Vadlovak és őstulkok alakították át a növényvilágot a csehországi Milovicében

Változik a közép-csehországi Milovice növényvilága, miután januárban vadlovakat, októberben őstulokszerű állatokat telepítettek a volt katonai körzetbe. Az állatok lelegelték az agresszív gyomokat, a helyükön újra megjelentek a gyógynövények.

A Prágától mintegy 40 kilométerre észak-keletre fekvő, több mint százötven hektáros Milovice egykor katonai körzet volt, a hajdani Csehszlovákiában állomásozó szovjet hadsereg használta.

Az ötvenes évek elejétől a kilencvenes évek elejéig a civil világ elől jórészt elzárt területnek számított, ezért az ottani állatvilágot és növényzetet csak a katonák gyakorlatozásai zavarták.

ött

A terület állatokban és növényekben is rendkívül gazdag, és a cseh állam ezt a gazdagságot szeretné megőrizni, továbbfejleszteni. A nagyszabású tervek keretében most megpróbálják megmenteni mindazt, ami menthető. Külön projekt készült a térségben található ritka lepkefajok védelmére is.

Súlyos problémát jelent azonban az egész területet elborító fű és számos más agresszív növény, gyom. Ezeket szeretnék a természetvédők lelegeltetni az állatokkal, hogy teret kapjanak a térségben igen gazdagon előforduló gyógynövények.

"Tíz hónap alatt a természet hihetetlenül megváltozott. Az állatok már ismételten lelegelték a körzet egy részét, melyen a természettudósok vizsgálatai szerint jelentős változásokat észlelni a növényvilágban. Jórészt eltűnt az agresszív fű, számos gyomféle, és újra megjelentek, megerősödtek a gyógynövények legkülönbözőbb fajtái" - nyilatkozta Dalibor Dostál, a Ceská krajina (cseh táj) nevű civil szervezet igazgatója.

"A legelő kezd hatalmas gyógyszertárrá válni. Újra megjelent például a koronafürt, az ebnyelvűfű, a zsálya, a párlófű, az orbáncfű, a kígyószisz és más értékes gyógynövények" - fejtette ki Miroslav Jirku, a cseh tudományos akadémia biológiai központjának munkatársa újságíróknak.

Eva Horcicková, a prágai Károly Egyetem botanikai tanszékének munkatársa úgy véli, hogy a hatalmas természetvédelmi körzet legelői még számos meglepetést hoznak a természettudósoknak.

MTI

Hozzászólások

Környezetvédelmi problémákat okoznak a karácsonyfák?

Környezetvédelmi problémákat okoznak a karácsonyfák?

Ünnepi tévhitek és az igazság.

A vírusok és gazdaszervezetek kölcsönhatásának eddig ismeretlen elemét vizsgálták szegedi kutatók

A vírusok és gazdaszervezetek kölcsönhatásának eddig ismeretlen elemét vizsgálták szegedi kutatók

A vírusok és gazdaszervezetek kölcsönhatásának eddig ismeretlen elemét vizsgálták a Szegedi Biológiai Kutatóközpont szakemberei, kimutatták, hogy bizonyos vírusmutációk az immunrendszer munkáját segítik - közölte a Magyar Kutatási Hálózathoz (HUN-REN) tartozó intézet honlapján.

A Hold és a Szaturnusz különleges együttállásban lesz szombat éjjel

A Hold és a Szaturnusz különleges együttállásban lesz szombat éjjel

Különleges égi jelenséget lehet megfigyelni szombat éjjel, amikor szabad szemmel is látható közelségbe kerül majd a Hold és a Szaturnusz - tájékoztatta a Svábhegyi Csillagvizsgáló az MTI-t kedden.

Új típusú molekuláris szerkezet kifejlesztéséért három tudós kapja idén a kémiai Nobel-díjat

Új típusú molekuláris szerkezet kifejlesztéséért három tudós kapja idén a kémiai Nobel-díjat

Kitagava Szuszumu japán, Richard Robson brit és Omar M. Yaghi jordániai születésű amerikai tudós kapja a fémorganikus térhálók kifejlesztésében elért eredményeiért az idei kémiai Nobel-díjat a Svéd Királyi Tudományos Akadémia szerdai stockholmi bejelentése szerint.

Két amerikai és egy japán tudós kapja idén az orvosi-élettani Nobel-díjat

Két amerikai és egy japán tudós kapja idén az orvosi-élettani Nobel-díjat

Mary E. Brunkow és Fred Ramsdell amerikai, valamint Szakagucsi Simon japán tudós kapja az idei orvosi-élettani Nobel-díjat a perifériás immuntoleranciával kapcsolatos felfedezéseikért - jelentették be hétfőn a stockholmi Karolinska Intézetben.

A héten jelentik be a Nobel-díjak nyerteseit

A héten jelentik be a Nobel-díjak nyerteseit

Október 6. és 13. között jelentik be, hogy kik kapják idén a Nobel-díjakat.

Ig Nobelt kaptak az olasz kutató, akik rájöttek, hogy hogyan lehet a cacio e pepe szószt igazán krémessé tenni

Ig Nobelt kaptak az olasz kutató, akik rájöttek, hogy hogyan lehet a cacio e pepe szószt igazán krémessé tenni

Az olasz Max Planck Intézet, a Barcelonai Egyetem és az Osztrák Tudományos és Technológiai Intézet kutatói együtt fejtették meg a titkot.

Pénteken lesz az év egyetlen bolygófedése

Pénteken lesz az év egyetlen bolygófedése

Pénteken napközben lesz az év egyetlen hazánkból megfigyelhető bolygófedése, a különleges jelenség során a Hold vékony sarlója eltakarja majd a Vénuszt - tájékoztatta a Svábhegyi Csillagvizsgáló az MTI-t kedden.

Kétmilliárd év alatt változott a Föld légköre oxigénszegényből oxigéngazdaggá egy új tanulmány szerint

Kétmilliárd év alatt változott a Föld légköre oxigénszegényből oxigéngazdaggá egy új tanulmány szerint

Mintegy kétmilliárd év alatt változott a Föld légköre oxigénszegényből oxigéngazdaggá - állapította meg egy nemzetközi tudóscsoport tanulmánya, amely a Nature folyóiratban jelent meg.

Elhagyta Kapu Tibor az űrkapszulát

Elhagyta Kapu Tibor az űrkapszulát

Elhagyta az Axiom-4 küldetés legénysége, köztük Kapu Tibor magyar kutatóűrhajós a SpaceX Dragon űrkapszulát, amely magyar idő szerint kedden 11 óra 31 perckor szállt le Kalifornia partjainál.

http://ujhazak.com