Csodálatos vonatutakkal vár Olaszország 2026 őszén

Három új útvonal várja az utazókat.A tikkasztó nyári hőség után október a legjobb időszak Olaszország felfedezésére, ugyanis a hőmérséklet már elviselhető, és program is akad még bőven, ráadásul idén három új vonatút is csábítja az utazókat.

 

Az egyik Rómát köti össze Isztambullal, a másik Párizsból a Ligur-tenger partján fekvő Portofinóba vezet, míg a harmadik Olaszország egyik legismertebb gasztronómiai régióját, a piemonti Langhét fedezi fel.

 

Az Orient Express La Dolce Vita október 22-én induló új útvonalán öt nap és négy éjszaka alatt szelhetik át Európát az utasok. Rómából indulva a szerelvény Toszkánán át Velencébe érkezik, majd Magyarország és Erdély felé folytatja útját. A Kárpátokon átkelve végül Isztambulba fut be. A programban többek között velencei városnézés, magyarországi borkóstoló és egy erdélyi kastély felkeresése is helyet kapott.

 

A luxusutazás természetesen a vonaton is folytatódik, ugyanis az étkezésekről Heinz Beck séf gondoskodik, miközben élő zene és elegáns hálókabinok teszik teljessé az élményt. A részvételi díj hozzávetőleg 7,25 millió forinttól indul.

 

Szintén különleges őszi programot kínál a Belmond négynapos útja, amely Párizsból indul és Portofinóban ér véget. A szerelvény Burgundián, Cannes-on, Nizzán és Genován keresztül halad a Földközi-tenger partja felé.

 

Az utazás első szakaszát a legendás Venice Simplon-Orient-Express fedélzetén tölthetik az utasok, ahol pezsgő, többfogásos vacsora, gondosan válogatott borok és élő zene várja őket. Az út végén két éjszakát a Tigulliói-öbölre panorámás Splendido szállodában töltenek. Az október 15. és 18. közötti utazás ára körülbelül 7,4 millió forintnál kezdődik.

 

Aki ennél jóval kedvezőbb áron próbálná ki a különleges gasztronómiai vonatozást, annak az FS Treni Turistici Italiani új „Truffle and Wine” járata lehet érdekes. A felújított, az 1970-es éveket idéző Gran Confort kocsikkal közlekedő szerelvény Milánót és Albát kapcsolja össze.

 

A nagyjából három és fél órás út során az utasok a Langhe lankás szőlőültetvényei és történelmi, középkori települései között utazhatnak, miközben a fedélzeten piemonti különlegességeket is megkóstolhatnak.

 

A járatot az albai nemzetközi fehérszarvasgomba-vásár időszakához igazították. Október 11. és december 6. között minden vasárnap útnak indul, az egyirányú menetjegy pedig körülbelül 25 200 forintba kerül.

 

(Forrás: roadster.hu)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Európai legkülönlegesebb halloweeni úti céljai

Európai legkülönlegesebb halloweeni úti céljai

A kontinens több országa is tematikus programokkal készül.

Európa legkülönlegesebb és legkísértetiesebb temetői

Európa legkülönlegesebb és legkísértetiesebb temetői

Virágzik a nekroturizmus ezeken a helyeken.

A milliárdosok kedvenc üdülőhelyei

A milliárdosok kedvenc üdülőhelyei

Ide bújnak el a gazdagok.

Ezekbe az országokba most kockázatos egyedül utazni

Ezekbe az országokba most kockázatos egyedül utazni

Hova jobb, ha társasággal mész?

Európai városok, amelyeket ősszel kedvezőbb áron fedezhetünk fel

Európai városok, amelyeket ősszel kedvezőbb áron fedezhetünk fel

Budapest is felkerült a KAYAK listájára.

A világ legboldogabb úti céljai

A világ legboldogabb úti céljai

A BookRetreats vizsgálta meg, hogy mely helyeken adott minden ahhoz, hogy igazán jól érezzük magunkat.

Az olaszországi utazás leggyakoribb hibái

Az olaszországi utazás leggyakoribb hibái

Ezeket a baklövéseket ne kövesd el!

Már most körvonalazódik, hogy hova fognak a legtöbben utazni 2027-ben

Már most körvonalazódik, hogy hova fognak a legtöbben utazni 2027-ben

Az Advantage Travel Partnership vizsgálta meg, hogy mely helyek lehetnek a legnépszerűbbek.

Vámkérdés lehet a túrafelszerelés az Aucklandi Nemzetközi Repülőtéren

Vámkérdés lehet a túrafelszerelés az Aucklandi Nemzetközi Repülőtéren

Különös szabályok, amelyek meglephetnek a repülőtereken.

Ezt a dolgot inkább ne használd a szállodai szobában

Ezt a dolgot inkább ne használd a szállodai szobában

Egy tapasztalt utazási szakértő hívta fel a figyelmet arra, amire sokan nem is gondolunk.

http://ujhazak.com