Víznap lesz a Magyar Tudományos Akadémián

A vízhez kapcsolódó számtalan bemutatóval, interaktív kísérlettel, ásványvíz-kóstolással és előadások, filmvetítések sokaságával várják az érdeklődőket a szervezők június 1-jén, pénteken az MTA Széchenyi téri Székházában és az épület előtti parkolóban.Az akadémia honlapján olvasható programajánló szerint pénteken nemzeti parkok, egyetemek, múzeumok és sok más olyan intézmény tart interaktív bemutatókat a Széchenyi téren, melyek munkája valamilyen módon a vízhez kapcsolódik. A programok között lesz vízibolha-etetés, gyógyvízkóstolás, az érdeklődők kipróbálhatják a planktonmikroszkópot, a csatornákból kifogott tárgyakból pedig tárlat nyílik.


Emellett a résztvevők választ kaphatnak arra is, hogy kik is valójában a Vízipók-csodapók című rajzfilm sorozat szereplői, milyen apró élőlények népesítik be a Duna és a Balaton vizét, hova tart a vándorkagyló, moszat-e az úszó maszat - olvasható az ajánlóban. A látogatók a Duna-Ipoly Nemzeti Park és az MTA Ökológiai Kutatóközpont programjain számtalan érdekességet tudhatnak meg a vizek élővilágáról, a merészebbek pedig akár ágascsápú rákokat is úsztathatnak, vagy vízibolhákat etethetnek.

    
A Széchenyi téren a mérnöki tudományok rajongói is találhatnak maguknak érdekes programokat, így például megismerkedhetnek az ivóvíz-hálózatdiagnosztika autóba beépített mobil műszerekkel, a Blower-hajó és a folyóvízi mintavételezés eszközeivel, láthatnak önjáró robotkamerás csatornavizsgálatot, megtudhatják, hogyan vizsgálható drónnal a csövek szivárgása.
    

Eközben az akadémia székházában előadásokkal és filmvetítésekkel várják az érdeklődőket, amelyekből az is kiderül, hogy van-e víz a Marson, mihez kezdjünk a föld alatt rejtőző termálvizeinkkel és mennyire kell Magyarországon félnünk a szemétből a vízbe kerülő mikroműanyagoktól - olvasható az MTA keddi beharangozójában.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Az időjárási adatok napokkal korábban figyelmeztethetnek a szívmegállás veszélyére

Az időjárási adatok napokkal korábban figyelmeztethetnek a szívmegállás veszélyére

Az időjárási adatok alapján akár három nappal előre jelezhető lehet, mikor várható az átlagosnál több kórházon kívüli szívmegállás.

Ezért érzed úgy, hogy egyre gyorsabban telik az idő

Ezért érzed úgy, hogy egyre gyorsabban telik az idő

Nem a Föld gyorsult fel, hanem az agy működése változik felnőttkorban.

Tovább erősödik az El Nino-jelenség

Tovább erősödik az El Nino-jelenség

Az El Nino időjárási jelenség az előrejelzések szerint a következő hónapokban tovább erősödik, az év végére nagyon erőssé válhat, és hatásai 2027-ben is érvényesülhetnek - közölte csütörtökön a Meteorológiai Világszervezet (WMO).

Élvezik a madarak a repülést?

Élvezik a madarak a repülést?

A kutatók kiderítették, hogy örömöt okoz-e a szárnyalás.

MTA: Nem volt reális esély a győzelemre a legújabb kutatások szerint

MTA: Nem volt reális esély a győzelemre a legújabb kutatások szerint

Nem volt reális esélye a győzelemre a magyar seregnek az 1526-os mohácsi csatában a legújabb történeti, régészeti és antropológiai kutatások tükrében.

Erre vezethetett Hannibál útja az elefántjaival

Erre vezethetett Hannibál útja az elefántjaival

Több mint kétezer éve próbálják megfejteni, pontosan melyik hágón keresztül vezette Hannibál a seregét az Alpokon át.

Lila kukoricából készülhet a mesterséges vörös ételfestékek természetes alternatívája

Lila kukoricából készülhet a mesterséges vörös ételfestékek természetes alternatívája

A növény olyan természetes pigmentek forrása lehet, amelyek az élelmiszeriparban is felvehetik a versenyt a mesterséges színezékekkel.

Meddig élhetne az ember, ha sikerülne kiiktatni az öregedés összes betegségét?

Meddig élhetne az ember, ha sikerülne kiiktatni az öregedés összes betegségét?

A tudósok szerint még ebben az esetben is lenne egy végső határ.

Napi öt csésze kávé is jót tehet a szívnek egy új kutatás szerint

Napi öt csésze kávé is jót tehet a szívnek egy új kutatás szerint

Jó hír a kávérajongóknak!

Igazi baktériumtelep a bőrönd

Igazi baktériumtelep a bőrönd

Sokkoló eredményre jutott az InsureandGo 2025-ös elemzése.

http://ujhazak.com