A világ tizenhat olyan helye, ahonnan szívesen kitiltanák a turistákat

Miért szeretnének megszabadulni az utazóktól Velencében, a Koh Khai szigetcsoporton és New Yorkban?A turizmusra is igaz, hogy a pénz nem boldogít, ugyanis hiába hagynak ott kisebb-nagyobb vagyonokat a turisták egy-egy népszerű helyszínen, ha közben a helyiek a legszívesebben megszabadulnának az idegenektől.

Idén nyáron főleg Olaszország és Spanyolország esetében hallhattunk híreket arról, hogy a helyieknek kezd elege lenni, mert a rengeteg turista élhetetlenné és megfizethetetlenné tette a lakóhelyüket.

Rómában például a nevezetességeket is féltik a kontár városlátogatóktól, de Európán kívül az Egyesült Államokban és Ázsiában is akadnak olyan helyek, ahonnan a helyiek szívesen kitiltanák a turistákat.

Machu Picchu, Peru: Az ősi város rendkívül népszerű a turisták körében, emiatt a kormány arra kényszerült, hogy komoly intézkedésekkel próbálja megvédeni a világtól elszigetelt területet. Az előírások szerint a látogatók csak meghatározott ideig tartózkodhatnak az ősi városban, ahova csak kísérővel léphetnek be. Emellett arra is külön felhívják a figyelmet, hogy mindenki maradjon a kijelölt útvonalon, ugyanis sokan ezt az előírást sem tartják be.

Koh Khai szigetcsoport, Thaiföld: A felelőtlen turisták az oka annak, hogy a partvonal mellett található koralloknak már a 80 százaléka elpusztult.

A helyi vezetőség úgy döntött, hogy ideje végleg lezárni a részt az idegenek elől.

Velence, Olaszország: A velenceiek azért küzdenek, hogy az otthonaikat ne temesse maga alá az emelkedő vízszint, ám eközben a világ minden tájáról érkeznek turisták, akik ellepik a keskeny utcákat, csatornákat.

További probléma, hogy az olasz építészeti remekművek mellett megjelentek a luxushajók, amik egyfelől rontják a városképet, másfelől a környezetre is negatív hatást gyakorolnak.

Oroszország: Itt nem egy városról, hanem az egész országról van szó, ugyanis az oroszok szerint mindenki idióta, aki mosolyog, a turisták pedig sokat szoktak mosolyogni, hiszen örülnek, hogy utazhatnak. Ha tehát nem mosolygunk, akkor szívesen fognak fogadni Oroszországban.

Galápagos-szigetek, Equador: A Föld egyik legkülönlegesebb helye, ahol a flóra és a fauna széles választéka fedezhető fel. Habár ez az egyedi hely mindenképpen megérne egy utazást, mégis a helyiek nem örülnek a turistáknak, mert önző, környezetszennyező és szemetelő szörnynek tartják mindegyiküket.

Bolívia: A Világgazdasági Fórum készített jelentést arról, hogy hol és mennyire szívesen fogadják a turistákat. Bolívia a legkevésbé barátságos ország ebből a szempontból.


Phoenix, Arizona, USA: Az arizonai város lakóinak nem az összes turistával van baja, hanem csak azokat nem szeretik, akik a téli hónapokban költöznek be Phoenixbe. Ők a nyugdíjasok, akik közül sokan szeretnék melegebb helyen tölteni a telet.New York, USA: A Nagy Alma sem az a város, ahol megáll az élet a turisták miatt, tehát ne is tervezzük, hogy majd a belváros közepén fotózgatunk, hanem inkább vegyük fel a helyiek tempóját!

Nagy-korallzátony, Ausztrália: A világ hét csodájának egyikénél tömeges korallfehéredés figyelhető meg a meleg miatt, emiatt fontos lenne, hogy kevesebb turista látogasson el ide, mert a turizmus teljesen tönkreteszi a Nagy-korallzátonyt, ha nem történik hamarosan változás.

Oxford, Anglia: Mary Clarkson, Oxford polgármestere, idén nyáron ezt írta a Twitteren:

„Páran azért jövünk ide (Edinburgh fesztivál), hogy végre legyen egy kis nyugalmunk az oxfordi turistapokolból. Június és október között képtelenség a városban élni. A biciklisávok tele vannak a szabálytalanul parkoló turistabuszokkal, amik a járdákra is felállnak”.

Ennél talán mondani sem kell többet, hogy a helyiek miért nem rajonganak a turistákért.

Mogao-barlangok, Kína: A IV. században készült barlangfestmények súlyosan megrongálódtak a nedvesség és a homoktúltermelés miatt. A károkért a turistákat okolják a helyiek, akiknek a vádja egyáltalán nem alaptalan.

