A Knockma erdőségről mintázták Tündérországot

Legendás helyek, amelyeket a valóság ihletett.Sok legenda szól varázslatos helyekről, amelyekről azt hihetjük, hogy csak kitalációk, ám már több esetbe bebizonyosodott, hogy a valóságban létező tájról mintázták a misztikus helyeket.

Tündérország bejárata: Írország nyugati részén található Knockma nevű erdőségnek érdekes története van. Az ehhez a helyhez fűződő legenda szerint itt található a Tündérország bejárata, ahol Finnbheara, Connacht tündérkirálya az uralkodó. A Knockma sok évszázada része az ír mondakörnek. A területen végzett ásatásokból kiderült, hogy már időszámításunk előtt 7000-ben is jártak itt emberek.

El Dorado fejlett városa: Z elveszett városa, El Dorado legendás, kinccsel teli, nagyon fejlett városa, ami Dél-Amerikában, az Amazonas dzsungeleinek mélyén található. El Dorado már az európai hódítók fantáziáját is izgatta, ám a felkutatásra irányuló erőfeszítések elbuktak.

Később azonban olyan műholdfelvételek készültek, amelyek azt bizonyítják, hogy a dzsungelben élt egy fejlett civilizáció, ráadásul pont azon a helyen, ahol a felfedezők is sejtették, de mégsem találták meg az elveszett várost.

Héra gyümölcsöskertje: Az ókori görög mitológiában Héra gyümölcsöskertje a Heszperidák kertje, ahol található egy fa, amin az örök ifjúság és halhatatlanság aranyalmái teremnek. A történet szerint ez a fa Gaia nászajándéka volt az istennőnek, amikor hozzáment Zeuszhoz.

A fa gondozása és őrzése a lenyűgöző hangú heszperiszek dolga volt. A történészek hosszú kutatómunka után elég biztosak benne, hogy a gyümölcsöskert Lixus városában található, a mai Marokkó területén.

Az ördög iskolája: Csak a román néprajz felfedezését követően derült ki, hogy Scholomance, a mitikus iskola, létezik. Az angol szerző, Emily Gerard által lejegyezett történet szerint az iskolában az ördög tanít, mindig egyszerre tíz diákot, akik megtanulják az összes igézetet, bűbájt és trükköket, így például az állatokkal való beszélgetést és az időjárás befolyásolását.

A tanulmányok befejezése után azonban csak kilenc tanuló mehet haza. A tizediket az ördög fizetségként megtartja a tanításért, és addig tartja egy tó mélyén, amíg elegendő villámot tud csinálni az ördög számára.

Állítólag a tó és az iskola a Kárpátok hegyeiben, Nagyszeben közelében található, és naponta villámok sújtanak le rá. Aki a tavat keresi, az fel fogja ismerni a kőhalmokról, amelyek a tó partvonalát szegélyezik, és amelyek jelzik, hogy hol sújtottak le az ördög villámai a szerencsétlen utazókra.A kelta alvilág bejárata: Az egyik legismertebb ír legenda a Newgrange sírhelyről szól, ami állítólag a kelta Alvilág bejárata. Newgrange több mint 5 ezer évvel ezelőtt épült a Boyne-völgyben, ahol egy 25 sírhelyből álló régészeti terület található. Az ír néphit szerint ez a hely egyike volt azoknak, amit a kelta istenek arra használtak, hogy a saját világukból átjöjjenek az emberekébe.


Cockaigne, az utópisztikus mitológia város: Luilekkerland, avagy Cockaigne, egy utópisztikus mitológiai város, aminek falai hatalmas szalonna szeletekből, a teteje gyümölcslepényből és palacsintából, a kerítése pedig kolbászból készült.

Luilekkerland szökőkútjaiból bor, a folyóiban tej folyik, a fáin húspástétom és gyümölcslepény terem. De még az időjárás sem hagyományos, ugyanis hó helyett cukor, jégeső helyett cukrozott mandula esik. Ebbe a városban nemcsak a jók és az igazak juthatnak be, hanem azok is, akik nagyon éhesek.

A valóságban az Észak-Franciaországban található Észak Hommelden felé, a bitófáknál található a város, aminek bejárata egy hatalmas zabkásahegy, amin szó szerint át kell rágnia magát az embernek.

A buddhisták rejtett királysága: A buddhisták szerint Shambala az a rejtett királyság, ahol Buddha értékei és a hagyományok uralkodnak, valamint ebben az utópisztikus birodalomban él a Nagy Harcos Gesar is, aki a világba belépő igazak hordáit vezette, hogy legyőzzék a démonainkat.

A Shambalába való belépés azonban nem könnyű, ugyanis a Dalai Láma szerint csak akkor jelenik meg a bejárat, ha elérjük a teljes tisztaság állapotát. A többség szerint ez arra utal, hogy a bejárat nem egy fizikai hely, hanem egy lelki állapot, amit ha valaki elér, akkor annak valóságos lesz a Shambalába bejárata.

