Kötelező turistalátványosság lett Cheonggyecheon, a korábban szennyezett patak

Öt mesterségesen kialakított, csodálatos hely, amelyet egyszer látni kell!Az idei év más, mint az eddigiek, hiszen abban az esetben, ha nem lenne új koronavírus-járvány, akkor javában a 2020-as utazásainkat terveznénk, sőt, talán már szép emlékeket őriznénk az elmúlt hosszú hétvégéken tette utazásainkról.

Ugyanakkor nem szabad úgy gondolkodnunk, hogy többé nem látunk világot! Igaz, hogy a régi rend, szokások nem fognak egyik percről a másikra helyreállni, és az is biztos, hogy egy ideig mindenki a biztonságra fog törekedni, de az is vitathatatlan, hogy az, aki szeret utazni, már azon töri a fejét, hogy milyen látványosságokat fog felfedezni a jövőben.

Az ilyen kihagyhatatlan látványosságok közé nemcsak a természet alkotta szépségek tartoznak, hanem azok a mesterségesen kialakított helyek is, amelyeknek építőit a természeti adottságok inspirálták.

Íme ezek közül néhány különösen szép építészeti remekmű!

Cheonggyecheon – Szöul, Dél-Korea: A Szöul városán keresztül haladó Cheonggyecheon, korábban szennyezett patak volt, ami fölött autópálya haladt át.

Ez változott meg 2003-ban, amikor egy ambiciózus terv keretében a város polgármestere, Lee Myung-bak felügyelete mellett, eltávolították az autópályát, majd mesterséges szivattyúrendszerrel kialakították a Cheonggyecheon vízifolyosót.

A változás miatt csökkent a belváros forgalma, a zöldövezet pedig sokkal vonzóbb útvonal lett a gyalogosok számára, hála a felújított víziútnak, ami ma Szöul egyik kihagyhatatlan látványosságaként tartanak számon a turisták.Marmore-vízesés – Terni, Olaszország: A világ egyik legnagyobb ember által épített vízesése a 3 lépcsőben, 165 méter magasságból lezúduló Marmore-vízesés, amit még az ősi rómaiak építettek a víz útjának elterelése érdekében.

Napjainkban a vízesést csak néhány órára kapcsolják be a turisták kedvéért, ugyanis a nap nagy részében a vizet elterelik egy közeli vízerőmű felé.Kék Lagúna – Grindavik, Izland: A turisták körében Izland a természet adta szépségeiről híres, ám ez nem jelenti azt, hogy ott nem található olyan szemkápráztató látványosság, amit mesterségesen hoztak létre.

A Kék Lagúna ilyen ember alkotta különlegesség, ami egy természetes forró forrásnak tűnik, pedig valójában a közelben található geotermikus erőműből kifolyó víz miatt hozták létre. Néhány turista szerint a Keflavik Nemzetközi Repülőtérhez való közelsége miatt könnyen megközelíthető Kék Lagúna vize jó hatást gyakorol a bőrre. Azt, hogy ez tényleg így van-e, nem tudjuk, de az biztos, hogy a Kék Lagúna szemkápráztató látványosság.Palm Jumeirah – Dubai, Egyesült Arab Emírségek: A Nakheel alkotta meg a Palm Jumeirah, avagy a Pálma-sziget nevű mesterséges szigetet, ami Dubai egyik leghíresebb látványossága. A faalakú építményen rengeteg luxusszálloda található.

A Palm Jumeirah a város egyik legkelendőbb luxushelyének számít, ahol a lakosok, köztük David és Victoria Beckham, akiknek van itt egy villája, extravagáns lehetőségek közül válogathatnak. Emellett olyan látnivalók várják az erre járó turistákat, mint például az Aquaventura Waterpark, vagy a Lost Chambers akvárium, de akár ejtőernyőzni is lehet a sziget felett.Siloso Beach – Sentosa-sziget, Szingapúr: Ahogy a Palawan és a Tanjong, úgy a 2 kilométer hosszú Siloso Beach is ember által alkotott látványosság, ami a mesés szingapúri sziget mentén található.

Habár a mesterségesen kialakított strandokon regenerált homok található, mégis az olyan természetesnek hat, hogy a turistáknak nincs oka a panaszra. A mesés látványosság mellett a Sentosa-sziget különféle kikapcsolódási lehetőséget kínál a vendégeknek, akik a golfpályáktól kezdve a Universal Studios vidámparkjáig bármivel eltölthetik az időt.

A sportrajongó turisták számára külön ajánlott ellátogatni a strandra, hiszen a Siloso Beach jól ismert a strandröplabda és más vízisport lehetőségeiről.

(Forrás: noiportal.hu)

Hozzászólások

Elege van a turistákból Mont-Saint-Michel lakosságának

Elege van a turistákból Mont-Saint-Michel lakosságának

Öt csodás európai falu, amit tökretesznek a látogatók.

Európa túlértékelt látnivalói

Európa túlértékelt látnivalói

Kilenc látnivaló, amit érdemes elkerülni 2026-ban.

Felejthetetlen szilveszter vár Amszterdamban

Felejthetetlen szilveszter vár Amszterdamban

Hét európai város, ahol életre szóló élmény az évbúcsúztatás.

A világ 10 legkoszosabb városa

A világ 10 legkoszosabb városa

Budapest is szerepel a listán.

Karácsonyi csodavilággá változott helyek

Karácsonyi csodavilággá változott helyek

Tíz úti cél, ahol igazi ünnepi hangulat vár.

Ezekre a helyekre jobb lenne, ha nem utaznál el 2026-ban!

Ezekre a helyekre jobb lenne, ha nem utaznál el 2026-ban!

Nyolc hely került be a Fodor’s Travel „No List” összeállításába.

Európa legmenőbb utcájának választották Rua do Bonjardim-ot

Európa legmenőbb utcájának választották Rua do Bonjardim-ot

Rangsorba állították a kontinens legszebb utcáit.

Párizsból az Amalfi-partra vezet a Venice-Simplon-Orient Express új, exkluzív útvonala

Párizsból az Amalfi-partra vezet a Venice-Simplon-Orient Express új, exkluzív útvonala

Ezek lesznek 2026 legizgalmasabb új vonatútjai.

Európa legjobb bolhapiacai

Európa legjobb bolhapiacai

Egészen különleges élményben lehet részed.

A világ legizgalmasabb labirintusrendszerei

A világ legizgalmasabb labirintusrendszerei

Hátborzongató bunkerek, alagutak és eltűnt városok.

http://ujhazak.com