Alig emelkedtek az utasbiztosítások díjai a nyáron a Netrisk.hu szerint

Alig emelkedtek az utasbiztosítások díjai: a Netrisk.hu biztosításközvetítő portál adatai szerint a nyár első felében értékesített utasbiztosítások napi átlagdíja 622 forint volt, ami a járványt megelőző, három évvel korábbi 607 forintos szintet is mindössze néhány százalékkal haladja meg.Az MTI-nek küldött szerdai elemzésük szerint a nyári átlagos napidíj összege mintegy 100 forinttal kevesebb az év más részeiben tapasztalhatónál, mivel ilyenkor megnő az Európán belüli, autós utazások aránya, ezek biztosítása számos fedezetet (repülőgépes térítések, télisport-balesetek) eleve nem tartalmaz.
    

Közölték: a biztosítók az emelkedő külföldi kárkifizetési összegeket fokozatosan érvényesítik a díjaikban, ami együtt jár az adott szolgáltatások térítési limitjeinek emelésével is. Cseh Anett, a Netrisk.hu termékfejlesztési vezetője a közleményben elmondta: mindez okozhat ugyan néhány százalékos átlagdíj-emelkedést az év hátralévő részében, viszont a díjak jelentős megugrására az erős piaci verseny miatt továbbra sem kell számítani.
    

Az idei nyári szezonban két egyedi tényezőre érdemes figyelni az elemzés szerint. Az egyik a gyakori repülőjárat-törlések esete. Általában a járatkésésre, illetve -törlésre vonatkozó szolgáltatások legalább 6 órás késés esetén térítenek, az emiatt felmerült, elengedhetetlenül szükséges fogyasztási cikkek (étel, ital) és szolgáltatások (szállás, szállítás) költségeire terjed ki az adott összeghatárig. Léteznek olyan módozatok is, amelyekben a Magyarországot érintő (oda érkező vagy onnan induló) járatokat kizárják a térítési körből, vagy alacsonyabb limiteket állapítanak meg rájuk. Az utasbiztosítás megkötésekor fontos előre tájékozódni arról, hogy az tartalmaz-e járatkésésre-, illetve törlésre vonatkozó szolgáltatást, és ha igen, milyen limitig.
    

A másik a járványhelyzet, mivel Európa számos országában nő a fertőzöttek száma. Biztosítónként igen eltérő, hogy milyen feltételekkel térítenek a koronavírussal kapcsolatos károkra, és az is, hogy pontosan milyen szolgáltatásokat nyújtanak. Vannak biztosítók, amelyek védettségi igazolványhoz kötik a károk megtérítését, és előfordulhat, hogy egyes fedezetek csak az oltottakra vonatkoznak. Ezért célszerű ebből a szempontból is figyelmesen összehasonlítani a lehetőségeket - írták.
    

Mivel a többség az utolsó pillanatban köt utasbiztosítást, nem szabad figyelmen kívül hagyni, hogy egyrészt a biztosítási fedezet csak az adott nap hátralévő részére vonatkozik, másrészt a szerződéskötés pillanatában még Magyarország területén kell tartózkodni.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Európa legkeresettebb nyári úti céljai

Európa legkeresettebb nyári úti céljai

Budapest is szerepel a Tripadvisor rangsorában.

A Másnaposokban szerepelt a Caesars Palace

A Másnaposokban szerepelt a Caesars Palace

Te is megszállhatsz a filmekből ismert, ikonikus szállodákban.

A helyiek utálják ezeket a szokásokat, amelyeket a turisták gyakran csinálnak

A helyiek utálják ezeket a szokásokat, amelyeket a turisták gyakran csinálnak

Ezek a dolgok nagyon zavarják a helyieket.

Európai országok, amelyeket még nem ért utol a tömegturizmus

Európai országok, amelyeket még nem ért utol a tömegturizmus

Öt úti cél, amit még nem leptek el a turisták.

Jelek, hogy feltöltődésre és nem a felfedezés élményére van szükséged

Jelek, hogy feltöltődésre és nem a felfedezés élményére van szükséged

Nem mindig az élménygyűjtés az utazás lényege.

Komoly a leégés kockázata Dubajban

Komoly a leégés kockázata Dubajban

Az Ibiza Summer Villas elemzéséből kiderül, hogy mely helyekre kell a legmagasabb faktorszámú naptej.

A legjobb szóló úti célok 2026-ban

A legjobb szóló úti célok 2026-ban

Tíz európai város, ahova nyugodtan elutazhatsz egyedül.

Ebben a hónapban érdemes szállást foglalnod a népszerű városokban

Ebben a hónapban érdemes szállást foglalnod a népszerű városokban

A Hotels.com friss adataiból kiderül, hogy mikor esik be a szállások ára.

Irány Zürich, ha stresszmentes miniüdülésre vágysz!

Irány Zürich, ha stresszmentes miniüdülésre vágysz!

Néhány nap alatt bejárható városok.

Elhagyatott szellemvárosok

Elhagyatott szellemvárosok

Hátborzongató múltról mesélnek az elnéptelenedett települések.

http://ujhazak.com