Az év elején is jelentősen nőtt a Horvátországba látogató magyarok száma

Az év első három hónapjában jelentősen nőtt Horvátországban a magyar turisták száma, a bővülés közel 50 százalékos - tájékoztatta a Horvát Idegenforgalmi Közösség budapesti képviseletvezetője kedden az MTI-t. Marin Skenderovic közlése szerint annak ellenére, hogy még nincs itt a nyári szezon, az első negyedévben 46,2 százalékkal több magyar vendéget regisztráltak Horvátországban, mint a tavalyi első három hónapban. A 13,7 ezer magyar turista 34,5 ezer éjszakát töltött az országban, ez utóbbi adat 7,6 százalékkal haladja meg a tavaly azonos időszakit.

    
Csak márciusban 66 százalékos volt a magyar vendégszám növekedése, ami megközelítette a 8 ezret, a 20,6 ezer vendégéjszaka pedig 30,8 százalékos emelkedést tükröz. Horvátországban a tavalyi első három hónaphoz képest idén 27 százalékkal több, összesen 596 ezer külföldi vendég fordult meg, az 1,6 millió vendégéjszakát illetően pedig 29 százalékos volt a bővülés.
    

Marin Skenderovic hozzátette: a magyar utazásszervezőktől kapott információk alapján a magyar turisták részéről idén még nagyobb az érdeklődés Horvátország iránt, mint 2017-ben, amikor minden korábbi rekordot megdöntött a számuk. A 2016-os közel 513 ezer után tavaly több mint 572 ezer magyar turista látogatott Horvátországba. A vendégéjszakák száma a 2016-os 2,753 millió után a múlt évben több mint tízezerrel meghaladta a 3 milliót.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Karácsonyi csodavilággá változott helyek

Karácsonyi csodavilággá változott helyek

Tíz úti cél, ahol igazi ünnepi hangulat vár.

Ezekre a helyekre jobb lenne, ha nem utaznál el 2026-ban!

Ezekre a helyekre jobb lenne, ha nem utaznál el 2026-ban!

Nyolc hely került be a Fodor’s Travel „No List” összeállításába.

Európa legmenőbb utcájának választották Rua do Bonjardim-ot

Európa legmenőbb utcájának választották Rua do Bonjardim-ot

Rangsorba állították a kontinens legszebb utcáit.

Párizsból az Amalfi-partra vezet a Venice-Simplon-Orient Express új, exkluzív útvonala

Párizsból az Amalfi-partra vezet a Venice-Simplon-Orient Express új, exkluzív útvonala

Ezek lesznek 2026 legizgalmasabb új vonatútjai.

Európa legjobb bolhapiacai

Európa legjobb bolhapiacai

Egészen különleges élményben lehet részed.

A világ legizgalmasabb labirintusrendszerei

A világ legizgalmasabb labirintusrendszerei

Hátborzongató bunkerek, alagutak és eltűnt városok.

Irány Gargano, ha autentikus élményekre és nyugalomra vágysz!

Irány Gargano, ha autentikus élményekre és nyugalomra vágysz!

Tíz úti cél, ahol nem kell tartanod a túlzsúfoltságtól.

2026 legbiztonságosabb országai, ahová érdemes elutazni

2026 legbiztonságosabb országai, ahová érdemes elutazni

A Berkshire Hathaway Travel Protection állította össze a rangsort.

Ezek a trendek befolyásolhatják a nyaralásodat 2026-ban

Ezek a trendek befolyásolhatják a nyaralásodat 2026-ban

Az Expedia Group felmérése mutatja meg, hogy mely irányok határozhatják meg a turizmust az évben.

Tömegturizmus veszélyezteti Santiago de Compostelát

Tömegturizmus veszélyezteti Santiago de Compostelát

Csodás helyek, amelyeket hamarosan eláraszthatnak a turisták.

http://ujhazak.com