A legyen LOT légitársaság Közép-Európa legnagyobb légi cégévé akar válni

Közép-Európa legnagyobb, egyben "kedvenc" légitársaságává akar válni a lengyel LOT légitársaság - mondta Rafal Milczarski vezérigazgató kedden Budapesten, a CEE Aviation közép-európai légügyi konferencián.Elmondása szerint ezt a célt szolgálja az is, hogy Budapesten bázist nyitnak, és új hosszú távú járatokat indítanak New Yorkba és Chicagóba. Úgy vélte, nagyon nagy potenciál van a közép-európai piacban. A LOT egyelőre nem vizsgálja annak a lehetőségét, hogy más légitársaságok hosszú távú járataihoz üzemeltessenek úgynevezett ráhordó járatokat, mivel a LOT önmagában 30 százalékkal növeli az utasforgalmát, ezt az igénybővülést kell kiszolgálniuk - mondta Rafal Milczarski.

   
Kérdésre válaszolva közölte, egyelőre nem tervezik, hogy további közép-európai országban bázist nyitnak. A LOT vezérigazgatója beszélt arról is, hogy véleménye szerint a légitársaságok számára Európa-szerte egyenlő feltételeket kell biztosítani, különben soha nem lesz kiegyenlített küzdelem az utasokért. Úgy vélte, meg kellene vizsgálni a közvetlen és közvetett állami támogatások hatását a légi piacra, mert fair szabályok nélkül egészséges növekedés sem várható Európában.
    

Emlékeztetett arra, hogy az olasz Alitalia többször is kapott több százmillió euró állami támogatást, mégis tovább üzemelhetett, míg a Malévet részben emiatt le kellett állítani 2012-ben. A LOT-nak pedig jelentősen vissza kellett vágnia járathálózatát az állami pénzekért cserébe.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Az olaszországi utazás leggyakoribb hibái

Az olaszországi utazás leggyakoribb hibái

Ezeket a baklövéseket ne kövesd el!

Már most körvonalazódik, hogy hova fognak a legtöbben utazni 2027-ben

Már most körvonalazódik, hogy hova fognak a legtöbben utazni 2027-ben

Az Advantage Travel Partnership vizsgálta meg, hogy mely helyek lehetnek a legnépszerűbbek.

Vámkérdés lehet a túrafelszerelés az Aucklandi Nemzetközi Repülőtéren

Vámkérdés lehet a túrafelszerelés az Aucklandi Nemzetközi Repülőtéren

Különös szabályok, amelyek meglephetnek a repülőtereken.

Ezt a dolgot inkább ne használd a szállodai szobában

Ezt a dolgot inkább ne használd a szállodai szobában

Egy tapasztalt utazási szakértő hívta fel a figyelmet arra, amire sokan nem is gondolunk.

Ezeket a városokat a legjobb gyalogosan bejárni

Ezeket a városokat a legjobb gyalogosan bejárni

A Skyscanner vizsgálta meg, hogy mely úti célokat érdemes választani, ha sétálva ismerkednénk meg a hellyel.

Egy több, mint 800 éves ír kastélyt választottak a világ legszebb szállodájának

Egy több, mint 800 éves ír kastélyt választottak a világ legszebb szállodájának

A Time Out készítette el a rangsort.

Ezek a legjobb országok az autós utazáshoz

Ezek a legjobb országok az autós utazáshoz

Itt a helyed, ha szereted a road tripet!

Európai kisvárosok, ahova érdemes ellátogatni ősszel

Európai kisvárosok, ahova érdemes ellátogatni ősszel

Mesebeli helyek, amelyek ősszel mutatják a legszebb arcukat.

Csodálatos vonatutakkal vár Olaszország 2026 őszén

Csodálatos vonatutakkal vár Olaszország 2026 őszén

Három új útvonal várja az utazókat.

Csodás európai helyek, ahova akár 30 százalékkal is olcsóbban utazhatunk ősszel

Csodás európai helyek, ahova akár 30 százalékkal is olcsóbban utazhatunk ősszel

A nyári utaznál sokkal nyugodtabb és pénztárcabarátabb lehet az őszi utazás.

http://ujhazak.com