Az American Airlines elindította Philadelphia-Budapest járatát

Járai Judit, az MTI tudósítója jelenti: Az American Airlines amerikai légitársaság helyi idő szerint pénteken a kora esti órákban elindította Philadelphia-Budapest járatát.A több mint húszezer alkalmazottat foglalkoztató, és évente mintegy 30 millió utast fogadó philadelphiai nemzetközi repülőtérről még nem indult közvetlen járat Magyarországra, de az American Airlines korábban - a Malév partnereként - New York és Budapest között már közlekedett.

    
Május 4-től a pennsylvaniai nagyvárosból naponta indulnak a járatok magyar légiutas-kísérőkkel, akiknek kiképzése január óta folyamatos. Az érdeklődésre jellemző, hogy júliusig már szinte minden jegyet előfoglalásban értékesítettek. Olympia Colasante, az American Airlines philadelphiai reptérért felelős alelnöke az MTI-nek elmondta: két évvel ezelőtt kezdték tervezni, előkészíteni a közvetlen járat megindítását, amelyre nagy volt az igény. Kiemelte Magyarország és ezen belül Budapest turisztikai vonzerejét, de hozzátette, arra is számítanak, hogy gyarapszik majd a Magyarországról Philadelphiába érkezők száma is.
    

Szabó László, Magyarország washingtoni nagykövete - aki szintén jelen volt a járatindítás alkalmából tartott ünnepségen - az MTI-nek azt hangsúlyozta: a magyar fővárosba látogató amerikai turisták száma folyamatosan nő, ma már évente mintegy félmillió amerikai látogat Budapestre. "Nagyon jó hírneve van Budapestnek, az Egyesült Államokban is értékelik a magyar kormánynak a biztonság megőrzését szolgáló politikáját, és Budapest mára egyértelműen Európa egyik legbiztonságosabb városa lett.


Nyilván az amerikai turisták is a biztonságos helyeket keresik" - mondta.         A nagykövet kiemelte, hogy az újonnan indított közvetlen légi járatok Budapestre - New Yorkból és Chicagóból a LOT lengyel légitársaság indított, illetve indít járatot - az üzletembereknek is megkönnyíti a munkát. "Ez fontos, az Egyesült Államok ugyanis Magyarországnak az Európai Unión kívül a legnagyobb kereskedelmi partnere, egyúttal nagy befektető is, hiszen jelenleg 1700 amerikai cég dolgozik Magyarországon, több mint százezer magyarnak adva munkát".
    

Az American Airlines Budapesttel egy időben Prágába is elindította közvetlen járatát, szintén Philadelphiából.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Egyre vonzóbbak a kevésbé ismert úti célok

Egyre vonzóbbak a kevésbé ismert úti célok

Meglepetést okozott az ENSZ Turisztikai Világszervezetének legfrissebb jelentése.

Bárki hazaviheti az elrejtett, 8 millió forintot érő aranyrudat

Bárki hazaviheti az elrejtett, 8 millió forintot érő aranyrudat

Azé a lappföldi kincs, aki megtalálja.

A hírességek kedvenc nyaralóhelyei

A hírességek kedvenc nyaralóhelyei

Megfizethető hely is szerepel a sztárok kedvenc úti céljai között.

Nők nem léphetnek be Athoszba

Nők nem léphetnek be Athoszba

Ezekre a helyekre még mindig nem engedik be a nőket.

Megbírságolhatnak, ha az erkélyen hagyod a felmosót Castilla-La Mancha egyes településein

Megbírságolhatnak, ha az erkélyen hagyod a felmosót Castilla-La Mancha egyes településein

Bizarr szabályok, amelyek miatt turistaként is megbírságolhatnak Spanyolországban.

A világ legjobb országai 2026-ban

A világ legjobb országai 2026-ban

A US News elemzése alapján állt össze a rangsor.

A Bledi-tó lett a világ legjobb hidegvizes fürdőhelye

A Bledi-tó lett a világ legjobb hidegvizes fürdőhelye

Több, mint 54 ezer Google-értékelést vizsgált meg az izlandi Icewear.

Közel ezer eurós kártérítést kapott egy család, amiért nem talált napágyat a görög nyaralásán

Közel ezer eurós kártérítést kapott egy család, amiért nem talált napágyat a görög nyaralásán

Már hajnali hat órakor sem jártak sikerrel a német turisták.

Ezek idén a világ legszebb wellnessközpontjai

Ezek idén a világ legszebb wellnessközpontjai

A brit SpaSeekers kutatása szerint ez a húsz hely a legvonzóbb.

A világ leglenyűgözőbb túraútvonalai

A világ leglenyűgözőbb túraútvonalai

Írd fel a bakancslistádra ezeket a helyeket, ha szeretsz túrázni!

http://ujhazak.com