Európai Repülésbiztonsági Ügynökség: jó a repülőgépek levegőjének minősége

Az Európai Repülésbiztonsági Ügynökség (EASA) tanulmánya szerint nem rosszabb vagy ugyanolyan jó minőségű a repülőgépek fedélzetére befújt levegő, mint a földi zárt helyiségekben. A szervezet az MTI-hez eljuttatott közleményében azt írta, az utasok régóta aggályokat fogalmaznak meg azzal kapcsolatban, hogy a gépek fedélzetére befújt levegő minősége rossz. Az EASA szerint az utasok leginkább amiatt aggódnak, hogy a hajtóműből befújt levegő olajból származó illatanyagokat is tartalmazhat, amely káros az egészségre.


Az EASA tájékoztatása szerint 2015 júliusa és 2016 júniusa között összesen 69 járaton vizsgálták a levegő minőségét a repülés minden szakaszában többféle repülőgéptípuson, a pilótafülkében és az utaskabinban is. Két műszercsoport az illékony szerves vegyületeket, a szén-monoxid- és a szén-dioxid-, valamint ózonszintet mérte, de figyelembe vették a környezeti adatokat is.


Az eredmények azt mutatták, hogy egyetlen vizsgált anyag koncentrációja sem haladta meg a határértéket, főként a számos szennyezési lehetőség miatt alkalmazott nagy kapacitású levegőkicserélők miatt. A Boeing 787-es levegőjében pedig minden vizsgált elemből jóval kevesebbet mutattak ki. Ennek oka az, hogy míg a másik hét típus levegőrendszere a hajtóműből fújja be a levegőt (úgynevezett bleed air rendszer), addig a Boeing 787-ese közvetlenül a külső levegőt szívja be a belső térbe.


Megjegyezték, hogy a repülőgépeken lévő levegő az átlagosnál sokkal szárazabb, a nyomás alatt lévő kabinban pedig olyan légnyomást tartanak fenn, amely a földön 2500 méter magasságban jellemző.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Elege van a turistákból Mont-Saint-Michel lakosságának

Elege van a turistákból Mont-Saint-Michel lakosságának

Öt csodás európai falu, amit tökretesznek a látogatók.

Európa túlértékelt látnivalói

Európa túlértékelt látnivalói

Kilenc látnivaló, amit érdemes elkerülni 2026-ban.

Felejthetetlen szilveszter vár Amszterdamban

Felejthetetlen szilveszter vár Amszterdamban

Hét európai város, ahol életre szóló élmény az évbúcsúztatás.

A világ 10 legkoszosabb városa

A világ 10 legkoszosabb városa

Budapest is szerepel a listán.

Karácsonyi csodavilággá változott helyek

Karácsonyi csodavilággá változott helyek

Tíz úti cél, ahol igazi ünnepi hangulat vár.

Ezekre a helyekre jobb lenne, ha nem utaznál el 2026-ban!

Ezekre a helyekre jobb lenne, ha nem utaznál el 2026-ban!

Nyolc hely került be a Fodor’s Travel „No List” összeállításába.

Európa legmenőbb utcájának választották Rua do Bonjardim-ot

Európa legmenőbb utcájának választották Rua do Bonjardim-ot

Rangsorba állították a kontinens legszebb utcáit.

Párizsból az Amalfi-partra vezet a Venice-Simplon-Orient Express új, exkluzív útvonala

Párizsból az Amalfi-partra vezet a Venice-Simplon-Orient Express új, exkluzív útvonala

Ezek lesznek 2026 legizgalmasabb új vonatútjai.

Európa legjobb bolhapiacai

Európa legjobb bolhapiacai

Egészen különleges élményben lehet részed.

A világ legizgalmasabb labirintusrendszerei

A világ legizgalmasabb labirintusrendszerei

Hátborzongató bunkerek, alagutak és eltűnt városok.

http://ujhazak.com