Magyar Turisztikai Ügynökség: vírushelyzet előtti szint felett a cseh, lengyel és román beutazás

Látványosan bővült a TOP3 közeli küldőpiacról - Csehországból, Lengyelországról és Romániából - érkezők beutazása idén július végéig: mind 2019-hez, mind pedig 2022-höz viszonyítva több vendég érkezett ezekből az országokból - közölte a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) az MTI-vel kedden.Közölték: idén júliusig még a 2019-es rekordév azonos időszakához képest is 18 százalékkal több, 294 ezer vendég érkezett Romániából, 7 százalékkal többen, mintegy 255 ezren Csehországból és 5 százalékkal többen, közel 265 ezren Lengyelországból. A vendégek által eltöltött vendégéjszakák száma hasonló arányban emelkedett, és meghaladta a 2 milliót. A hazai turizmusban tekintélyes volument képviselő TOP3 közeli küldőpiac jelentős bevételt eredményez a hazai szálláshelyeken.
    

A tavalyi azonos időszakhoz képest Lengyelországból 31 százalékkal, Csehországból 25 százalékkal, Romániából 23 százalékkal többen látogattak Magyarországra, de Romániából még a 2019-es rekordév adatait is több mint 10 százalékkal szárnyalták túl az idei vendégforgalmi adatok. Mindhárom ország turistáiban közös, hogy keresik a vidéki turisztikai attrakciókat, szívesen szállnak meg vidéki településeken, ahol a szállodákon kívül előnyben részesítik a magánszálláshelyeket.
    

Az MTÜ közlése szerit a cseh beutazók vendégéjszakáik 23 százalékát fővárosi, 77 százalékát vidéki szálláshelyeken töltötték, a lengyeleknél ez az arány 35 és 65 százalék, míg a román turisták 38 százaléka száll meg Budapesten, 62 százalékuk pedig a vidéki Magyarországon. A vidékre utazó csehek több mint negyede a Bük-Sárvár turisztikai térséget célozta, a román vendégek főként Debrecen és térségét, valamint Gyulát és térségét keresték fel szívesen, de a 44 év alattiak körében népszerű volt Hajdúszoboszló és Szeged is. Debrecen és térsége volt a kedvelt úti célja a lengyel turistáknak is. Közülük a 35-44, illetve 45-54 éves korosztály a főváros és Debrecen mellett szívesen kereste fel Hajdúszoboszlót és Egert is, valamint körükben volt a legmagasabb a gyerekekkel érkező családok aránya is - mutat rá az MTÜ elemzése.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Európai legkülönlegesebb halloweeni úti céljai

Európai legkülönlegesebb halloweeni úti céljai

A kontinens több országa is tematikus programokkal készül.

Európa legkülönlegesebb és legkísértetiesebb temetői

Európa legkülönlegesebb és legkísértetiesebb temetői

Virágzik a nekroturizmus ezeken a helyeken.

A milliárdosok kedvenc üdülőhelyei

A milliárdosok kedvenc üdülőhelyei

Ide bújnak el a gazdagok.

Ezekbe az országokba most kockázatos egyedül utazni

Ezekbe az országokba most kockázatos egyedül utazni

Hova jobb, ha társasággal mész?

Európai városok, amelyeket ősszel kedvezőbb áron fedezhetünk fel

Európai városok, amelyeket ősszel kedvezőbb áron fedezhetünk fel

Budapest is felkerült a KAYAK listájára.

A világ legboldogabb úti céljai

A világ legboldogabb úti céljai

A BookRetreats vizsgálta meg, hogy mely helyeken adott minden ahhoz, hogy igazán jól érezzük magunkat.

Az olaszországi utazás leggyakoribb hibái

Az olaszországi utazás leggyakoribb hibái

Ezeket a baklövéseket ne kövesd el!

Már most körvonalazódik, hogy hova fognak a legtöbben utazni 2027-ben

Már most körvonalazódik, hogy hova fognak a legtöbben utazni 2027-ben

Az Advantage Travel Partnership vizsgálta meg, hogy mely helyek lehetnek a legnépszerűbbek.

Vámkérdés lehet a túrafelszerelés az Aucklandi Nemzetközi Repülőtéren

Vámkérdés lehet a túrafelszerelés az Aucklandi Nemzetközi Repülőtéren

Különös szabályok, amelyek meglephetnek a repülőtereken.

Ezt a dolgot inkább ne használd a szállodai szobában

Ezt a dolgot inkább ne használd a szállodai szobában

Egy tapasztalt utazási szakértő hívta fel a figyelmet arra, amire sokan nem is gondolunk.

http://ujhazak.com