Átadták Az utazó magazin legjobb turisztikai szolgáltatóknak járó díjait

Átadták Az utazó magazin szavazása alapján 2023-as teljesítményüket értékelve a legjobb magyarországi és határon túli turisztikai szolgáltatóknak járó díjakat szerdán Budapesten.Potápi Árpád János, a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára a díjátadón kiemelte, hogy az idegenforgalom a nemzetgazdaság egy erős húzóágazata, amelyben ugyan volt egy töréspont, de azt már nagyrészt kiheverte.
    

Az államtitkár úgy vélte, az ágazat teljesítménye idén kiugróan jó lesz, ami kihat azokra is, akik utaztatással foglalkoznak, szállásadó tevékenységet végeznek vagy éttermet üzemeltetnek. Magyarországon és a Kárpát-medence térségeiben működő turisztikai szolgáltatók is vannak a díjazottak között - ismertette Potápi Árpád János, aki örömét fejezte ki, hogy a nemzeti összetartozást ebből a szempontból is meg tudják erősíteni.
    

Flesch Tamás, a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetségének (MSZÉSZ) elnöke elmondta, hogy minden díjazott kiemelkedik valamiben, ezért érdemes tanulni tőlük. A szezon alakulását főként Budapesten bizakodóan értékelte, egyebek mellett azért, mert a magyar repülőtér az első negyedévben már magasabb forgalmat ért el, mint a Covid előtti csúcsidőszakban. "Ha nem történik az életünkben semmi váratlan, akkor a külföldi vendégéjszakák száma megdöntheti a 2019-es csúcsot" - fogalmazott a szakember.
    

Potápi Árpád János, Flesch Tamás és Érsek M. Zoltán, Az utazó magazin főszerkesztője közösen adta át a díjazottaknak az okleveleket. Az év üzleti szállodája a Kempinski Hotel Corvinus Budapest, Az év kutyabarát szállodája a Dráva Hotel Thermal Resort, Az év wellness szállodája az Ensana Thermal Aqua Health Spa Hotel lett. Az év családbarát szállodája címet a Hotel Kapitány Sümeg, Az év felnőttbarát szállodája címet a Minaro Hotel Tokaj, Az év konferencia szállodája címet a Novotel Budapest Centrum képviselője vehette át. Az év zöld szállodája Park Inn by Radisson Sárvár Resort & Spa, Az év szálloda üzemeltetője a Zeina Hotels Budapest lett.
    

Az év vidéki étterme a győri Belga Étterem és Söröző, Az év szállodai étterme a Yellow Bistro & Bar, Az év magyaros étterme a Lajosmizsén található Tanyacsára, Az év budapesti étterme a Rosenstein lett. Az év utazási irodája a Z(s)eppelin, Az év víziparkja az Aquaticum (Debrecen), Az év gyógyfürdője a HungaroSpa Aquapark (Hajdúszoboszló), Az év wellness fürdője a Gyulai Várfürdő, Az év turisztikai városa Győr, az év Lounge & Bárja a White Raven Skybar & Lounge, Az év tranzit szállodája az Airport Hotel Budapest, az év légitársasága a Wizz Air lett. Az év turisztikai személyiségének járó díjat Klemm Balázs vehette át.
    

Az év vajdasági magyar étterme a Huszárlángos (Szabadka), Az év vajdasági magyar szálláshelye a Royal Hotel (Zenta), Az év erdélyi szálláshelye a Gyilkostó Hotel, Az év erdélyi magyar étterme a Kicsi Gomba lett. Az év felvidéki magyar szálláshelye a St. Peter Vini (Komáromszentpéter), Az év felvidéki magyar étterme a Csölle Pepo Halászcsárda (Lég), Az év muravidéki magyar étterme a Hancsik Falusi Turizmus (Dobronak), Az év muravidéki magyar szálláshelye a Domonkosfai Porta (Domonkosfa), Az év horvátországi magyar szálláshelye a Kollár Pincészet, Az év horvátországi magyar étterme pedig a Darócz Étterem lett.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Karácsonyi csodavilággá változott helyek

Karácsonyi csodavilággá változott helyek

Tíz úti cél, ahol igazi ünnepi hangulat vár.

Ezekre a helyekre jobb lenne, ha nem utaznál el 2026-ban!

Ezekre a helyekre jobb lenne, ha nem utaznál el 2026-ban!

Nyolc hely került be a Fodor’s Travel „No List” összeállításába.

Európa legmenőbb utcájának választották Rua do Bonjardim-ot

Európa legmenőbb utcájának választották Rua do Bonjardim-ot

Rangsorba állították a kontinens legszebb utcáit.

Párizsból az Amalfi-partra vezet a Venice-Simplon-Orient Express új, exkluzív útvonala

Párizsból az Amalfi-partra vezet a Venice-Simplon-Orient Express új, exkluzív útvonala

Ezek lesznek 2026 legizgalmasabb új vonatútjai.

Európa legjobb bolhapiacai

Európa legjobb bolhapiacai

Egészen különleges élményben lehet részed.

A világ legizgalmasabb labirintusrendszerei

A világ legizgalmasabb labirintusrendszerei

Hátborzongató bunkerek, alagutak és eltűnt városok.

Irány Gargano, ha autentikus élményekre és nyugalomra vágysz!

Irány Gargano, ha autentikus élményekre és nyugalomra vágysz!

Tíz úti cél, ahol nem kell tartanod a túlzsúfoltságtól.

2026 legbiztonságosabb országai, ahová érdemes elutazni

2026 legbiztonságosabb országai, ahová érdemes elutazni

A Berkshire Hathaway Travel Protection állította össze a rangsort.

Ezek a trendek befolyásolhatják a nyaralásodat 2026-ban

Ezek a trendek befolyásolhatják a nyaralásodat 2026-ban

Az Expedia Group felmérése mutatja meg, hogy mely irányok határozhatják meg a turizmust az évben.

Tömegturizmus veszélyezteti Santiago de Compostelát

Tömegturizmus veszélyezteti Santiago de Compostelát

Csodás helyek, amelyeket hamarosan eláraszthatnak a turisták.

http://ujhazak.com