Okinoshima, Japán: A japán szigeten nem tekintenek minden turistát ellenségnek, ugyanis csak a nőket nem látják szívesen, ezért nekik tilos belépniük a területre, ami az UNESCO világörökségi listáján is szerepel.

Mount Everest, Nepál: A hírekben egyre gyakrabban beszélnek arról, hogy hegymászók, akiknek a száma nagyon megugrott az elmúlt években, mennyi szemetet hagynak maguk után. A helyiek annak sem örülnek, hogy a hegyen marad azoknak a holtteste, akik a mászás közben meghalnak. Habár a halál is elkeserítő, mégis azok a képek a legsokkolóbbak, amelyek a hátrahagyott sátrakról készülnek.Arlington, Texas: Nem éppen a legnépszerűbb hely a turisták körében Arlington, ám a Charter cég felmérése után még kevésbé lesz vonzó, ugyanis állítólag a városban született a legtöbbet negatív Twitter-bejegyzés a turistákról. Az nem derült ki, hogy a helyieknek pontosan mi a baja a városlátogatókkal.

Santorini, Görögország: Napi 8000 turista látogat el a görög szigetre. Azért pont ennyi, mert a helyi törvényhozók ezt a számot jelölték meg maximumként, ami még így is nagylelkű a vezetőktől. Santorini álomszép, emiatt érthető, hogy rengetegen szeretnék látni, főleg napnyugtakor, amikor lépni sem lehet a turistáktól, akik közül rengetegen nem is a látványt csodálják, hanem próbálják elkészíteni a legjobb fotót az Instagramra.

Amszterdam, Hollandia: Rengeteg turista azért érkezik Amszterdamba, hogy megnézzék Anne Frank szülőházát, vagy élőben tekintsék meg Van Gogh festményeit, de a többség a sütemény miatt jön a városba.

Igaz, a helyiek elképesztően türelmesek, de azért nekik sem lehet könnyű, amikor a piroslámpás negyedben és a füves sütit áruló kávéházakban kerülgetniük kell az idegeneket, akik gyakran nem is viselkednek normális turistaként.

(Forrás: szeretlekmagyarorszag.hu)

Hozzászólások

Ingyenes nyaralást lehet nyerni Finnországba

Ingyenes nyaralást lehet nyerni Finnországba

Március 29-ig kell beadni a pályázatot.

Egy nap alatt felfedezheted a tavaszi Tatát

Egy nap alatt felfedezheted a tavaszi Tatát

Belföldi úti célok, ha kiruccannál egy kicsit.

Tíz gyönyörű sziget, ahova mindenki szeretne eljutni egyszer

Tíz gyönyörű sziget, ahova mindenki szeretne eljutni egyszer

Te melyik mesés szigetre utaznál el?

Mesterséges intelligenciával elkövetett utazási csalások

Mesterséges intelligenciával elkövetett utazási csalások

Már most nagy károkat okoznak a mesterséges intelligenciához köthető átverések.

Szijjártó Péter: korlátozottan megindult a forgalom az Egyesült Arab Emírségek repülőtereiről

Szijjártó Péter: korlátozottan megindult a forgalom az Egyesült Arab Emírségek repülőtereiről

Korlátozottan megindult a forgalom az Egyesült Arab Emírségek repülőtereiről, a Flydubai délután már Magyarországra is járatot indít – írta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedden a Facebookon.

Egy utazási szakértő elárulta, hogy melyik hónapban hova érdemes utazni

Egy utazási szakértő elárulta, hogy melyik hónapban hova érdemes utazni

A saját tapasztalatai, az időjárási viszonyok és a helyi lehetőségek alapján állította össze az ajánlóját Rob On The Beach.

A legszebb arcát mutatja tavasszal Umbria

A legszebb arcát mutatja tavasszal Umbria

Kilenc úti cél, amely ideális a tavaszi olasz utazáshoz.

Ezekben az európai városokban rabolják ki a legtöbb turistát

Ezekben az európai városokban rabolják ki a legtöbb turistát

Az Atmos rangsorából kiderül, hogy hol leselkedik a legnagyobb veszély a turistákra.

Ezek most a legvendégszeretőbb városok

Ezek most a legvendégszeretőbb városok

Megvannak a 14. Annual Traveller Review Awards díj nyertsei.

Luxusszállodát nyitnak a fiatalkorúak börtönéből Japánban

Luxusszállodát nyitnak a fiatalkorúak börtönéből Japánban

Öt börtön, amelyet luxusszállodává alakítottak át.

http://ujhazak.com