Egy évre lezárhatják a Komodo-szigetet a turisták előtt

Egy évre le akarják zárni a helyi hatóságok a turisták előtt az indonéziai Komodo-szigetet a komodói varánusz élőhelyének védelme érdekében - számolt be róla a CNN honlapja.Az indonéz sajtó szerint 2020 januárjától nem engedik be a turistákat a szigetre. A tervezetről hónapok óta folyik a vita az indonéz tartományban, hiszen a Komodo-sziget nagyon népszerű turisztikai célpont.

    
A látogatók számának korlátozása azonban újabb muníciót kapott a közelmúltban, mikor a hatóságok egy csempészhálózatot lepleztek le, amely 41 komodói sárkányt csempészett ki a szigetről és példányonként 500 millió rúpiáért (10 millió forintért) adott túl rajtuk külföldön. A sziget lezárása lehetőséget teremt egy állatvédelmi program megvalósítására, amely egyfelől a komodói varánuszok populációját akarja növelni, másfelől élőhelyüket akarja biztosítani.
    

A komodói óriásgyíkok több mint 3 méteresre is megnőhetnek, a kifejlett példányok testsúlya mintegy 70 kilogramm, harapásuk mérgező. A Komodo-sziget - amely az UNESCO világörökségi listáján is szerepel - az utóbbi időben egyre népszerűbb a turisták körében, köszönhetően a közeli Flores-szigeten leszálló új légi járatoknak és a szigeten létesült új szállodáknak. A Komodói Nemzeti Parknak jelenleg havonta tízezer látogatója van.
    

Az UNESCO adatai szerint a nemzeti park szigetein, Komodón, Rincán, Padaron, továbbá Flores egyes partszakaszain mintegy 5000 komodói varánusz él vadon. A helyi sajtó szerint csak a Komodo-szigetet zárják le a turisták előtt, a nemzeti park többi részét továbbra is látogathatják.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Egy utazási szakértő elárulta, hogy melyik hónapban hova érdemes utazni

Egy utazási szakértő elárulta, hogy melyik hónapban hova érdemes utazni

A saját tapasztalatai, az időjárási viszonyok és a helyi lehetőségek alapján állította össze az ajánlóját Rob On The Beach.

A legszebb arcát mutatja tavasszal Umbria

A legszebb arcát mutatja tavasszal Umbria

Kilenc úti cél, amely ideális a tavaszi olasz utazáshoz.

Ezekben az európai városokban rabolják ki a legtöbb turistát

Ezekben az európai városokban rabolják ki a legtöbb turistát

Az Atmos rangsorából kiderül, hogy hol leselkedik a legnagyobb veszély a turistákra.

Ezek most a legvendégszeretőbb városok

Ezek most a legvendégszeretőbb városok

Megvannak a 14. Annual Traveller Review Awards díj nyertsei.

Luxusszállodát nyitnak a fiatalkorúak börtönéből Japánban

Luxusszállodát nyitnak a fiatalkorúak börtönéből Japánban

Öt börtön, amelyet luxusszállodává alakítottak át.

Ne kövesd el a februári utazási hibákat!

Ne kövesd el a februári utazási hibákat!

Ezekre a dolgokra figyelj!

2026 legkeresettebb európai úti céljai

2026 legkeresettebb európai úti céljai

Ezekre a helyekre vágyhatnak a legtöbben az idén.

Irány Trencsén, ha hétvégi városnézésre indulsz!

Irány Trencsén, ha hétvégi városnézésre indulsz!

Európai városok, amelyek kiváló úti célok a pár napos kiruccanáshoz.

Ezekben az európai városokban lehet részed igazi autentikus élményben

Ezekben az európai városokban lehet részed igazi autentikus élményben

Az InsureandGo állította össze a leghitelesebb európai városok listáját.

Ezekkel az útlevelekkel engednek be a legtöbb országba vízum nélkül

Ezekkel az útlevelekkel engednek be a legtöbb országba vízum nélkül

Az International Air Transport Association adatai alapján derült ki, hogy melyek a világ legerősebb útlevelei.

http://ujhazak.com