Megjutalmaznak a felelős utazásért ezeken az európai helyeken

Nem mindenhol üldözik a turistákat.Miközben Európa legnépszerűbb úti céljai közül egyre több próbálja adókkal, belépődíjakkal és különféle korlátozásokkal fékezni a tömegturizmust, addig más városok és régiók sora inkább jutalmazással próbálja rávenni a látogatókat arra, hogy környezetbarátabban közlekedjenek, és aktívabban vegyenek részt a helyi közösségek életében.

 

Az egyik legismertebb példa erre a dán főváros, Koppenhága, ahol 2024-ben indították el a CopenPay programot. Ennek a lényege az, hogy a turisták különféle kedvezményeket és ingyenes programokat kaphatnak, ha a városban fenntartható módon viselkednek.

 

A jutalmak között ingyenes kerékpárbérlés, hajókirándulás, ebéd és más élmények is szerepelnek. A részvételhez például elegendő lehet, ha valaki közösségi közlekedést használ, szemetet gyűjt, vagy segít egy közösségi kert munkájában.

 

A koppenhágai kezdeményezés üzenete tehát az, hogy a fenntartható utazás nem feltétlenül jelent lemondást, sőt, új élményekhez is hozzásegítheti az utazókat.

 

A koncepció olyannyira bevált, hogy a program iránt már több mint száz turisztikai szervezet érdeklődött. A dán főváros példáját azóta több európai úti cél is elkezdte követni, és egyre több helyen próbálják kedvezményekkel vonzóbbá tenni a környezetkímélő közlekedést.

 

Az Egyesült Királyságban például az Exmoor Nemzeti Park olyan kedvezményekkel ösztönzi a látogatókat, amelyekkel a természet védelméhez való hozzájárulást ismerik el.

 

Franciaországban, Normandiában pedig legalább 90 kastély, múzeum és más kulturális helyszín kínál árengedményt azoknak, akik vonattal, busszal vagy kerékpárral érkeznek.

 

Az alpesi régiókban szintén terjed a gyakorlat. Az olasz Via Lattea, valamint a francia Les Gets-Morzine és Portes du Soleil síterepei kedvezményes síbérletekkel ösztönzik a vasúti utazást. A cél itt is az, hogy az autó helyett minél többen válasszák a kisebb környezeti terheléssel járó közlekedési módokat.

 

Svájcban ennél is szélesebb körű kedvezményrendszer működik. A Swiss Travel Pass birtokosai több mint 500 múzeumba léphetnek be ingyenesen, miközben a hegyi vasutak használatához is jelentős kedvezményeket kaphatnak. Így a vasúti közlekedés nemcsak praktikus alternatívává, hanem számos esetben kifejezetten kedvező választássá is válik az autózással szemben.

 

A kezdeményezésekhez Németország is csatlakozott. Brémában és Berlinben ingyenes városnézésekkel, kedvezményes belépőkkel és egyéb ajándékokkal igyekeznek ösztönözni a turistákat arra, hogy a városok felfedezéséhez fenntartható közlekedési eszközöket válasszanak.

 

(Forrás: roadster.hu)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Európai legkülönlegesebb halloweeni úti céljai

Európai legkülönlegesebb halloweeni úti céljai

A kontinens több országa is tematikus programokkal készül.

Európa legkülönlegesebb és legkísértetiesebb temetői

Európa legkülönlegesebb és legkísértetiesebb temetői

Virágzik a nekroturizmus ezeken a helyeken.

A milliárdosok kedvenc üdülőhelyei

A milliárdosok kedvenc üdülőhelyei

Ide bújnak el a gazdagok.

Ezekbe az országokba most kockázatos egyedül utazni

Ezekbe az országokba most kockázatos egyedül utazni

Hova jobb, ha társasággal mész?

Európai városok, amelyeket ősszel kedvezőbb áron fedezhetünk fel

Európai városok, amelyeket ősszel kedvezőbb áron fedezhetünk fel

Budapest is felkerült a KAYAK listájára.

A világ legboldogabb úti céljai

A világ legboldogabb úti céljai

A BookRetreats vizsgálta meg, hogy mely helyeken adott minden ahhoz, hogy igazán jól érezzük magunkat.

Az olaszországi utazás leggyakoribb hibái

Az olaszországi utazás leggyakoribb hibái

Ezeket a baklövéseket ne kövesd el!

Már most körvonalazódik, hogy hova fognak a legtöbben utazni 2027-ben

Már most körvonalazódik, hogy hova fognak a legtöbben utazni 2027-ben

Az Advantage Travel Partnership vizsgálta meg, hogy mely helyek lehetnek a legnépszerűbbek.

Vámkérdés lehet a túrafelszerelés az Aucklandi Nemzetközi Repülőtéren

Vámkérdés lehet a túrafelszerelés az Aucklandi Nemzetközi Repülőtéren

Különös szabályok, amelyek meglephetnek a repülőtereken.

Ezt a dolgot inkább ne használd a szállodai szobában

Ezt a dolgot inkább ne használd a szállodai szobában

Egy tapasztalt utazási szakértő hívta fel a figyelmet arra, amire sokan nem is gondolunk.

http://ujhazak.com