Hátborzongató hotelek, amelyekben mindig van szabad szoba

Az alábbi szállodák közül melyikben mernél eltölteni egy éjszakát?

Most, a szezon kellős közepén, szinte képtelenség szállást foglalni a legnépszerűbb üdülőhelyeken, ám nem minden hotel örvend hatalmas népszerűségnek, sőt, bőven akad, amelyeket valamiért nagy ívbe elkerülnek a turisták.

Az évek óta elhagyatott hotelek, üres medencék, törött ablakok látványa igazán hátborzongató, ám az biztos, hogy ezekben a szállodákban még a legnagyobb turistaroham idején is akad szabad szoba. A kérdés csak az, hogy lenne-e olyan bátor jelentkező, aki eltöltene-e ott legalább egy éjszakát?Haludovo Palace Hotel, Krk, Horvátország: A kor legnépszerűbb irányzatai alapján, Boris Magaš építész figyelő szemei előtt, épült a Haludovo Palace Hotel, amit 1972-ben nyitottak meg. A Penthouse magazin alapítója, Bob Guccione annyira bízott abban, hogy Krk hamarosan a luxus utak felkapott úti célja lesz, hogy még 45 millió dollárt fordított a szállodára.

A remélt siker azonban annak ellenére elmaradt, hogy az üdülőhely 20 évig működött. Amikor 1991-ben kitört a jugoszláv háború, akkor a konfliktus befagyasztotta a turizmust, a hotel pedig a mai napig üresen, elhagyatottan áll a horvát szigeten.Fistral Bay Hotel, Cornwall, Anglia: A Newquay közkedvelt strandjától délre eső városrészben található a Fistral Bay Hotel, ami immár több, mint 10 éve elhagyatottan áll. Az 1910-ben épült szálloda a XX. század első felében nagy népszerűségnek örvendett, de aztán egyre kevesebb vendég érkezett.

Az 1990-es évek közepén a hotel újjáépítését fontolgatták, de a tervek végül elvesztek a bürokrácia útvesztőiben. Az egykor virágzó Fistral Bay Hotel ma már kísérteties látványt nyújt a homokos strandon.Wayside Motel, Grants, New Mexico: 1945-ben, a 66-os út mellett nyitották meg a Wayside Motelt a New Mexico-ban található Grants-ban. Sok évig „ha nincs más, jó lesz ez is” helyként működött. Ez alól csak az 1960-as évek eleje volt kivétel, amikor Clint Lester és felesége üzemeltette.

A két tulajdonos nem nőtt nagyobbra 140 centinél, de ez nem gátolta meg őket abban, hogy karbantartsák és sikeresen működtessék a Wayside Motelt. A Lester házaspár után több tulajdonos is birtokolta a szállodát, aminek nevét nem egyszer megváltoztatták.

A motel egyre közelebb került a végzetéhez, ami úgy látszik végleg elérte, ugyanis Wayside Motel ma már elhagyatottan, kísérteties látványt nyújtva áll a 66-os út mentén.Dechambeau Hotel, Bodie, Kalifornia: Az 1870-es években Kaliforniában, Nevada közelében alapított Bodie virágzó város volt az aranyláz idején. Itt működött a Dechambeau Hotel, ami több volt, mint egy szálloda, hiszen istentiszteleteket is tartottak benne, valamint egészségközpontként is funkcionált.

A Dechambeau Hotel csillaga azonban hamar leáldozott, ugyanis 1915-re Bodie nagy részét elhagyták az emberek. Az utolsó bányát 1942-ben zárták be, a város pedig 1950-re teljesen elnéptelenedett.

Napjainkban a szellemváros területe a Kaliforniai Állami Parkhoz tartozik, a kísérteties látványt nyújtó Dechambeau Hotellel együtt.Canfranc Nemzetközi Állomás, Spanyolország: A franciaországi határ közelében, az Aragón folyó völgyében található a spanyolországi Canfranc nemzetközi pályaudvar, aminek ma már csak a romjait tekinthetjük meg.

A vasútállomást 1928-ban nyitották meg. Akkoriban Spanyolország egyik legszebbjeként tartották számon, ráadásul itt kapott otthont a kor egyik legelegánsabb luxusszállodája, ami napjainkban szintén az enyészeté vált.

A Canfranc Nemzetközi Állomás fénykorának az 1970-es vonatbaleset vetett véget, ugyanis annak következtében pusztult el az a híd, amin keresztül el lehetett jutni a hotelhez. A vasútállomás és a szálloda azóta elhagyatottan áll, félelmetes hangulatot kölcsönözve az egész környéknek.

(Forrás: bien.hu)


Hozzászólások

Európa 100 legélhetőbb városa

Európa 100 legélhetőbb városa

A magyar főváros is szerepel a listán, amit élhetőség, szerethetőség és a gazdasági lehetőségek alapján állítottak össze.

Nagyon figyelj az árakra Egyiptomban!

Nagyon figyelj az árakra Egyiptomban!

Népszerű turistahelyek, ahol nem árt tájékozódni a helyi szokásokról, szabályokról!

Enyészetté vált szállodák

Enyészetté vált szállodák

Egykor népszerű szálláshelyek, amelyeket hagytak lepusztulni.

A Knockma erdőségről mintázták Tündérországot

A Knockma erdőségről mintázták Tündérországot

Legendás helyek, amelyeket a valóság ihletett.

A világ leghátborzongatóbb helyei

A világ leghátborzongatóbb helyei

Te melyiket fedeznéd fel a legszívesebben?

A legjobb őszi programok Magyarországon

A legjobb őszi programok Magyarországon

Várnak a belföldi kalandok!

Skóciában büntetik a részeg tehénlovaglást

Skóciában büntetik a részeg tehénlovaglást

Ismerd meg Európa legfurcsább törvényeit!

Öt város, ahova olcsón utazhatsz szeptemberben

Öt város, ahova olcsón utazhatsz szeptemberben

Olasz, görög, német és izraeli várost is felfedezhetsz, ha nem akarsz sokat költeni a repülőjegyre.

Csodás helyek, ahova csak engedéllyel szabad belépni

Csodás helyek, ahova csak engedéllyel szabad belépni

Tizenöt különleges hely, ahova nem mehet bárki.

A legjobb belföldi kirándulóhelyek

A legjobb belföldi kirándulóhelyek

Ezekre a helyekre mindenképpen érdemes ellátogatni egyedül, a barátokkal vagy az egész családdal!

http://ujhazak.com