A maja túlvilág: Mexikón és Közép-Amerikán keresztül húzódott a Maja Birodalom, aminek népe erősen hitt a túlvilágban, és utolsó nyughelyükben Xibalbában. A legenda szerint a halál után úgy juthatott be oda a lélek, hogy kiállt néhány próbát, majd átkelt a skorpiókkal és gennyel teli folyón, elkerülte a denevérek és a sötétben látó kutyák támadását.

Xibalbának nagyon sok bejárata van, a kutatók pedig legalább egyet megtaláltak a Yucatan-félszigeten. Ez a bejárat föld és részben víz alatt rejlő romok és barlangok útvesztője. Ezekben 11 különféle szentélyre, és azokban emberáldozatok maradványaira, bukkantak a régészek.

Emellett több olyan műalkotás, például edények, kőfaragványok, kerámiák, is előkerült, amelyeket a halottnak ajánlottak fel. Az archeológusok kivájták a barlangokat, amelyekben hatalmas, víz alatti kőoszlopokat találtak.

A japán túlvilág bejárata: A japán mitológia része a Yomi No Kune. A legenda szerint minden élőlény Izanagi istentől és feleségétől, Izanamitól származik. Miután Izanami meghalt, a gyászoló Izanagi elment a túlvilágra, hogy visszakapja a feleségét.

A férj ekkor talált rá egy sötét helyre, ahol a lelkek, amelyek a halandó testüket őrzik, arra vannak kárhoztatva, hogy örökre elenyésszenek. Izanagi erről a helyről hozta el a feleségét, akire addig nem nézhetett rá, amíg a felszínre nem értek.

A férfi azonban nem bírta ki, és rápillantott a nő rothadó, kukacok rágta testére, ami miatt annyira mérges lett Izanami, hogy dühében ghoul démonokat uszított a férfira, hogy azok örökre az alvilágba üldözzék. A férjnek azonban sikerült elmenekülnie, majd egy hatalmas sziklával eltorlaszolta a Yomi No Kune bejáratát.

Napjainkban Matsue területén található az a szikla, amellyel a legenda szerint Izanagi lezárta a túlvilágot. A bejárat hivatalos neve Yomotsu Hirasaka, és állítólag az egyik Iya Shrine szikla mögött található, de azt nem lehet tudni, hogy pontosan melyik. Ugyanitt található Izanami síremlékkel ellátott sírja is.

A görög alvilág folyója: Az ókori görög mitológia szerint a Styx folyón keresztül lehet eljutni a holtak birodalmába. A folyón csak egy révész, Kharón segítségével, egy csónakban kelhettek át az elhunytak. A kutatók a mai napig nem találták meg azt a folyót, amelyről az ókori emberek azt mesélték, hogy a Styx, de a felderítők úgy gondolják, hogy a Mavroneri (görögül „fekete víz”) ihlette a legendát.

(Forrás: noiportal.hu)


Hozzászólások

Elzárják a Fudzsira nyíló kilátást a turisták elől

Elzárják a Fudzsira nyíló kilátást a turisták elől

Elárasztották a turisták Fudzsikavagucsikót, amiből elege lett a helyieknek.

Ezeket a dolgokat soha ne viseld egy repülőút során!

Ezeket a dolgokat soha ne viseld egy repülőút során!

Ruhák, cipők és kiegészítők, amelyek kényelmetlenséget okoznak.

Európa 100 legélhetőbb városa

Európa 100 legélhetőbb városa

A magyar főváros is szerepel a listán, amit élhetőség, szerethetőség és a gazdasági lehetőségek alapján állítottak össze.

Nagyon figyelj az árakra Egyiptomban!

Nagyon figyelj az árakra Egyiptomban!

Népszerű turistahelyek, ahol nem árt tájékozódni a helyi szokásokról, szabályokról!

Enyészetté vált szállodák

Enyészetté vált szállodák

Egykor népszerű szálláshelyek, amelyeket hagytak lepusztulni.

A világ leghátborzongatóbb helyei

A világ leghátborzongatóbb helyei

Te melyiket fedeznéd fel a legszívesebben?

A legjobb őszi programok Magyarországon

A legjobb őszi programok Magyarországon

Várnak a belföldi kalandok!

Skóciában büntetik a részeg tehénlovaglást

Skóciában büntetik a részeg tehénlovaglást

Ismerd meg Európa legfurcsább törvényeit!

Öt város, ahova olcsón utazhatsz szeptemberben

Öt város, ahova olcsón utazhatsz szeptemberben

Olasz, görög, német és izraeli várost is felfedezhetsz, ha nem akarsz sokat költeni a repülőjegyre.

Csodás helyek, ahova csak engedéllyel szabad belépni

Csodás helyek, ahova csak engedéllyel szabad belépni

Tizenöt különleges hely, ahova nem mehet bárki.

http://ujhazak.com