A világ legkülönlegesebb szállodái

Tíz hihetetlen hotel.

Amikor utazást szervezünk, akkor nemcsak azt döntjük el, hogy hova és miért szeretnénk eljutni, hanem a szállásunkat is ki kell választanunk, a hotelek pedig igyekeznek minél vonzóbbá tenni magukat a turisták számára, ezért nem ritkán már az is egy élmény, hogy milyen különleges szállodában sikerül szobát foglalni.Ladera Resort, Szt. Lúcia: A Világörökséghez tartozó Piton-hegyek látképében gyönyörködhetsz, ha az ötcsillagos, környezetbarát, helyi keményfából, kőből és téglából épített, luxusszállodában foglalsz szobát.

A Ladera Resort bútorait a szigeten élő mesterek készítettek. A hotel egyes lakosztályai saját medencével rendelkeznek, a kilátás pedig csodálatosabb, mint a többi szobából. A szállodában minden, ideértve a designt is, a testi és lelki feltöltődést szolgálja.

Amellett, hogy a szigeten harmóniába kerülhetsz a természettel és önmagaddal, még a helyi éttermeket is érdemes kipróbálni.Ubud Függőkert Hotel, Indonézia: Negyvennégy privát villa közül választhatod ki Bali függőkertjeinél, a dzsungelben, hogy melyiket szeretnéd elfoglalni, majd felfedezheted az úszómedencét is, ami nem véletlenül a hotel legközkedveltebb része, hiszen különleges kialakításának köszönhetően, a fák lombkoronaszintjén pancsolhatsz.

Sokan úgy gondolják, hogy ez a világ legjobb úszómedencéje.Shangri La, Franciaország: A párizsi utat igazán felejthetetlenné teheted, ha sikerült a Shangri La hotelben megszállnod, ugyanis a francia fővárosban ez az egyetlen olyan szálloda, aminek a zuhanykabinjából is gyönyörködhetsz az Eiffel-toronyban.

A Shangri La akkor is kiváló választás, ha jókat szeretnél enni, mert két Michelin-csillagos L’Abeille étterem és Párizs egyik legjobb kínai étterme, a Shang Palace is itt található. Ha a teraszon fogyasztod el a finom ételeket, akkor onnan is csodás kilátás nyílik az Eiffel-toronyra.Montana Magica Lodge, Chile: Az ország déli részén, egy privát természeti rezervátumban található a Montana Magica Lodge. A hotel leginkább egy torz, mohás vulkánra hasonlít, ami nem tüzet, hanem vizet köp magából.

A Montana Magica Lodge nagyszerű választás, ha szeretnél kitörni a szürke hétköznapokból, imádod a természetet, szívesen tennél nagy sétákat az erdőben, majd forró fürdővel kényeztetnéd magad.Conrad Maldives, Rangali-sziget: Egy 500 méteres, fából készült, gyaloghíd köti össze a két szigetet, ugyanis a kristálytiszta vizű Indiai-óceánon található Rangali-sziget esetében valójában két szigetről van szó, Rangaliról és Rangalifinolhuról.

A fővárostól 30 percnyire található Conrad Maldives azt a célt szolgálja, hogy a turisták egy kis időre megfeledkezhessenek a mindennapi gondjaikról, terheikről, relaxáljanak és kipihenjék magukat.

A látogatóknak semmi miatt sem kell elhagyniuk a szigetet, mert található ott tizenegy étterem, négy bár, két wellnessközpont, a villa pedig egyenesen az óceán partjára nyílik. Itt még az sem akadály, ha a víz alatt szeretnél enni, ugyanis az Ithaa Undersee nevű étterem öt méterrel a vízszint alatt található, tehát miközben a helyi konyha fogásait kóstolód, elgyönyörködhetsz a körülötted úszkáló halak és medúzák látványában.Kakslauttanen Hotel, Finnország: A Lappföldet nemcsak a Mikulás miatt érdemes megjegyezni, hanem azért is, mert ott található az üveg iglukról híres Kakslauttanen Hotel, ahonnan csodás kilátás nyílik a sarki fényre. Az igazán kényelmes kabinok közül a nagyobbakhoz saját konyha is tartozik.

Ha nem akarsz főzni, akkor a közeli létesítmények elhelyezkedése miatt egyik igluból sem tart 10 percnél több időbe eljutni a közeli falu étterméhez. A Kakslauttanen Hotelben wellness részleg is található, ahol nemcsak masszázs várja a vendégeket, hanem a világ legnagyobb, 100 fő fogadására képes, szauna is.Manta Resort, Zanzibár: A világon egyedülállónak számít a Manta Resort, háromemeletes, Víz Alatti Szobája, aminek legfelső, víz felett található szintje tökéletes a napközbeni pihenéshez és esti csillagnézéshez.

