt gének is hatással vannak a gyerekek bizonyítványára

A szülőktől örökölt gének is hatással vannak a gyerekek bizonyítványára

A University College London kutatócsoportjának tanulmánya szerint a szülőktől örökölt gének nagy valószínűséggel hozzájárulnak a gyerek oktatási eredményeihez.

A tetoválások növelhetik a rákkockázatot egy kutatás szerint

A tetoválások növelhetik a rákkockázatot egy kutatás szerint

Furcsa összefüggést vettek észre a svédországi Lund Egyetem kutatói.

Kiderült, hogy miért halt ki a legnagyobb főemlős

Kiderült, hogy miért halt ki a legnagyobb főemlős

Rejtélyek, amelyekre már létezik tudományos magyarázat.

A NASA-nak köszönhetjük az inzulinpumpát

A NASA-nak köszönhetjük az inzulinpumpát

Mindennapi életünkké vált NASA találmányok.

Az apától függ az ujjlenyomat

Az apától függ az ujjlenyomat

Ezeket a tulajdonságokat csak apádtól örökölhetted.

http://ujhazak.com