A két alsó szinten 360 fokban gyönyörködhetsz a vízi világban, különösen este, amikor a hotel fényei odavonzzák a létesítményhez a halakat és polipokat.Zsiráf major, Kenya: Nerobi közelében fekszik a tizenkét szobás, antik bútorokkal és művészeti alkotásokkal berendezett, remek hotel, ahol a nevével ellentétben, nemcsak zsiráfok, hanem más állatfajok, köztük bozóti antilopok, varacskos disznók és 180 madárfaj is él.

Zsiráfok közül a veszélyeztetett, csak Kelet-Afrikában élő, Rothschild fajok példányai találhatóak a majorban, ahol számítani kell arra, hogy a kíváncsi zsiráfok belesnek a lakosztályok ablakain.Äscher-szikla, Svájc: A svájci Alpok egyik hegyoldalába vájt Äscher-szikla meglepően pénztárcabarát hotel, amit drótkötélpályán lehet megközelíteni. A szálloda szobáiból mesés kilátás nyílik a hófödte csúcsokra és fűzöld mezőkre.

A vendégeket májustól novemberig fogadó Äscher-szikla éttermét 2014-ben vették fel a világ öt legérdekesebb vendéglátóegysége közé, maga a hotel pedig 2015-ben jelent meg a National Geographic magazin címlapján, mint kihagyhatatlan úti cél.Jukkasjarvi Jéghotel, Svédország: Minden évben újjáépül a Jukkasjärvi nevű faluban a jéghotel, amit teljes egészében hóból és a Torne folyóból kinyert jégtáblákból alakítanak ki. A különleges szállodában, ahol mindig -5 °C alatti a hőmérséklet, bár, kápolna, csarnok, recepció és 100 vendégszoba található.

A jéghotel környékén olyan programok várják a látogatókat, mind a vezetett sarki fény túra, horgászat, kutyaszán hajtás, rénszarvas les, hómobilos „szafari”. Ha kedvet kaptál a felejthetetlen svéd utazáshoz, akkor a szobákat érdemes egy évvel előbb lefoglalni.

(Forrás: noiportal.hu)

Hozzászólások

Karácsonyi csodavilággá változott helyek

Karácsonyi csodavilággá változott helyek

Tíz úti cél, ahol igazi ünnepi hangulat vár.

Ezekre a helyekre jobb lenne, ha nem utaznál el 2026-ban!

Ezekre a helyekre jobb lenne, ha nem utaznál el 2026-ban!

Nyolc hely került be a Fodor’s Travel „No List” összeállításába.

Európa legmenőbb utcájának választották Rua do Bonjardim-ot

Európa legmenőbb utcájának választották Rua do Bonjardim-ot

Rangsorba állították a kontinens legszebb utcáit.

Párizsból az Amalfi-partra vezet a Venice-Simplon-Orient Express új, exkluzív útvonala

Párizsból az Amalfi-partra vezet a Venice-Simplon-Orient Express új, exkluzív útvonala

Ezek lesznek 2026 legizgalmasabb új vonatútjai.

Európa legjobb bolhapiacai

Európa legjobb bolhapiacai

Egészen különleges élményben lehet részed.

A világ legizgalmasabb labirintusrendszerei

A világ legizgalmasabb labirintusrendszerei

Hátborzongató bunkerek, alagutak és eltűnt városok.

Irány Gargano, ha autentikus élményekre és nyugalomra vágysz!

Irány Gargano, ha autentikus élményekre és nyugalomra vágysz!

Tíz úti cél, ahol nem kell tartanod a túlzsúfoltságtól.

2026 legbiztonságosabb országai, ahová érdemes elutazni

2026 legbiztonságosabb országai, ahová érdemes elutazni

A Berkshire Hathaway Travel Protection állította össze a rangsort.

Ezek a trendek befolyásolhatják a nyaralásodat 2026-ban

Ezek a trendek befolyásolhatják a nyaralásodat 2026-ban

Az Expedia Group felmérése mutatja meg, hogy mely irányok határozhatják meg a turizmust az évben.

Tömegturizmus veszélyezteti Santiago de Compostelát

Tömegturizmus veszélyezteti Santiago de Compostelát

Csodás helyek, amelyeket hamarosan eláraszthatnak a turisták.

http://ujhazak.com